DOBÓ ANDOR AZ IDŐ TERMÉSZETÉNEK KOZMOLÓGIAI VONATKOZÁSAI Tekintsük a K és K’ inerciarendszert, amelyet az jellemez, hogy a K-ról a hozzá képest v sebességgel mozgó K’-re való áttérés és a K’-ről a hozzá képest (-v) sebességgel mozgó K-ra való áttérés között csak v előjelváltása lehet a különbség. Állandó k paraméterű görbült téridőt véve alapul, a K’ rendszerben helyezzünk el egy nyugvó órát. Hogy az óra nyugszik, azt a Dobó-Lorentz-féle transzformációban a .x’=0 egyenlet fejezi ki, amely azt jelzi, hogy helyváltozás nincs. Ha a mutató elfordulása a K’ -ben .t’ ideig tart, akkor a transzformációs formula értelmében a K rendszerben az elfordulásra mért megfelelő időtartamot (1) 'tkcv11t2.... . .. .- = (0.v1) fejezi ki, ahol c a fénysebességet jelöli. Ennek alapján a K-ban elhelyezkedő megfigyelő megállapítja, hogy a K’-ben elhelyezett órák késnek. Az (1)-ből kapott (2) tkcv1't2.... . .. .-= nyugalmi időtartamot (amelyet a tömegponttal együtt mozgó K’-beli óra mér) a mozgás sajátidőtartamának nevezzük. Ha k=iR, ahol i2=-1, akkor egy másik sajátidőhöz jutunk. Ekkor a K’-ben elhelyezett órák K-ból megfigyelve sietnek, mivel (3) tRcv1't2**.. . .. .+=... Ha v=0, akkor .t’=.t; .*t’=.*t. Ugyanerre az eredményre jutunk akkor is, ha v>0, k›.; R›.. (Az idő mérése napjainkban már az órában lévő kvarckristály rezgéseinek számával történik.) A továbbiakban az itt közölteket vesszük alapul az idővel és az univerzummal kapcsolatos gondolataink kifejtéséhez. Rámutatok arra, hogy hiába tudunk napjainkban többet a térről és időről, sajnos ennek ellenére sem szűnt meg a „ha lenne, mi lenne” típusú okfejtés és okoskodás. Az idő természetének következményei Az idővel kapcsolatos természetfilozófiai nézeteknek, felfogásoknak könyvtárnyi irodalma van, mivel ez az ókortól napjainkig foglalkoztatja a bölcselőket. Olyan megfontolás azonban még nem történt, amely az állandó görbült téridőt jellemző Dobó-Lorentz-féle transzformáción keresztül levont következtetéseken alapulna. Fontos ezt hangsúlyozni azért is, mert „téridő” nincs csak „görbült téridő”. Einstein speciális relativitáselmélete helytelenül téridővel számol. Valójában ez is görbült téridő, melynek paramétere k=1. Csakhogy kimutattam k>1-nek kell fennállnia ahhoz, hogy minden vonatkozásban, így matematikailag is korrekt, elfogadható, paradoxonmentes eredményekhez jussunk v=c esetén is. (A k-t vagy R-et az általános relativitáselméletbe építve tanulmányozni kellene ezeknek a térrel és idővel kapcsolatos következményeit is!) I. eset: Tekintsük a 01 miatt pedig az inerciarendszerek nem egyenrangúak, s ezáltal a fény anizotróp. (Einsteinnél k=1 miatt minden inerciarendszer teljesen egyenrangú, a fény pedig izotróp, amiről kimutattam, hogy nem lehet igaz!) III. eset: Tekintsük a 0.*t. Ebben az esetben a fizikai jelenségek az elliptikus geometriában játszódnak le, melynek Gauss-féle görbülete: 2R1g=>0. Az ide vonatkozó relativisztikus mozgásegyenlet a Dobó transzformációra nézve invariáns. (Ez a transzformáció a fizikában nem ismeretes!) Most is az idő relatív, az inerciarendszerek nem egyenrangúak, a fény pedig változatlanul anizotróp, vagyis minden irányban nem egyforma sebességgel terjed. A lényeg: Ha g.0, akkor a tér, idő és görbület elválaszthatatlan egymástól. Ha viszont g=0, akkor a tér és idő szétesik, különválik egymástól. Az 1920-as évek óta, a csillagok fényének megfigyelése alapján tudjuk, hogy a világegyetem tágul. (Elliptikus speciális relativitás esetén ennek kimutathatóan is így kell lennie!) A közelmúltban végzett mérések pedig azt mutatják, hogy k-nak, vagy R-nek bizonyos esetekben nagy értéket kell felvennie, mivel lapos (csaknem sík) univerzummal