107. vitaülés:
DETRE CSABA: Személyiség, társadalmi fejlődés, kommunizmus
1987
február 18.,szerda, 15h, MÁFI alagsori
klubhelység:
Kivonat:
A
magasabbrendűség irányában az elem és
ráépülő organizmus egyre kevésbé azonos, s az
elemek egyre kevésbé az organizmus pusztán
additív részei.
A
személyiség, mint a társadalmi mozgásforma
(lét) eleme. A társadalom mint totalitás, és a
személyiség közé a társadalmi fejlődés során
egyre több köztes szubsztrátum épül be, amelyek
jelentősége a társadalom szempontjából nagyon
eltérő.
A személyiség mint a társadalmi fejlődés
alapvető eleme, mindenféle társadalmi minőség
létalapja. Tekintettel arra, hogy a társadalmi
mozgásforma (lét) a legmagasabb rendű, ezért
eleme, a személyiség a legmagasabb rendű, az
alapvető elem „.....a személyiség mint abszolút
archimedési pont, amelyből kimozdítható a
világ.” (KIERKEGAARD) A személyiség és a ráépülő
magasabb rendű organizációs szint, az emberi
társadalom az
abszolút univerzális vonatkoztatási
rendszer.
A személyiség legfőbb meghatározója az,
hogy az embert emberré tette és teszi, a munka.
A munka legszebb gyümölcse az, amit „szellemnek”
nevezünk, s mint az Anyag legmagasabb rendű
minőségi megnyilvánulása, kizárólag az ember
sajátja. Magas fokú szellemiség csak ott
bontakozhat ki, ahol fejlett a munkamorál, s
ezért a termelési viszonyok is fejlettekké
válnak.
A személyiség intenzív tartalmának
kisugárzó ereje a kommunikációs készség. Igazi
személyiség az, aki kommunikációs szempontból
aktív, gyarapítója a ráépülő társadalomnak, a
társadalmi fejlődés előrevivője.
Az antropogenezis hosszú folyamata a
„zoológiai individualizmus „levetkőzésének
folyamata. (LENIN) Az állati individualizmus az
„őskommunában” kezdett szocializálódni, s
megteremtődött annak lehetősége, hogy
megfékezhető legyen. Az „állati individualizmus”
a fejlődés folyamán, az egymást követő
társadalmi-gazdasági formációkban nem szűnt meg,
legfeljebb átalakult, kifejlődtek annak magasabb
rendű, differenciáltabb változatai.
Az ideális kommunizmusban a társadalom
elemei, a személyiségek már levetkőznek
mindenféle „állati individualizmust.” Az
antropogenezis folyamatának késői stádiumában
megszületik a
HOMO
COMMUNALIS, a tökéletesen társadalmi
ember, aki az egységes kommunista társadalomban,
korlátlanul tudja majd kibontakoztatni egyedi
sajátosságait.
Az ideális kommunizmus állapota a
tökéletes rendszerhalmaz, az egész (a
társadalom) és az elem (a személyiség)
hierarchikusan bimér rendszere: az elem ugyanis
közvetlenül hat az egészre, ugyanakkor az egész
közvetlenül hat minden elemére. Közöttük
megszűnik minden „merev tömb”, amely az elem és
az egész kölcsönhatásának gátja lehet, s ezzel
az egész fejlődésének is gátja. Nekünk
embereknek
hinnünk
kell abban, hogy ez az állapot még az
emberi társadalom organizációs szintjén
kialakul, s nem a távoli jövő poszthumán
organizációs szintjén jön létre.
Környezetdinamika és személyiségdinamika.
A Homo comunalis, mint a tökéletesen
világranyitott ember, aki mindent befogad, és
semmit
nem zár el, s akit nem húz vissza
semmiféle társadalmi nivellációs hatás.
