Az 1988. év a Vitakör életében a nagy szervezeti
változások éve volt.
A Vitakör érzékenyen reagált a magyarországi
politikai változásokra. Számos új egyesületi és
személyes kapcsolat jött létre.
Mindenesetre az év egy kései kandidátusi
filozófiadolgozattal kezdődött, amely teljes
egészében ránkmaradt. A teljes dolgozatot (7
oldal) lásd Filozófiai Vitakör 1986-1990,
101-141 kötet:
116. vitaülés:
MÜLLER PÁL: Gondolatok a földtani megismerés folyamatáról és hibáiról
1988 január 22., péntek, 14:30, MÁFI II.em.
Lábnyomos Terem
Részlet a dolgozat „Bevezetés”-éből:
A földtani megismerés a terepen dolgozó
geológus első kalapácsütésétől a monográfiáig
hosszú folyamat. Önkényesen, de minden alap
nélkül három részre osztom ezt a folyamatot: a
megfigyelésekből, mérésekből álló adathalmaz
összegyűjtése
az
első szakasz. A megfigyelési adatokat
ezután kategóriákba soroljuk, meghatározzuk.
Ez a
második szakasz. Ez után (időben persze
állandó átfedésben) következik az
elemzés,
melynek eredménye a földtani (ősföldrajzi,
tektonikai, őslénytani, vulkanológiai,
stb. illetve ezek összekapcsolódásából álló
modell.
117. vitaülés:
LANTOS MIKLÓS: Okos-e a számítógép?
1988 február 5., péntek, 14:30, MÁFI II.em.
Lábnyomos Terem
Az előadás kivonata:
A számítógép (computer) korunkban – okkal
vagy ok nélkül – divat. Egyesek abszolutizálják:
a gép által adott eredmény „szent és
sérthetetlen”, vagyis hibátlan és feltétlenül
igaz. Mások szerint csak időt és pénzt
pocsékolunk, mert többnyire vagy triviális vagy
kétes értékű eredményeket ad a gép. A
számítástechnika önálló tudományág lett, bár a
legtöbben még mindig összekeverik a
matematikával. A felnőttek az elhülyüléstől
féltik a játékprogramban felnövő nemzedéket,
miközben tinédzserek nyernek számítógépes
versenyeket a felnőttek előtt. Egyszerű-e a
programozás vagy bonyolult? Gondolkodik-e a
számítógép? Uralkodhat-e az emberen?
A számítógép korunk kihívása. Lehet
szeretni vagy gyűlölni, de nem lehet nem
tudomásul venni. De mindenekelőtt meg kellene
ismerni...
Közben mind a Filozófiai Vitakör, mind pedig a
Magyar Állami Földtani Intézet vezetősége,
mindenekelőtt pártvezetősége, felől megkezdődtek
a szétválást célzó megmozdulások. Detre Csaba
1988 január végén megbeszélést folytatott Hámor
Géza igazgatóval arról, hogy a Filozófiai
Vitakört teljes mértékben depolitizálni kellene,
s teljes mértékben meg kellene szüntetni a
„pártfelügyeletet”. Ezt az elhatározást az
igazgató teljes mértékben támogatta, de
hangsúlyozta, hogy ezt az akciót nagy
körültekintéssel kell végrehajtani. E tárgyban
kikérte Somos László, a MÁFI utolsó
párttitkárának véleményét is. Az e tárgyban
folytatott megbeszélések két megmaradt
dokumentuma Somos László párttikár Hámor Géza
igazgatóhoz írott feljegyzése, amelyet Detre
Csaba is megkapott, valamint Detre Csaba Somos
Lászlónak írt válasza:
Feljegyzés
Dr. Hámor Géza igazgató et. részére
Tárgy: Filozófiai Vitakör tevékenysége
Kérésére az 1988 febr 15.-i pártvezetőségi
ülésen megvizsgáltuk a vonatkozó vitakör
munkájával és jövőbeli terveivel kapcsolatos
kérdéseket. A pártvezetőség a vitakör munkáját
pozitívan mérlegelte, de javasolta, hogy – az
eredeti elképzeléseknek megfelelően – továbbra
is intézeti belső ideológiai fórumként, ill.
