Az év szervezési munkákkal kezdődött, a
Filozófiai Vitakört Stogiczáné Diószegi Ágnes
beszervezte új munkaheylére is, a Bányászati
Fejlesztési Intézetbe is, így az év első
előadása két intézet filozófiai vitakörének
égisze alatt zajlott le. Ehhez a kettős
intézményesítéshez az év folyamán betársult a „Filozofia
Fakgrupo de la Hungara-Esperanto Asocio” is. (l.
erről később). Stogiczáné valutáris ügyeket
kutatni ment át a Bányászati Fejlesztési
Intézetbe, s az év első előadása is e témába
vágott.
Stogiczáné 1980 végén etől az intézettől is
eltávozott, így a Kör kapcsolata megszűnt ezzel
az intézettel.
Stogiczáné Diószegi Ágnes: A mai valutáris
nemzetközi rendszer jellemzői és válságnak okai
–
1980 január 29., kedd, 16h, MÁFI Kisépület,
KISz-Klub:
Mint már
írtunk
róla,
ezen előadás
meghívóján
jelent meg a Filozófiai
Vitakör
első
emblémája,
Hérakleitosz
„Polemosz
patér
pantón”
mondatával,
amelyet a kör
már
évekkel
ezelőtt
jelmondatának
választott.
Az előadónő
az alábbi
témákat
érintette:
-
A kialakult pénzügyi válságok általános és
strukturális okai, ennek társadalmi és pénzügyi
oldala
-
A nemzetközi monetáris rendszer új alapokon
történő felépítése – az SDR konstrukció, mint
nemzetközi pénz.
-
Nemzetközi likviditás az arany-standard
rendszerben, ill. SDR-ben.
-
Az SDR jövőbeni alakulása
-
Olaj, arany, dollár. E fejezetben az előadónő a
különféle nemzetközi pénzügyi prognózisok
alapján bizonyította, hogy a „szocialista tábor”
nem fogja tudni elkerülni azt, hogy a
kapitalista világ gazdasági válságai, egyáltalán
jelentősebb mozgásai ne gyűrűzzenek be. A világ
gazdaságilag és monetárisan egységes rendszer.
Ez akkor Magyarországon nagyon renitens nézet
volt.
Jelenlévők száma: 14
Varga Gyula (1923 – 1983): Gondolatok a
nyersanyagprognózisról –
1980 március 4., kedd, 16h, MÁFI Kisépület,
KISz-Klub:
A jeles MÁFI-s térképező geológus ezt az
előadását a kandidátusi filozófiai vizsga
keretében tartotta. Horváth József vizsgáztató
professzor magát ezt az előadást tartotta
vizsgának. Az előadás és a vita után ki is
hirdette a „jeles” osztályzatot.
Az előadás elsősorban a „prognózis” fogalmát
vizsgálta. Gazdaságfilozófiailag a prognózist
csak alapnak tekintette, amelyre felépítményként
a távlati fejlesztési terv építhető fel. Az
előadó kitért az általános gazdasági viszonyok
és a prognózis kapcsolatára is, ami a jövő
kutatáspolitikájának alapja lesz. Kiemelte a
prognózisok szubjektív jellegét is, amelynek
politikai hangulati szerepe igen jelentős lehet.
Számos esetben, még a szocialista országok
prognosztikájában is felfedezhetjük a
sziubjektív és manipulatív elemeket.
Jelenlévők száma: 15
Révész Sándor (ELTE BTK): A nyelvtervezés
gondolata és gyakorlata a filozófiában és a
mindennapi életben –
1980 március 25., kedd 16h, MÁFI Kisépület,
KISz-Klub:
Ez az összejövetel volt a Magyar Eszperantó
Szövetséggel való együttműködés első
rendezvénye. Az előadó az ELTE Bölcsészkar
Eszperantó Tanszékének ifjú tanársegéde volt,
aki átfogó előadást tartott a mesterséges
nyelvek, közülük kiemeleten az eszperantó nyelv
történetéről, jelentőségéről, jövőjéről.