108. vitaülés:
JANKOVICH ISTVÁN: Az élővilág evolúciója, a természet egyik nagy laboratóriumában, a Paratethysben. Felkért hozzászólók: BOHNNÉ HAVAS MARGIT, DETRE CSABA, DOSZTÁLY LAJOS, KÓKAY JÓZSEF.
1987 március
25., szerda, 15h, MÁFI alagsori klubhelység.
Jankovich István a MÁFI, 1991 után az MGSZ
geológusa kandidátusi filozófiadolgozat
előkészítése céljából adta elő ezt a témát. A
„Paratethys” az egykori „Tethys” óceán egyre
inkább bezáródó és lefűződő tengerrendszere,
amely különleges paleoökológiai viszonyokat
produkált a Harmadkor, s ezen belül is különösen
a Neogén idejében.Az előadásról nem maradt ránk
semmiféle írott nyag.
109. vitaülés:
BÁLDI TAMÁSNÉ BEKE MÁRIA: Az őslénytani kutatómunka tudományelméleti áttekintése
1987 április 22., szerda, 15h, MÁFI II.em.
tanácsterem
Báldi Tamás, a jeles paleontológus professzor
felesége, Beke Mária mikropaleontológus nő (MÁFI)
felsorakozott a Filozófiai Vitakörben előadó
kandidátusi filozófia vizsgára készülőkhöz. Az
előadás az egyetemi tankönyvek, valamint
filozófiai brosúrák vonatkozó fejezeteire épült,
az előadót nem ragadták el a témában rejlő
filozófiai lehetőségek. Az előadás deklarált
célja volt a dolgozathoz való ötletgyűjtés Az
előadásról nem maradt ránk írott anyag.
110. vitaülés:
PRÓTAGORASZ: Mindennek mértéke az ember (kötetlen vita)
1987 június 2,. kedd,15h, MÁFI II. em.
tanácsterem
Detre kedvenc filozófusát, Prótagoraszt, a
homomensura-tan megcáfolhatatlan hirdetőjét
tette meg előadónak. Az előadás anyaga az
előadónak az
„Impulzus” c. azidőtájt avantgarde-nak számító
hetilap III.(XLIII.) évfolyam, 1. szám, 1987
január 10.-i számában megjelent
„A
VILÁG EMBERLÉPTÉKŰ ÚJRAÉRTÉKELÉSE” c.
cikkére épült:
„A fejlődés
- legáltalánosabb megfogalmazásban –olyan
folyamat, melyben alacsonyabb rendű létezőből
magasabb rendű válik, de ugyanakkor a magasabb
rendű alacsonyabb rendűvé silányul.
A
reális, anyagi világban nem találunk olyan
létező rendszert, amelyre ne tudnánk
kiterjeszteni a „fejlődés” kategóriáját. Ezt
sokan cáfolják, elsősorban azon az alapon, hogy
lehetetlen univerzális magasabb-alacsonyabb
rendűségi értékrendszert létrehozni. E felfogás
szerint általános fejlődésről beszélni merő
képzelgés, vagy keményebb megfogalmazásban
gonosz miszticizmus.
Az ilyen nézetek még az újkori
mechanisztikus világkép kialakulásában
gyökereznek. Az újkori mechaniszticizmus azért
irtotta ki a magasabb-alacsonyabb rendűség
fogalmát, mert elvetette azt a vallási
fokozatossági sort (eszkatológát), melynek
csúcsán az isten foglalt helyet, s minden
létezőnek megvolt bnne az örök,
megváltozhatatlan helye, a csúcstól különböző
távolságokban. A mechanisztikus gépvilág a
tapasztalati megismerés felszabadítása érdekében
jött létre. Olyan világ született ekkor,
amelynek minden része egyenlő, s ugyanakkor
megismerhető. Ez a feudalizmust megdöntő, s
annak minden szellemi felépítményét szétzúzó
polgári osztály társadalmi gyakorlatának
kozmikus vetülete.