önképzési jellegű ideológiai egységként
tevékenykedjen. Külső meghívások csak oly
mértékig történjenek meg, amelyek az
interdiszciplináris kérdések „másik oldalról”
történő – alapvetően marxista – megvilágításához
elengedhetetlenül szükségesek. Külső személy
előadói felkérését mindenkor előzetes egyeztetés
után célszerű megtenni.
A vitakör témáit és munkáját áttekintve a
továbbiakban sem feltétlenül ragaszkodni, hogy
azon kizárólag párttagok vegyenek részt. Sőt
–továbbmenve –javasoljuk, hogy a vitakör
alakuljon át intézeti szakmai körré; ily módon ma
már feleségesnek tartjuk az emblémán az „MSZMP”
megjelölést. Ettől függetlenül ezt a munkát a
vitakör vezetője továbbra is pártfeladatként
kell, hogy végezze.
Budapest 1988 febr 16.
Somos László
párttitkár
Detre Csaba válaszlevele:
Kedves Somos László elvtárs !
Köszönöm 1988 február 16.-án Dr. Hámor Géza
igazgató elvtársnak írott levelének számomra
megküldött másolatát. A levél nyitott kapukat
dönget, nyilvánvalóan azért, mert Ön a Vitakör
programját illetően nem lehet tájékozott, mivel
egy ülésén sem vett részt. Ezt ne vegye
szemrehányásnak! Ma már réges-régen túl vagyunk
azon, hogy a filozófiát, pontosabban a
marxista-leninsta filozófiai szemináriumokat
szeretni kellene, s azokra el kelljen járni.
Nyugodt lelkiismerettel bocsássa el a Párt
soraiból a Filozófiai Vitakört, mind a Kör, mind
a Párt ezzel csak jobban jár. Párton kívüliek az
1973-as megalakulástól kezdve jelentős szerepet
játszottak a Vitakör aktivitásában. Ha
összegezzük az elmúlt 15 év történéseit, bizton
állíthatom, hogy a Vitakör aktivitásában a
párton kívüliek jelentős túlsúlyban voltak. Ne
értsen félre, nem tartom célnak, hogy a Vitakör
tevékenységében elsősorban párton kívüliek
vegyenek részt. Meggyőződésem, hogy a filozófiai
műveltség terén a párttagok és a nem párttagok
között egyaránt találunk kiemelkedő
személyiségeket. A filozófia nem pártfüggő
tevékenység! Cicero után szabadon: Philosophus
non sit sed nascitur !
1988 február 23.
Üdvözlettel:
Detre Csaba a
Filozófiai Vitakör vezetője
Ezután Detre Csaba a Filozófiai Vitakört
független tudományos szervezetté nyilvánította,
s ezt a Vitakör legközelebbi, 1988 február 25.-i
ülésén deklarálta a Kör nyilvánossága előtt is.
118. vitaülés:
BOKOR LEVENTE: „Jóról és rosszról” c. szerzői felolvasó estje
1988 február 25., csütörtök, 15h, MÁFI II.em.
Lábnyomos Terem
Bokor Levente alapító atya ez alkalommal
filozófikus-politikus szépprózáiból és verseiből
tartott felolvasó estet. Az alábbiakban
bemutatjuk „Börtön-napló” c. szépprózáját:
Börtön-napló
Elértem végre, mit egész életemben
szerettem volna. Itt a börtönben vasbeton
alapzaton állnak a „jó” és a „rossz” fogalmai.
Ugyanúgy, mint a testi terheket az ügyes
automaták, a börtöngépezet levette vállaimról az
emberi élettel járó erkölcsi megterhelést.