Az előadás vázlata:
Az előadást követő élénk vita elsősorban arra
terjedt ki, hogy egyáltalán létezik-e olyan
nyelv, amelyet ne terveztek volna meg valamilyen
fokon, létezik-e „tisztán etnikai nyelv.” Úgy
tűnik, hogy ilyen egyáltalán nem létezik. Mennél
inkább nagy kulrúráis háttere van egy nyelvnek,
azaz mennél inkább nagyobb irodalommal
rendelkezik, annál inkább megtervezett. Az írás
megjelenése tehát eleve magával hozta a nyelvek
megtervezésének lehetőségét. Legjellegzetesebb
irodalom által az eszperantó előtt létrehozott
kultúrnyelvek: szanszkrit, szuahéli,
középkori-újkori latin.
A másik nagy vitatéma az angol rohamos terjedése
volt. Ebben az időben az angol még nem volt
olyan domináns, mint jelenleg, a 21. század
legelején. Ennek oka elsősorban politikai: Az
USA győzelme a Második Világháború után,
dominanciája a gazdasági életben. Nem
elhanyagolható az sem, hogy a világ zsidósága,
már a harmincas évek óta azon igyekezett, hogy
az angol legyen az egyetlen világnyelv, az
antiszemita-nacionalista felhangokkal terhelt
némat és francia kulturális élettel szemben.
Tény, hogy a történelme során a világhatalmak
közül az angol és a holland volt a
legtürelmesebb a zsidósággal szemben, utóbbi
azonban kis létszámúk miatt nem nyerthette el a
zsidóság által támogatott világhegemóniát.
A vitaülésen 24 jelenlévő volt, ebből 8 külső
eszperantista.
Jámborné Kness Mária – Góczán Ferenc -
Bihari Dániel – Pentelényi László – Detre
Csaba: NOMENCLATURA STRATIGRAPHICA : Javaslat
latin rétegtani nevezéktan bevezetésére –
1980 április 26.,
szombat, 9h, MÁFI II. emeleti előadóterem:
Dr. Boda Jenő paleontológus(1916 – 1990) , az
ELTE TTK Őslénytani Tanszékének docense sok éve
hangoztatott elve volt az, ha a rétegtanból egy
egzakt taxonómiával redelkező tudományt akarunk
faragni, akkor, azt a tudományokban több száz
éve általánosan elfogadott latin-görög
terminológiával kell felruházni. Az ötlet
elsősorban a német rétegtani nevezéktanra
vezethető vissza, hiszen ott keletkeztek olyan
terminusok, amelyeket a nemzeti nyelvekre
transzformálva a rétegtan és a geokronológia a
mai napig is használ: Például a fő geokronlógiai
korszakok nevei latin-görög interpretációban:
Archaicum, Archaeozoicum, Palaeozoicum,
Mesozoicum, Neozoicum.
Boda kezdeményezése azonban elakadt a
hetvenes években egyre inkább pragmatizálódó és
amerikanizálódó (v.ö. az előbbiekben említett „hedbergianizmust”)
magyar és nemzetközi rétegtani szeveződésekben.
A Földtani Intézet számos sztratigráfusa,
elsősorban paleontológusok melegen támogadták
ezt a tervet. Detre felkérte Boda Jenőt egy
bevezető elődás megtartására, de ő elhárította
azzal, hogy „belefásult” már a
„szélmalomharcba”, illuzórikusnak tartja már az
ötlet sikeres keresztülvitelét. Detre úgyszintén
felkérte Fülöp József akadémikust, az MTA
Rétegtani Bizottságának elnökét is véleményének
kifejtésére, aki úgy nyilatkozott, hogy „nemes
kezdeményezésről van szó, de ez az ötlet már
messze idejét múlta, ha a 19. században nem
hozták létre a latin-görög rétegtani
nevezéktant, ma már ez reménytelen
kezdeményezés.” Másirányú elfoglaltságára
hivatkozva kimentette magát a vitaüléséről.
Boda Jenő annak ellenére eljött, hogy előzőleg
elhárította a társszerzőséget. Mintegy
háromnegyedórás bevezetésben mondta el a
kezdeményezés történetét, lehetőségeit,
utóbbiban súlyos szkepsziseit is felvonultatta.