Az emberi szellemtörténet talán
legnagyobb paradoxonja volt, hogy a
világegyetemben zajló fejlődési folyamatok
tudományos feltárásának megkezdése éppen
egybeesett a teológia magasabb-alacsonyabb
rendűségi elvének elvetésével, a mechanisztikus,
egyszintű világmodell létrejöttével. Az ember –
noha az újkori tudományos forradalom révén
elindult azon az úton, hogy valóban kozmikus
lénnyé váljon – a mechanisztikus szemléletben a
világ végtelen sok szürke porszemeinek egyikévé
vált. A mechanisztikus szemlélet létrejötte az
újkor elején forradalmi paradigmává vált, annak
felismerése, hogy a világ minden része abban
egyenrangú, hogy egyáltalán megismerhető. Később
azonban, főleg a XX. század
természettudományában, a kibonatkozó
fejlődéselméletek mellett, már csak
tudományetikai attitűddé, sőt, berögződött
mániákussággá vált.
Elkerülhetetlen, hogy a fejlődési
folyamatokhoz ne állítsunk értékítéleteket,
elsősorban az egyetlen létező szubjektum, azaz
az emberi visszacsatolás, az emberhez való
közelség vagy távolság itéletét, mármint a
magasabb-alacsonyabb rendűség ítéletét. A
magasabb-alacsonyabb rendűségi skálán azért az
ember, mint társadalmi lény, az egyetlen fix
pont, mert az emberiség a világról felhalmozott
összes ismeret annak bizonyítéka, hogy ő a
legmagasabb rendű létező. A tudományos igényű
fejlődéselméletnek a világ embermértékű
újraértékelései az embert, mint egyetlen
lehetséges magasabb-alacsonyabb rendűségi
mércét, beillesztik a világba. Az ókori görög
bölcs, Prótagorasz híres elve, mely szerint
„mindennek mértéke az ember „ (pantón khrématón
metron anthróposz), az általános fejlődéselmélet
kialakulásával a materializmus elvi alapján
újjászületett.
Minél magasabb rendű valamely rendszer,
annál gyorsabban fejlődik, fejlődése annál
nyilvánvalóbb. Ezért a fejlődést a két
legmagasabb rendű alapvető minőség, az emberi
társadalom és az élővilág esetében konstatálta
elsőként az emberiség. A későbbi megismerés az
egyre alacsonyabb rendű szinteken is felfedte a
fejlődés létét. Elénk tárult egy kozmikus
fejlődéselméleti modell felállításának
lehetősége: ez az Univerzum fejlődését egységes
genetikai törzsfaként szimbolizálja
(Dendron-modell).Az egységes genetikai törzsfa a
világ egyetlen, anyagi szubsztanciájának és
geetikai egységének kinyilvánítása. A törzsfa
egyetlen, de végtelen hosszú törzse annak a
folyamatnak a szimbóluma, amely a végtelen múlt
végtelen alacsony rendű szintjétől a végtelen
jövő végtelen magasrendűsége felé vezet, s
jelenlegi csúcsa az emberi társadalom. Minden
létezőt a törzsből elágazó végtelen számú, de
véges élettartamú ág szimbolizál. Az Univerzum
szakadatlan tudományos feltárása fokozatosan
megszünteti a kellően még nem megismert
természeti folyamatok látszólagos kaotikusságát,
valamennyi létező elhelyezhető lesz a
genetikailag egységes fejlődési törzsfán,
amelynek csúcsán, mint kozmikus vonatkoztatási
ponton, jelenleg az emberiség áll.
Az 1987/88. évi szezon egy kibővített üléssel
kezdődött, melynek célja az 1988 májusában
megrendezendő 15. alapítási évforduló
előkészítése volt.
111. vitaülés:
Idénynyitó ülés
1987 október 8., csütörtök, 14:30, MÁFI II.em.