Szabad az út előttem, hogy még emberibb
szükségletekre fordítsam java erőm.
Bármit teszek, ennek értéke nem kétséges.
Biztos kézzel irányít a nevelőtiszt a
fölemelkedés felé. Segítésem kívül nincs egyéb
szándéka, ami a változatos módok között
megnyilvánulhat mint korholás is. Vagy
ellenkezőleg: kezemre réved és földicséri
munkámat, noha takargattam éppen a bíráló szemek
elől.
Mikor a túlterhelt gépek szervi morajával
halad a munkapadok között, itt-amott megáll.
Nálam is lefékez egy szóra. Gyakorta
rámszisszen, szemembe fúrja szembogarát: „Pedig
maga értékesebbnek látszik, mint a többiek,
emberelje meg...! – fűzi tovább soha meg nem
kezdett párbeszédét.
-
Igenis! – köszönök rá, és tisztelettel
csusszantom le a sapkámat.
-
Pihenj! Vigye vissza! – sikolt rám, mint a fémbe
ragadt fűrész.
Nem egészen értem. Én csak azt tettem,
amit előír a kezelési utasítás, ha közölni
akarom vele, tiszteltetem, nem vagyok gonosz.
Valószínű ő sem terhelhető végletekig. Ezeknél
az élő automatáknál pedig a legkritikusabb
program, ha a mások önbecsülését gyártatják
velük. Most ez pompásan sikerült.
Nem vettem vissza a sapkámat. A daróc
markomban tüzelt egészen nevelőm sarka
fordultáig. A sikoly szelepén eltávozott belőle
a szerep, s én megkönnyeztem azt, aki előbb
volt. Velem ajándékozta meg a világot, őt meg
hamarosan elnyeli a roncstemető.
119. vitaülés:
VITÁNYI PÁL: Miért „halhatatlan” Sztálin öröksége?
1988 március 10., csütörtök, 14:30, MÁFI II.em.
Lábnyomos Terem
Kivonat:
Oknyomzó és tünetfeltáró beszélgetés a
desztalinizálás nehézségeiről
a történelem,
a reálpolitika,
és a filozófia megvilágításában.
Időközben nagy lendülettel folyik a Filozófiai
Vitakör megalakulásának 15. évfordulója
ünnepségeinek előkészítése. A Kör az évfordulót
„A fejlődés fogalma” kétnapos
interdiszciplináris konferenciával készül
megünnepelni 1988 június 2-3.-án. A következő,
120. vitaülés is a nagy interdiszciplináris
konferenciát hivatott előkészíteni:
120. vitaülés:
Interdiszciplináris tudományos tevékenység és a tudományos élet demokráciája. (Tudományetikai sorozat V. rész, kötetlen vita)
1988 április 15., péntek, 14:30, MÁFI II.em.
Lábnyomos Terem
A vitaindító anyag (D.Cs.):
A tudományos élet szervezettsége a
tudománytörténet folyamán az egyre szaporodó, s
egyre inkább kategórikusan elkülönülő
tudományágakra, s azok művelői által épült fel,
létrehozva a szervezettségi és irányítási
rendszert, sőt, a diszciplináris hatalmi
struktúrákat is. A tudományok fejlődése eközben
létrehozott olyan kutatási tevékenységeket is,
amelyek ezekbe a diszciplináris keretekbe
nehezen vagy egyáltalán nem illeszthetők bele.
Ne felejtsük el, a tudományos tevékenység
egyszerre differenciálja és integrálja a
tudományos ismereteket! Nem egészen világos
társadalmi okok miatt az integráns tevékenység
társadalmi repektje kisebb a differenshez
képest. Nagy általánosságban a differenciáló
tevékenység közvetlenül a praxishoz kötődik, ez
az, ami közvetlenül lehet hasznos, szemben az
absztrahálóbb jellegű differenciálásokkal.