Az előadók egy nagyméretű, 3 x 1,5 méteres
táblázatban mutatták be a teljes latin-görög
geokronológiai-sztratigráfiai táblázatot, amely
még az alemeletekre (subtabulata) is kiterjedt.
Az MTA Rétegtani Bizottság három tagja: Dr.
Galácz András, Dr. Géczy Barnabás, Dr. Oravecz
János kivételével bojkottálták az ülést.
A jelenlévők felhívást fogadtak el, amelyet az
Akadémia Rétegtani Bizottságának elnökéhez,
Fülöp Jószefhez juttattak el, aki válaszában
megismételte az előzőleg Detrének tett, a
kezdeményezést meghaladottnak tartó
nyilatkozatát. A nyilatkozatot megkapta Dr.
Meisel Jánosné (1924 – 1988) egyetemi docens, a
Földtani Közlöny főszerkesztője is. A
főszerkesztőnő lektornak kiadta a dolgozatot, de
a lektor elutasító nyilatkozata után „ad acta”
helyezte azt.
A vitaülésen résztvevők létszáma viszonylag
magas, 35 fő volt.
Szilasi György (MTA Szociológiai Intézet): A
konvergenciaelmélet és az eurokommunizmus (La
konvergencteorio kaj la eurokmunismo) –
1980 május 8., csütörtök, 16h, MÁFI Kisépület,
KISz-Klub:
Mint látható, az intenzifikálódó eszperantó
befolyás eredményeként a Vitakör előadásainak
címe ettől kezdve megjelent eszperantó nyelven
is.
Az előadó az MTA Szociológiai Intézetének ifjú
kutatója volt, aki az ezidőtájt terjedő
„eurokommunizmus”-t kutatta, amely politikai
irányzat egyre inkább szembekerült a brezsnyevi
„pangó” szovjet pártvonallal. Az akkori
nevezéktan szerint a szovjet kommunizmust
nevezték „vörös” kommunizmusnak, amelyet az
„eurokommunizmus” elsősorban gazdaságilag
megreformálni igyekezett. A szociológusok
felismerték a „pangó szocilaizmus” teljes
csődjét, s igyekeztek
megadni az abból kivezető utakat. Ez
persze ellenszenves volt a konzervatív politikai
vezetés számára, s igyekztek „betenni” az ilyen
elgondolások publikálását. Szilasi György
értesült a MÁFI-ban működő Filozófiai
Vitakörről, mint „példátlanul nyílt és
liberális” szerveződésről. Mint elmondta,
bizonyos elvek még az ugyancsak haladóan
liberális Szociológiai Intézetben sem lehetett
még ekkor. Ez különösen vonatkozott a
szociáldemokrácia megitélésében, a
szociáldemokráciával ugyanis az „eurokommunisták”
szövetséget kötöttek, amelyet a „Szovjet-Blokk”
ekkor még egyöntetűen elitélt. Ugyanakkor
figyelmeztetetett arra is, hogy a
szociáldemokráciával a „kemény kommunizmus” is
szövetségre törekszik, bár ez egy menekülési
attitüd is lehet, menekülési kísérlet a
kommunista diktatúra bűnei elől. A
szociáldemokrácia úgyszintén válságban volt,
„jellegtelen, impotens” jellege miatt. Ezzel
tulajdonképpen igazólódott a szociáldemokrácia
bal oldalról jövő bírálata, amely kifejezetten
Leninnél jelenik meg először. A Kör történetében
ez alkalommal jelent meg először a politikai
pluralizmus lehetősége.
Az előadás vázlata:
-
A szociáldemokrata út válsága a polgári
demokráciákban
-
A
vörös és eurokommunizmus
-
Technokrata optimizmus és a zöldek
-
Konvergenciaelméletek
-
Polgári demokrácia, szocialista társadalom,
intenzív gazdasági fejlődés
-
Pluralizmus, kommunizmus, nacionalizmus
Az előadó az akkor kezdeti stádiumban lévő zöld
mozgalmakat a jövő meghatározó politikai
tényezőinek tekintette, s elsősorban ezektől
várta a brezsnyevi merev szocilaizmus
meghaladását. Ugyanis elsősorban a
Szovjetunióban ekkor már a környezetrombolás
mértéke elviselhetetlen volt, s ezért
lehetségesek tartotta egy „zöld forrdalom”
kitörését is. A szocialista és a kapitalista
rendszerek közötti fő konvergens tényezőnek
éppen a környezetvédő, zöld mozgalmakat
tekintette.