Lábnyomos Terem (Megjegyzés: a „Lábnyomos terem”
ugyanaz a II. emeleti terem, amelyet megelőzően
„A”-teremnek neveztek. 1987 nyarán az egyik nagy
ipolytarnóci, ősállatok lábnyomait tartalmazó
mintáját állították itt ki, amelyről a terem az
új nevét kapta. Az alagsori klubhelység
megszűnt, mivel helyén alakították ki a MÁFI
ebédlőjét és konyháját.)
Az idénynyitó programpontjai:
-
Tervek az 1987/88. évadra
-
A Filozófiai Vitakör megalakulásának 15.
évfordulójára (1988 június) javasolt „A fejlődés
fogalma” c. ankét tervezetének megvitatása
-
Az evolúciós hüszterézisz és az evolúció
dinamizmusa (Detre Csaba)
112. vitaülés:
A szellemi élet nyíltsága és a nyíltság szellemi élete
1987 október 30., péntek, 14:30, MÁFI II.em.
Lábnyomos Terem
A vitaülés az erjedő szellemi élet aktuális
problémáit volt hivatott megvitatni, különös
tekintettel a marxista filozófiai pozíciójára,
amely ekkorra már elvesztette hegemón
pozícióját. A vitaülésről nem maradt meg
semmiféle írásbeli anyag. Ezzel a vitaüléssel
megkezdődött a Filozófiai Vitakör rendszeresen
pénteken tartott üléseinek több évtizedes
sorozata.
113. vitaülés:
VITÁNYI PÁL: A marxizmus kommunizmus-elméletének lehetetlen félreértései és lehető valóságai
1987 november 13., péntek, 14:30, MÁFI II.em.
Lábnyomos Terem
Az előadás kivonata:
Legfőképpen nem mint „bölcsen”
leleplezhetőnek válik, a tömegek hitegetésre
kifundált amolyan „marxista túlvilág.” (Igaz
ugyan, hogy az emberi vágyak
inercia-rendszerében, némi politikai
segédlettel, azzá is válhatott!
H a n e m, a lényegét tekintve: a
történelem – hit nélkül megállapítható –
ökológiai, antropológiai, kommunikáció-elméleti
trend-együttese.
Néhány további olyan elterjedt
félreértés, amely tanulsággal cáfolható:
nem
egy végállapot, hanem az igazi
kezdet, a történelmileg
előfeltételezhető „Vorgeschichte” után.
N e m
az egyenlőség társadalma,
h a n e m
bizonyos értelemben a legegyetlenebbnek
tekinthető.
N e m
phalanxter-szerű szerveződés jellemzi,
h a n e m
a természet önfejlődő rendszeréhez
hasonlóan szerves önszerveződésű.
N e m
tömeg-, illetve
tömegfogyasztás-centrikus,
h a n e m
kifejezetten egyén-centrikus, mivel a
pénz eltüntével, az egyetlen igazi értékmérővel,
a „rendelkezésre álló idővel” (dispotable time)
fog gazdálkodni.
N e m
teleológikus tautológiáktól terhelt,
h a n e m
heurisztikus alapösszefüggésekből
eredeztethető.
N e m analógiája a hitnek és a
vallásoknak,
h a n e m
az univerzalitás-fogalom értelmezésével
bizonyíthatóan azokéval ellentétes „rekurzív
komplementer.”
Legvégül bizonyítható és összefoglaló
megközelítésre törekszünk
-
a
l é t
felől: az emberiség globális
irreverzibilitásainak áttekintésével
-
a
t u d a t
felől: a tudatformák várható
módosulásainak áttekintésével az egyének
szükségleteiből kiindulva.
114. vitaülés:
RÉVÉSZ SÁNDOR: Eszperantia: Filozófiai megemlékezés az ESZPERANTÓ centenáriuma alkalmából
1987 november 27., péntek, 14:30, MÁFI II.em.