van dolgunk, ilyenhez tartozunk. A g kis értéke folytán a mérésekből adódó pontatlanság miatt azonban ma még nem tudjuk eldönteni, hogy a laposság az euklideszi, elliptikus, vagy hiperbolikus jelleg közül melyikre utal. Nem elképzelhetetlen, hogy pontosabb mérések alapján g várható értéke nulla, és így a téridő szerkezete is síkhoz hasonló lehet, vagyis csaknem síknak látszik. Lényeges rámutatni arra, hogy az idő az univerzumban egyidejűleg lehet abszolút és relatív is. Az előbbi az utóbbi határeseteként adódik k›. , vagy R›. esetén. Ekkor a hiperbolikus és az elliptikus geometria is euklideszi (parabolikus) geometriába megy át. Ha egy állítás igaz egy geometriában, abból még nem következik, hogy az nem lehet igaz más geometriákban is. Így pl: az az állítás, hogy bármely háromszögben hosszabb oldallal szemben nagyobb szög van, az euklideszi és hiperbolikus geometriában is igaz, de a gömbi geometriában már nem. Az az állítás pedig, hogy hegyesszögű háromszög súlyvonalai egy ponton mennek át, mindhárom geometriában érvényes. A közöltek ismeretében nem sok értelme van feltenni a kérdést: melyik geometria írja le a legpontosabban a fizikai világot? Nincs értelme ennek már csak azért sem, mert görbülettől függően két relatív idő van, két különböző sajátidővel, s nem tudható mindig előre, hogy adott esetben melyik érvényesül, melyikkel kell számolni. Mostantól azt is bizonyítani kell, hogy a felismert fizikai törvény melyik geometriában érvényesül, melyikben igaz és melyikben nem. – A sok bizonytalanság, paradoxon és ellentmondás gondolkodásra készteti az embert. A fizikus Topa Zsolttal együtt végzett kutatásaink során kimutattuk, hogy Einstein hatására a fizikából likvidált éter mégiscsak létezik. Ebből következik, hogy minden k-ra vagy R-re általánosított speciális relativisztikus jelenség az éterhez képest nyugvó „kitüntetett” K0 vonatkoztatási rendszerben leírva értendő, csak abban érvényes. Ez a K0 a görbült téridőnkben továbbra is lokális és nem univerzális, mivel az általános relativitáselmélet szerint az állandó téridőgörbület makroszkopikusan már torzul. Ezzel nemcsak a relativitáselve, a vákuumbeli fénysebesség univerzális állandó volta is megdőlt. (A c fénysebesség a lokális éterhez képest értendő, csakis ahhoz viszonyítva egyetemes állandó!) Az inerciarendszerek is az éterhez képest lokálisan nem gyorsuló rendszereket jelentenek, és nem ekvivalensek sem egymással, sem pedig K0-lal. Ideje volna végre felismerni, hogy ennyi „újdonság” hatására mára észrevehetően gellert kapott a fizika fejlődésének iránya. A korrigálásra elengedhetetlenül szükség van, különben a kutatás vakvágányon halad! Eközben újra kell gondolni Galilei, Newton és Einstein nézeteit, át kell értékelni felfogásukat, s mindezt a Topa-féle általánosabb anyagfogalomra kell alapozni, ahol az anyagot negyedrendű tenzor jellemzi! Az univerzumhoz tartozó időnek kezdete és vége van. Ha a világmindenségben egyetlen ősrobbanás történt, akkor – miként azt vezető fizikusok kimutatták – univerzumunk élettartama véges. Erre, elfogadott bizonyítást először az angol Roger Penrose és Stephen Hawking adott. Bizonyításuk a téridő globális szerkezetének részletes vizsgálatán alapult. Ennek értelmében az időnek az ősrobbanásnak nevezett eseménnyel kellett kezdetét vennie, és amikor a csillagok és galaxisok saját gravitációjuk hatására fekete lyukakká omlanak össze, az időnek véget is kell érnie. (Nehezen képzelhető el, hogy ez véges időn belül bekövetkezik, mivel a fekete lyukká zsugorodási folyamatnak is valójában t›. esetén van vége. Ekkor szűnik meg minden mozgás, ami a fekete lyuk végső fázisa.) Penrose és Hawking ezzel a