Magyarországon ezidőtájt kezdett elfogadottá
válni a környezetvédelem, amelyet a magyar
politikai szervek egészen a hetvenes évek
közepéig úgy tekintették, mint „a szocialista
gazdasági fejlődés elleni imperilaista
aknamunkát.” Magyarországgal szemben a legtöbb
szocilaista országban, elsősorban a
Szovjetunióban, NDK-ban, de még Csehszlovákiában
is ez volt a környezetvédelem megitélése.
Érdekes és megható volt, hogy az ífjú kutató
kifejezte azt az óhaját, hogy a Vitakör tekintse
„hivatalos tagjának”. Meg kell jegyezni, hogy a
Vitakörnek ekkor még nem volt explicite
„tagsága”. Mint később kiderült, 1980 őszén a
fiatalembert eltávolították a Szociológiai
Intézetből, s eltűnt a Kör horizontjáról.
Jelenlévők
száma:
18
Detre Csaba: Meditáció az élővilág fejlődési és
szerveződési szintjeiről
(Meditado pri la evoluciaj kaj
organizig’aj niveloj de la vivmondo) –
1980 június 19., csütörtök, 16h, MÁFI II.em.
előadóterem
Az előadás összefoglalása
A valamilyen környezethez való tökéletes
alkalmazkodás nem jelentheti valamely élőlény
fejlett voltát, mert ez azzal a végzetes
következménnyel jár, hogy az életkörülmények
megváltozásával a sztenök szervezetek
kipusztulnak. A fejlődőképes progresszív
alakok csakis az euryök alakok közt találhatók.Ezek
sokféle környezethez képesek alkalmazkodni,
ezzel potenciálisan lehetséges számukra a
multivariációs továbbfejlődés. Ezek a fejlődést
is potenciálisan magukban hordozók, s ezért
éppen ezek a fejlődőképesek. Vagyis még
nyomatékosabban kifejezve, a fejlődést
potenciálisan magukban hordozó szervezetek éppen
azok, amelyek még nem láncolódtak hozzá
semmiféle környezethez, és főleg nem függnek
egyfajta környezettől.
Valamely rendszer annál fejlettebb, mennél
gyorsabban fejlődik. Ez magával vonja azt is,
hogy fejlődési dinamizmusa annál nagyobb, mennél
nagyobb a kezdeti fejlettsége és végkifejlődése
közötti fejlődési szintkülönbség. A gerincesek
evolúciója a gerincoszlop megjelenésétől a mai
ember kifejlődéséig terjed. Ez az élővilág
legnagyobb fejlődési szintkülönbsége egy
rendszertani kategórián belül. Az előbbi
meggondolásból magasabbrendűek a Molluscák,
Arthropodák, mint a Graptoliták, Bryozoák vagy
Echinodermaták. A fejlettségi szint fogalma
tehát nem statikus fogalom, hanem dinamikus.
A fejlődés dinamizmusának előfeltétele a
kölcsönhatás. A gyorsabban fejlődő, azaz
magasabbrendű szervezetek a környezettel
bonyolultabb kölcsönhatásban vannak, mint a
kevésbé fejlettek. Az élőlények és a környezet
viszonyában két összetevő összetevő játszik
közre: A környezethez való alkalmazkodás és a
környezet alkalmazása, átalakítása. A
magasabbrendű rendszerek gyorsabb fejlődésének
alapfeltétele a környezet fejlődésének
felgyorsulása. Minél magasabb fejlettségű
valamely rendszer, annál inkább önmagának
alakítja ki a számára életfeltételt jelentő
dinamikus környezetét. A környezethez való
alkalmazkodás a filogenezis során egyre inkább
átalakul a környezet alkalmazásává. Valamely
rendszer csak úgy fejlődhet fejlődhet
fejlettségi szintjének megfelelő dinamizmussal,
ha környezete hozzá képest szintben van,
indukálja ezt a fejlődési dinamizmust. Az
élővilág is szüntelen önmagának alakította ki a
„rangjához méltó” környezetet. A környezet
valamely lény kölcsönhatási szférája.
