Látlelet, és javallat innen, kemény dióhéjban

 

 

(Történelem és teória)

a.       Vannak elméleti előfeltevéseink a történelem természetéről, és kívánatos magatartásunkról.  Az elméletek közül meghatározó rivális tan ma is a polgári(kapitalista) politikai gazdaságtan, és annak kritikai iskolája („marxista”). Mindkettő érvényét és korlátozását a tőke központjának- és környezetének dinamikus kölcsönhatása tartja fönn. A tőke hierarchiájában elfoglalt helyzet – mint egy skála – határozza meg az elméleti határesetek közti átmeneti igazságok aktuális érvényét.  Nem részletezve a két modellt, csak néhány szembenálló tételét szembesítem másikával:

 

A gazdálkodás kívánatos

 előfeltétele: magán tőketulajdon;                     társadalmi tőketulajdon

A tőke eredete:                    „takarékos gyűjtés”;          egyéni kisajátítás („eredeti

 tőkefelhalmozás”)

A termelés alanya, és a gazdasági

           érték forrása: TŐKE;          TÁRSADALMI MUNKA („a munkaerő

      nem árú”)

A gazdasági szabadság

deklarált korlátja: a monopólium;        a kizsákmányolás

A csereeszköz hitelezője: magán-pénztulajdonos;      a társadalmat képviselő állam

Az

  árutermelés szabályozója:piaci automatizmus;       a szükséglet felmérése, és tervezés

A kibocsájtott fizetőeszköz értékfedezete:

       (eredetileg) arany;       (kezdettől fogva) az áruként

termelt javak

 

A lenini, orosz szociáldemokrata szárny, a bolsevikok, 1915*-ben elutasították az Európai Egyesült Államok tervéhez csatlakozást, mert „a kapitalizmus fennállása mellett vagy lehetetlen vagy reakciós”,  „egyértelmű a gyarmatok felosztására vonatkozó megegyezéssel”, a „milliárdos tőkés ország ’nemzeti jövedelmét’ nem oszthatja meg senkivel másként, mint arányosan: a ’tőke arányában’” illetve „az erő arányában”. De a „kapitalista államok erejének mérésére nincs és nem is lehet más eszköz mint a háború.”  

Az akkori, forradalmat váró párt úgy látta, hogy „Európa az Amerikai Egyesült államokhoz képest egészében véve gazdasági tespedést jelent” , ezért az akkori „kapitalizmusban „az Európai Egyesült Államok a reakció szervezkedését jelentené Amerika gyorsabb fejlődésének feltartóztatására. Azok az idők, amikor a demokrácia, és a szocializmus ügye csakis Európa ügye volt, visszahozhatatlanul elmúltak.”  

Az utolsó mondathoz az a magyarázat kívánkozik, hogy a bolsevikok meggyőződése szerint, fejlődési tempója miatt, az USA lesz a szocializmus élharcosa, és nem a gazdaságilag tespedt, reakciós Európa. A történelem igazolta az akkori vonzalmakat annyiban, hogy Oroszország és az USA rejtett sors- és politikai érdekközössége fejeződött ki a várakozásban. Ez a közös alaszkai prémvadász vállalkozások idején alakult ki a 19. sz. elején, ahol a két ország gyarmatközösségbe került, és szinte szomszéddá lett, majd az oroszok 1867-ben potom pénzért eladták az amerikaiaknak alaszkai részesedésüket. Azután találtak Alaszkában aranyat is az amerikaiak.

A történelem főszereplői tehát alig változtak, csak a viszonyukat kifejező történelmi szövegkörnyezet. De a mai szövegkörnyezet is őrzi az egykori fő motívumokat. ( válság, állami hitelpénz, háború, kizsákmányolás)

           

(Magyar gettóban élünk)

β.       Csontos F. Gábor gettóként jellemezte láthatatlan elszigetelődésünket remélt esélyeinktől.

A hasonlatot megtartom. Sajnos három fallal körülvéve látom magunkat:

1.       A Trianon utáni állapot és a szomszédainkhoz való aszimmetrikus viszony.  Abból adódik az aszimmetria, hogy a magát magyarnak valló etnikum a tényleges anyaországát veszítette el, és egy karámba zsúfolódott. Az utódállamok lakossága viszont új, önálló hazához jutott. Az utódállamok indulhatnak „tiszta lappal”, vagy megkonstruált történelemmel, a magyar állam viszont nem. (Egyéb tényezőktől tekintsünk el)

2.      A belpolitikai válság gettója abból keletkezett, hogy a kiegyenlített ellenerők maguk húzták maguk köré mint a magyar társadalom azonosság-hiányának a vákuumkamráját. Az alkotmány közjogi sokkot kapott, és szociálpolitikai zsákutcában ácsorog nemzetpolitika helyett.

3.      Legkülső fal az UNIÓ, amely nem csak kitörni nem hagy, hanem védelmet is nyújt, mint a börtönbe visszafogadott raboknak, akik híján vannak a szabad élet feltételeinek.