Lábnyomos Terem
Felkért hozzászóló: LUKÁCS ANDRÁS
Az előadás kivonata:
Eszperantia a maga kollektív lelkének
mélyén egy öncélú társadalom, amely ravasz
ürügy-szerkezeteken keresztül mosolyog önmagára.
Amint a fixiók hatása gyakorta
valóságosabb, mint a valóságé, Eszperantia is
valóságosabb társadalom lehet, mint a valóságos.
Eszperantiában nincs hatalom, de lehet
érte marakodni, nincs Alkotmány, de lehet
alkotmányozni. Végeredményben Eszperantia nem
más, mint a nemzetközi otthonosság előrevetített
mikro-modellje.
Az előadónak számos előadásvázlata van a
témáról, különböző lakásaiban szétszórva. Hogy
miről fog beszélni, az elsősorban attól függ,
hogy melyik vázlatát találja meg.
115. vitaülés:
ADONYI ZOLTÁN: A környezetvédelem elméleti problémái – évzáró vitadélután.
1987
december 11., péntek, 14:30, MÁFI II.em.
Lábnyomos Terem
Adonyi Zoltán alapító atya átfogó nagyelőadást
tartott sok évtizedes környezetvédelmi
tevékenységéről. Az évzáró alkalmából a Kör
elnöke az alábbiaknak adta át a Zentai Péter
Emléklapot: Adonyi Zoltán, Bíró Katalin,
Csalagovits Imre, Hámor Géza, Hidas János,
Horváth József, Juhász Nagy Pál, Konda József,
Marczis József, Szente Erika,Vecsernyés György,
Viczián István. Valamennyien a Filozófiai
Vitakör megalapításáért és felfejlesztéséért
kifejtett fontos tevékenységükért kapták a
kitüntetést, s valamennyien személyesen vették
át az emléklapot Detre Csaba elnöktől.
Érdekesség, hogy együtt volt jelen a MÁFI 1979
előtti és utáni igazgatója, Konda József és
Hámor Géza.
A MÁFI kutatásában ekkor már fontos szerepet
játszó környezetvédelmi előadásra szépszámú, 36
fős publikum gyűlt össze. Az előadást ünnepség
követte.
Az előadás kivonata:
A
környezetvédelmet interdiszciplinárisnak,
multidiszciplinárisnak nevezzük, a
termodinamikát vagy pl. a pszichológiát viszont
nem. Miért?
A válasz keresése akkor is tudomány
csoportosítási, módszertani logikai,
ismeretelméleti kérdésekhez, a tudomány, a
tudományosság, a definíció, a dimenzió, az
erőtér stb. fogalmak értelmezéséhez, az
értelmezések kiterjesztéséhez vezet, ha a
vizsgálódás célja az eredményesebb
környezetvédelmi gyakorlat, amelynek
középpontjában ma még csak a termelés
hiányosságait állítják.
Az ember és a természet kapcsolatát
azonban súlyos hiba a szűken értelmezett
termelésre, a környezetet a természeti környezet
fogalomra redukálni. Ez a redukció hiányos és
zavaros fogalmak, koncepciók sorához vezet.
Hibás maga a „környezetvédelem” fogalom is: az
valójában az egyes és az emberiség védelmét
rejti.
Az egyes ember és az emberiség védelmében
a termelés természeti tényezőivel szemben az
objektív szükségleteknek és a szubjektív
szükségletek objektiválódási folyamatán, ill. a
fogyasztáson keresztül a társadalmi tényezőknek,
a változó társadalmi erőtereknek van meghatározó
jelentősége, ugyanakkor a hatásos védelem
eszközei közül a „filozófiai praktikum”-tól a
logikáig ma még számos fejezet hiányzik.
Sürgős követelményként sajátos
szabályrendszerének a megfogalmazása
átalakíthatja a „környezetvédelmet” önálló
diszciplínává és a ma legfontosabb összefüggés
mint akcióprogram az alábbi jelszóba foglalható:
Tiszta agyak – tiszta környezet.