Strukturális értelemben egy élőlény környezete
annál nagyobb, mennél bonyolultabb
kölcsönhatásokra képes. Ez bonyolultabb
apercipiációs és motorikus rendszerrel jár
együtt. A mozgékony szervezeteket eleve több
hatás éri, mint a valamely környezethez
messzemenően alkalmazkodott, egyhelyben élőket.
A nagyobb mozgékonyság maga a bonyolultabb
kölcsönhatás, az események sűrűbb egymásutánja,
a fejlődés felgyorsulása.
A leggyorsabb fejlődés iránya a legmagasabbrendű
élőlény, az Ember felé vezető út volt. Ez a
gyors fejlődési sebbeség az oka annak, hogy
éppen ez a ejlődési sor rekonstruálható a
legkevésbé az élővilág fejlődésének megismerése
során. Potenciálisan az ehhez a fejlődési sorhoz
tartozó alakok hordták magukban mindenkor a
fejlődést az élővilág egész fejlődéstörténete
során. Ezek az alakok nem alkalmazkodtak
semmiféle környezethez, ökológiailag „űzöttek”
voltak, nem található köztük „evolúciós sikert”
mutató alakok. Ezért az élővilág jellegtelen,
nonfiguratív alakjai voltak. Az élővilág
legmagasabbrendű lényeihez vezető fejlődési út
az evolúció sikertelenségeinek sorozata. Az
Embert a kín, az üldöztetés verte ki és emelte
fel az állatvilágból. Az Emberhez vezető sor a
non-konformista alakoknak az élővilág egész
fejlődéstörténetén végighúzódó láncolata. Végül
az Ember, az élővilágon belüli legnagyobb
ellentmondás, az elidegenedés legmagasabbrendű
megoldása az Élővilág Plérómája oldotta fel ezt
az elidegenedést azzal, hogy nem ő
alkalmazkodott a környezethez, hanem
szerszámaival ő változtatta és változtatja meg
környezetét igényeinek megfelelővé. Az
elidegenedés tehát a progresszió alapja, a
fejlődés feszítőereje, s lényegében mindenfajta
differenciáció indító momentuma.
HAECKEL (1911, pp 263-264) mélyen átgondolt
megállapítása szerint az átmeneti alakok mindig
kedvezőtlen ökológiai helyzetben vannak, mivel
nincsenek benne egyetln ökológiai fülkében sem.
Egész környezetükkel állandóan fokozódó
ellentmondásban vannak, mely fokozódó
elidegenedésben realizálódik. Ez azonban a
legnagyobb wvolúciós hajtóerő, s növekvő
fejlődési dinamizmust biztosít. Az átmeneti alak
vagy felörlődik, vagy kiküzdi a továbbélést,
mely küzdelem árán a fejlődés magasabb fokára
jut el. (Aufheben! – HEGEL, 1957)
A fejlődő élővilágot egy egységes Törzsfával
modellezhetjük, amelynek törzse az Emberhez
vezető progresszív alakok láncolata, ágai pedig
a regresszív leágazások, a már kihalt, vagy
eleve kihalásra itélt, adaptálódott,
túlspecializálódott alakok.
A fejlődés egyik lényeges meghatározója az élő
rendszerek sttrukturális-organizációs viszonyai.
Az élővilágban a sejt-szint elérése után a
következő nagy sttrukturális-organizációs ugrás
a sejtszövetekből álló lények létrejövetele
volt. Az ezt követő magasabbrendű organizációs
szint az egészen általános értelemben vett
társadalmak létrejötte. Ennek a következő
típusait különböztethetjük meg:
Fontos megjegyezni, hogy e típusokat át és
átszövik a különféle
intraspecifikus rendszerek, a biocönózisok.
A
fejlettség dinamikus fogalom, míg a szerveződés
stacionárius. Minél dinamikusabb a fejlődés,
azaz mennél magasabbrendű a fejlettség, akkor
annál magasabbrendű szerveződéseket produkálhat.