Az UNIÓ különben olyan kolonializációs konstrukciónak tűnik, amelyben megtalálja mérsékelt számítását a periférikus tartalékállományt bővítő  „harmadik csatlakozási kör” – a Kelet-európai – is az új „világfaluban”.  A „globalizáció” a modernitásba csomagolta a tényleges  falusiasodást, provincializálódást.  Mi az új világfalunak a széle felé sodródtunk.   

Az uniós együtműködési szabályok soha nem válhatnak alkotmánnyá, mert azok az egykori Szén- és Acélközösség gazdasági szabályainak folytatásai. Csupán az alapító országok alkotmányán nyugvó társasági törvényi szabályoknak foghatók fel. Tehát az unió hasonló gazdasági társaság azokhoz, melyek alapító okirattal, és szervezeti- működési szabályzattal jönnek létre. A társaság de facto alanyai a törzsországok.  

 

(Nem epizodikus jelenség)

γ.       Megjegyzés az UNIÓ-hoz: Az Egyesült Királyság számít elsőnek az egyenlők között, mely az egész csoportosulás transzmissziója az USA felé. Nem valószínű, hogy önálló pénzét és alkotmányát föladná és lemondana az angolszász fölényről. Számunkra egy rokoni motívum rejtőzik ebben: az angol szokásjogi alkotmány azonos típusú a magyar történelmi alkotmánnyal.  A Brit monarchia jelképértékű királya hasonló rendeltetésű, mint a „gyenge” magyar köztársasági elnök. De gyengeségében is azért sokkal erősebb a magyar elnöknél, mert a brit hagyománytisztelet az alkotmánynak mint „haladó hagyománynak” szól. Ma még fölfogják, hogy az egész jogrend nemzeti alanyiságát éltetik és tisztelik benne, akit nem öltek bele egy papíralkotmányba, hanem minden nap tesznek bizonyságot arról, hogy él, változik, fejlődik.

 

(Egyetlen híd a gondolkodás)   

δ.       A jövőt most az szolgálná leginkább, ha a(z életről való) gondolkodást mindenki a cselekvés királyává választaná. Nem mindegy, hogy ki és mivel fogja kitölteni a jelenlegi válság vákuumát.

 

ε.       Kívánatos volna elkezdeni a közvélemény felkészítését föltétlen rendezni valóinkra. A hármasfalú gettó két belső falának lebontásához kell hozzálátni, hogy a harmadikkal egyáltalán szembesülhessünk.  A jövőbe való hídépítés – az („igazi”) politikai jobb- és baloldal természetes programjai fölött – két pillérre kell hogy támaszkodjék:

 

1. Nemzetpolitikai stratégia, melynek célja az állam minőségének javítása. (Jelzésszerűen, ami ide tartozhat: még az új választások előtt közmegegyezés az alkotmány reformjának szükségességéről; a belső legitimációnak a magyar történelem folytonosságára építése, és nem "1956 forradalmára", mert azzal éppen, hogy a viszály emelkedett trónra; Trianonnal való minden kampányolást behelyettesíteni az emlékezettel, az okulásból meríteni erőt, és nem hagyni cserben senkit stb.)

 

2.  Társadalompolitika (szociálpolitika), avagy a polgár minőségének javítása. ( Egy

szociáldemokrata értékrend szerint törekedni az anyagi-, szellemi-, és szociális- jólét helyreállítására.  Az általános "jólét" tartalma persze viszonylagos, egy jellemzője azonban abszolút: az IGAZSÁGOSSÁG mint az emberi méltóság biztonságérzetének föltétele. Arányos, és kigyensúlyozott jóléti viszonyok létrehozása gazdaság- és kultúpolitikával, stb.)

 

(Ne „reformot”, hanem cselekvőképességet)

ζ.      A válság alkalom arra, hogy ne egy finánc-diktatúra reformjaiban gondolkodjunk, hanem a magyar társadalom cselekvőképességének helyreállításában, rehabilitálásában. Az elemi lépések megtétele előtt korai volna találgatni hogy az uniós tábor-szellem hogyan hat a magyar államjog szerkezetére. A magyar joghagyomány folytonosságának valamilyen helyreállításán túl, jót tenne a hagyomány korrekciója is. Meglátásom szerint, a hatalomnak szokásainkban rögzült decentralizálása rosszul összehangolt a döntések végső centralizálásának követelményével. A tiszaistváni, vagy bethlenistváni (gyurcsányi) jelenség ezt igyekezett korrigálni, ami együtt járt a feltörekvő társadalmi csoportok elvadításával, a nemzeti tudathasadásban való megrekedéssel. Érdemes volna tanulságokat meríteni abból, hogy a Németországot egyesítő Bismarck kancellársága honosította meg először azt az államszocializmust, amely hozzájárult a társadalom kohéziójához, szemben Magyarországgal, ahol nem engedték be a parlamentbe Tiszáék a szociáldemokratákat. Németország még ma is Bismarckból gazdálkodik, Magyarország pedig a gyűlölet tragikus örvényébe fojtott Tiszából.  A történelmi szövegkörnyezetet ugyan már többször is átírták, de a megszerzett tudathasadást nem sikerült kírni a nemzetből. Most ezen a sor.

 

Bokor Levente

(Filozófiai Vitakör)