cikkükkel elnyerték a Gravitációs Kutatások Alapítványa által 1968-ban szponzorált pályázat második díját, amivel 300 dollár is járt. Két orosz tudós, Jevgenyij Lifsic és Izsak Kalatnyikov miután találtak egy szingularitást tartalmazó általánosabb megoldáscsaládot az Einstein-egyenletek körében, ugyanerre az eredményre jutottak. Ezek szerint, úgy tűnik, igaza lehet Szent Ágostonnak, amikor arra a kérdésre, hogy mit csinált Isten mielőtt megteremtette a világot? azt válaszolta, hogy nem csinált semmit. A továbbiakban a kezdet és vég teóriát kiindulási alapnak (axiómának) tekintjük. Az univerzum történetét és sorsát a kvantumgravitáció elmélet próbálja megírni, leírni. Máig a világegyetemnek számos története volt, lesz is. Ki tudja megtaláljuk-e valaha is az igazit. Megemlítem, hogy már k-s alakra általánosított speciális relativitáselmélet alapján is kaphatók meglepő eredmények. Ezáltal a Dobó-időhöz jutunk, amely kisebb, mint a Planck-idő. Az ősrobbanás után a Planck-idő elteltével volt Planck-hossznyi mértékű az univerzum. A Dobó- hossz kisebb, mint a Planck hossz. A Dobó-tömeg viszont nagyobb, mint a Planck-tömeg. Ezek mind-mind olyan tényezők, amelyek egy elmélet kialakításakor nem mellőzhetők. A Planck-féle jellemzők állandók (k=1), a Dobó-féle jellemzők k-tól függően változók. Ha k›. a Dobó-hossz és Dobó-idő nullához tart, a Dobó-tömeg pedig végtelen értékű lesz. Eszerint k›. esetén az idő megáll, a kiterjedés pontra zsugorodik, a tömeg végtelen nagy lesz. Ez pedig nem más, mint az ősrobbanás kezdeti állapota, amely – és ez lényeges – a k-s alakú speciális relativitáselméletből következik, melyet a Bolyai-Dobó formulára alapozva építettem fel. Mindennek következményei vannak a húrelméletben is, mely napjainkig több változaton ment át. A fizikusok azt remélik, mára megtalálták a hozzávezető jó utat. Csakhogy nem tudják pontosan, mi lehet a Planck-hosszúság az M-elméletben, amely az előző öt szuperhúr elméletet egyetlen, mindent magába foglaló rendszerbe egyesíti. A Planck-hosszúságnál kisebb távolságok világát sem ismerjük. Ezeket csak olyan nagyenergiájú részecskékkel lehetne megszondázni, amelyek feltehetően a fekete lyukak belsejében fordulnak elő. Egyhamar nem leszünk képesek akkora gyorsítóberendezést építeni, amellyel 1019 GeV energia érhető el. Hawking szerint „egy ilyen berendezésnek nagyobbnak kell lennie az egész Naprendszernél, ami napjaink pénzügyi környezetében nem tűnik elfogadhatónak”. Persze Hawking tisztában van azzal, hogy itt a költségekre utalásnak nem sok értelme van, mivel a részecskegyorsítónak a Naprendszernél nagyobb átmérőjének kellene lennie, amit műszakilag lehetetlen kivitelezni, megvalósítani. Haladás, hogy mára képesekké váltunk univerzumunk születési idejét meghatározni. Ezt az értéket 1997 közepére, John Gribbin-nek és munkatársainak sikerült viszonylag jó közelítéssel behatárolni. Ezzel kísérleti úton is cáfolást kapott Kant és a hozzá hasonlóan gondolkodók nézete, amely szerint az univerzum örök idő óta létezik. – Azzal, hogy bizonyítást nyert miszerint az általános relativitáselméletből az univerzum ősrobbanással történő keletkezése következik, még nem biztos, hogy ez az egyetlen út vezet az univerzum keletkezésének tárgyalásához; sem az, hogy ennek valójában így is kellett lenni. A világmindenséghez tartozó időnek nincs kezdete és vége Tekintsük adottnak a meglevő univerzumot, azt amelyben a Tejútrendszer, a Naprendszer, s hozzá tartozóan a Földünk is van, és bolygóként kering a Nap körül. Ide értendők az extragalaxisok is, amelyekről ma még keveset tudunk. Állítás: Ha az időnek nincs kezdete és vége, vagyis, ha az idő értelmezési tartománya -.