Mennél gyorsabb a fejlődési dinamizmus, mennél
gyorsabban fut a fejlődési „ár”, annál
erőteljsebb „gát”, azaz nagyobbfokú adaptáció
képes csak „megállítani.” Minden adaptáció tehát
a dinamizmus megtörése, vagy éppen megszűnése.
Az alacosnyabbrendű lények esetében nagyobb a
valószínűsége a gyors adaptációnak, mint a
bonyolultabb, magasabbrendű organizmusok
esetében. Ez az oka annak is, hogy a
magasabbrendű lények lappangási ideje hosszabb,
mint az alacsonyabbrendűeké. (Lappangási idő
alatt értve a megjelenéstől az első nagy
elterjedési időszak kezdetéig eltelt
időintervallumot.)
A bonyolultabb szervezeteknek hosszabb
„kísérletezésre” van szükségük, hogy elfoglalják
a számikra legmegfeleőbb ökológiai fülkét.
Ezenkívül a magasabbrendűség irányában e fülkék
egyre inkább beszűkülnek, meghódításukhoz egyre
keményebb, s hosszabb ideig elhúzódó küzdelemre
van szükség.
Jelenlévők száma: 28, a MÁFI Őslénytani Osztály
összes kutatója jelen volt, az ELTE TTK
Őslénytani Osztályáról Dr. Géczy Barnabás és Dr.
Galácz András. Ugyancsak részt vett az ülésen
Dr. Kretzoi Miklós professzor (1907-2005), a
MÁFI volt igazgatója (1956-1957), világhírű
paleoantropológus, aki a kifejtett témát
„korszakalkotónak” nyilvánította.
A Filozófiai Vitakör Vezetőségének első
„kihelyezett” ülése:
1980 szeptember 2-3, kedd-szerda, a MÁFI
Hármaskúti Kutatóháza:
Ez volt a Filozófiai Vitakör életében az első
olyan rendezvény,
amely nem a Földtani Intézet palotáján
belül játszódott le. A Vitakör Vezetősége laza
programmal vonult fel a Bükk-hegységbe. Először
vett részt a későbbi titkár, alapító anya,
Szente Erika. A megbeszélés tárgya az 1980/81
évad igen sűrűnek igérkező program előkészítése
volt.
A Magyar Eszperantó Szövetség Filozófiai
Szakcsoportjának megalakulása. Eszperantó, a
szellem nyelve. A szellem megtalálja igazi
nyelvét (La fondig’o de la Filozofia Fakgrupo de
HEA. Esperanto, lingvo de la spirito. La spirito
retrovas sian veran lingvon) –
1980 szeptember 16., kedd, 16h, MÁFI Kisépület,
KISz-Klub (Hungara S’tata Geologia Instituto
etdomo, teretrag”o, KiSz-klubo-„Filozofejo”:
A Magyar Eszperantó Szövetséggel közös
rendezvény. A Filozófiai Vitakör és a Magyar
Eszperantó Szövetség Filozófiai Szakcsoportja fő
céljámak azt tűzte ki, hogy létrehozza az
eszperantó nyelvű filozófiai terminológiát a
filozófiatörténet kiemelkedő alkotásainak
eszperantó nyelvre történő lefordításával, ehhez
kapcsolódva eszperantó filozófiai szakszótár
létrehozása. A jelenlévők megállapították, hogy
az eszperantó nyelvű filozófiai irodalom nagyon
szegényes. Az új szakcsoport ambicionálja a
Filozófiai Vitakörben működő filozófusokat, hogy
igyekezzenek eszperantó nyelven írni. A
jelenlévők határozatot fogadtak el egy
nemzetközi eszperantó filozófiai szerveződés
létrehozására.
A vitaülésen 20 résztvevő volt jelen, köztük
Lukács András, a Magyar Eszperantó Szövetség
titkára, Révész Sándor, aki 1980 március 25.-én
átfogó előadást tartott a Körben az eszperantó
nyelvről A magyar eszperantisták még öt
képviselője is eljött.
Ezt az összejövetelt három intézmény is
meghirdette: Filozófiai Vitakör (MÁFI), Központi
Bányászati Fejlesztési Intézet és az újonnan
létrehívott „Filozofiai Fakgrupo de la Hungara
Esperanto Asocio.
Csalagovits István: A földtani tudományok
taxonómiai kérdéseinek információelméleti
megközelítése és ismeretelméleti elemzése –
1980 szeptember 27., szombat, 9:30, MÁFI
Kisépület, KISz-Klub:
Az előadás összefoglalása:
A földtan
körébe
tartozó
szaktudományok
belső
vitáinak,
módszertani
konfliktusainak nagy része
szorosan kapcsolódik
a tudományterület
taxonómiai
rendszereinek létjogosultságához,
egyes rendszerek vélt
vagy valódi
kizárólagosságához,
és/vagy
kölcsönös
és
együttes
alkalmazhatóságukhoz.
A kérdés általános értelemben – túllépve és
tiszteletben tartva az empírikus földtan érveit
és ellenérveit – a rendezési elvek, az adat- és
logikai struktúrák koegzisztenciájaként
tárgyalható; de megközelíthető a formális
logikai rendszerek általános felépítésének,
dialektikus belső ellentmondásainak oldaláról
is.
A kérdés másik megközelítési módjára a modern –
tágabb értelemben „matematikai” – elméleti
bázissal rendeélkező alaptudományok, nevezetesen
az információelmélet oldaláról van lehetőség.
Az alapprobléma ugyanis a térbeli és időbeli
sokaságok folyamat- és állapotleírásának,
leírhatósági feltételeinek problémájaként
információelméleti alapokkal, általános
ismeretelméleti kérdésekkel is szorosan
összefügg. Ebből az aspektusból felvethető és
megitélhető az alkalmazott matematika újabb
ágainak a földtani modellalkotásban,
koncepcionális – pl. taxonómiai – kérdések
tisztázásában való felhasználási lehetősége és
módja is. Ezen szakterületek között a
legfontosabbnak a kibernetika, az
információelmélet, az operációkutatás és az
alkalmazott rendszerelmélet módszerei
említhetők.
A vitaindító előadás a földtudományok – és
résztudományaik – izolált felfogásából, a
szakmai homogenitásból az ú.n. „klónhatásból”
következő szükségszerű és törvényszerű
információveszteség, kommunikációképtelenség,
majd ennek okozataként a befeléfordultság és
öncélúság veszélyeire igyekszik rámutatni.
A vitaülésen 19 fő volt jelen, akik élénk vitát
folytattak elsősorban a földtanban alkalmazott
matematikai modellekről, s ezek jövőjéről. Az
előadó az „óvatos geomatematikusok” közé
tartozott, szemben az „erőszakos geomatematikus
lobbival.”
Adonyi Zoltán: Tudomány-e a technológia? –
Filozófia a technológiai fejlődés, a
hulladékeliminálás gyakorlatában. (C’u
la technologio estas scienco?) –
1980 okóber 21., kedd, 16h, MÁFI Kisépület,
KISz-Klub:
Dr. Adonyi Zoltán vegyészmérnök, tudományis
tanácsadó (BME), alapító atya, bár már az előző
években is megjelent a Vitakörben, ekkor
tartotta első előadását. A nagyon újszerű
tudományelméleti beállítás, a praktkum
összekapcsolása a filozófiával széleskörű
érdeklődést keltett. Az előadó Itt fejtette ki
először a további évtizedekben is többször
hangoztatott nézetetét a „filozófiai
praktikumról.”
Az előadáson 30 résztvevő volt jelen, s igen
élénk vitát keltett az a megállapítás, hogy a
praktikum és a filozófia nem létezhet egymás
nélkül. Ezen túlmenően Adonyi volt az első
előadó a környezetvédelem tárgyköréből.
Az előadás
összefoglalása:
A jelen tachnológiáját mindig feszíti a
fejlesztés igénye. Természetes a törekvés a
fejlődés irányainak, a fejlődés mozgatóinak
negismerésére, de közvetlen gyakorlati feladat
is áll a technológia előtt, ami a termelési
javakkal való gazdálkodás, a környezetvédelem, a
környezetkímélő, hulladékmentes,
hulladékszegény, zárt technológia fogalmak
követelményrendszeréből adódik. Kérdés, hogy
lehet-e és hogyan e követelmények kielégítését a
technológiától várni? A technológia leíró
tudomány és a „leíró” jelző – valjuk be –
pejoratív csengésű.
Tudomány-e
a technológia?
Vannak-e saját
törvényei,
általános
szabályai?
Ha igen, tudnak-e használhatót
mondani, mert az absztrakció
válságot
is tükrözhet
(Szende T.). Mi hát
a technológia?
A hulladékeliminálás műveletei mindig
technológiába szerveződnek, a hulladékeliminálás
tehát a technológia részhalmaza. Tudja-e
segíteni a technológiaelmélet a megoldást?
Keresem a választ „...nem mint egy filozófus,
hanem mint bármely egyén, akinek természettől
joga van arra, hogy filozofáljon.” (Rase)
Aligha mondok újat azzal, hogy lépten nyomon
megoldatlan filozófiai problémákba ütköztem a
tudomány fogalomtól a tudomány osztályozásán,
kapcsolatain, differenciálódásán,
integrálódásán, a fejlődés, az absztrakció, a
realizáció, a szükséglet objektív és szubjektív
tartalma, az érték, a fogalom fogalmán keresztül
a modell, a hipotézis, a törvény fogalmakig. Nem
a technológia dolga e problémák kifejtése, de
implicite ott vannak a feladatokban.
Az igazsággal, terjedelmével és hierarchiájával,
a rész és egész problémával azonban explicite is
szembe kell nézni a válaszhoz, hogy tudomány-e a
technológia és van-e kulcsa a
hulladékelimináláshoz.
Engem meggyőzött
Whitehead,
„Ha
a tudomány
nem akar ad hoc hipotézisek
egyvelegévé
degradálódni,
filozófikussá
kell válnia
és
hozzá
kell látnia
saját
alapjai
átfogó
bírálatához.”
Nagy Béla: Javaslat szakmai-etikai kódex
létrehozására –
1980 november 22., szombat 9:30, MÁFI Igazgatói
Tanácsterem.
Dr. Nagy Béla több év óta folytatott
tudományetikai vizsgálódásait adta újra elő a
Vitakörben. Ez a tevékenység széleskörű
támogatásra talált, annál is inkább, mert a
tudományos élet etikai normalizálatlansága
súlyosan visszaveti magának a tudománynak a
fejlődését. Ez különösen élesen jelentkezik
Magyarországon, ahol egy tudományágat
tökéletesen képes kisajátítani egy érdekcsoport,
de akár egy személy is, mivel az ország kis
mérete miatt nincsenek egymással rivalizáló
egyetemek, tanszékek, intézetek.
Nagy Béla a szakmai-etikai kódex létrehozását
felvetette a Magyarhoni Földtani Társulatnál is,
amelynek Etikai Bizottságától megbízást kapott a
kódex létrehozására. A kódex létrehozásának
előmunkálatait adta elő a Filozófiai Vitakörben.
Az előadó egy ötoldalas anyagot osztott szét a
jelenlévőknek megvitatására. Ez az anyag
eredetileg egy Etikai Kódex nyersanyaga lett
volna. Nagy Béla azonban nem tudta létrehozni a
kódexet másirányú szétszóródtatásai miatt. A
nyersanyag szöveg teljes egészében megmaradt a
Filozófiai Vitakör archívumában, s így
megtalálható A Filozófiai Vitakör meghívói és
rövidebb vitaanyagai gyűjtemény 1. kötetében:
„Filozófiai Vitakör 1973-1986, 1-100.”
Az előadás legérdekesebb megállapítása az, hogy
„Azok a tudományos diszciplinák, amelyek
etikailag lényegesen jobban szabályozottak
(elsősorban az orvosi és jogi tudományok),
ezeket /mármint
az etikai vétségeket – d.cs./
sokkal súlyosabban itélheti meg. Mármint
ilyeneket, hogy: az elképzelésnek nem megfelelő
adatok elhagyása, nem létező empírikus adatok
beépítése, adatok manipulálása, tekintéllyel
való visszaélés, stb.”
A vitaülésen 19 fő volt jelen.