A diszciplináris keretek közé nehezen
besorolható, több diszciplínát is átfedő
kutatási területeket nevezzük általában
„interdiszciplinárisnak.” Az interdiszciplináris
tevékenység átkúszik a diszciplína-birodalmak
határain, gyakorta ellenőrizhetetlen egy
bemerevedett tudományhatalmi apparátus számára,
s éppen ezért gyakorta irritálja is ezeket. Az
interdiszciplináris tevékenység ezért válik
gyakorta lebecsült, vagy éppen lenézett
„peremtevékenységgé”, de gyakorta kifejezetten
üldözött, „partizántevékenységgé” is válhat.
Szerencsésebb esetben egy progresszív tudományág
kapcsolatai szükségszerű kiszélesítése céljából
hatalmilag is ambicionálja a nyitást a többi
diszciplína-terület felé, ilyenkor az
interdiszciplináris tevékenység legalizált és
támogatott. Az éppen regresszív diszciplínák
viszont merev határokkal védik magukat, s
kiközösítik az interdiszciplináris jellegű
tevékenységet. Ez hátrányosan érheti, s
egzisztenciálisan veszélyeztetheti a köztes
diszciplínákhoz tartozó kutatókat, s gyakorta
válnak a tudományos szervezetek
számkivetetteivé.
Egy új tudományos diszciplína általában
az interdiszciplináris földönfutó állapotból
legalizálódik, s válik kemény adaptációs
küzdelmek után elfogadott, s önálló szervezeti
felépítménnyel rendelkező tudományággá.
A vitaülésre számos „A fejlődés fogalma” június
2-3.-i konferenciára készülődő előadó is eljött,
elsősorban az MTA Fiozófiai Intézetből, valamint
az egyetemekről. Ez az ülés a jubileumi
konferencia bevezető vitaülésének is tekinthető.
A FEJLŐDÉS
FOGALMA
1988. június 2.
A Magyar Állami Földtani Intézet Filozófiai
Vitaköre, az ELTE TTK Filozófiai Tanszék, a
Magyar Biológiai Társaság Általános és Elméleti
Biológiai Szakosztálya, valamint Ökológiai
Szakosztálya által rendezett kétnapos
konferencia, a Filozófiai Vitakör
megalakulásának 15. évfordulója tiszteletére,
1988 június 2., 3., -án, a MÁFI II.em.
Tanácstermében
Program:
1988 június 2., csütörtök:
délelőtt 9h:
VIDA GÁBOR (ELTE TTK Genetika Tanszék): A téma
aktualitása (megnyitó)
MARÓTH MIKLÓS (MTA Ókortudományi Kutatócsoport):
A fejlődés gondolatának lehetősége az arab
filozófiában
Kivonat:
A görög filozófiában Parmenidész föllépte
gyökeres fordulatot hozott több szempontból.
Szempontunkból legfontosabb az, hogy az igazi
létező mozdulatlanságát, változatlanságát
hirdette. Ez az állásfoglalása meghatározta a
későbbi görög gondolkodást, így Arisztotelészt
is erősen befolyásolta.
Az arisztotelészi filozófiai keretek
közül nem mozdultak ki az arabok. E filozófiában
a mozgásnak, a fejlődésnek megvolt a maga szűkre
szabott lehetősége. Ez leginkább a forma fogalma
vizsgálatával fogható meg.
E filozófia fogalmi keretei közt alkotta
meg Ibn Khaldun a társadalomfilozófiát. A tények
gyűjtésekor szembesült kora eseményeivel, az
emberi kultúra fejlődésével, és ezeket is le
kellett írnia.
Ibn khaldun sikere és sikertelensége
megengedi, hogy néhány következtetést vonjunk le
arról, mi vezetett oda, hogy az arisztotelészi
filozófia keretei közt a fejlődés vizsgálatát
elhanyagolták.
KAMPIS GYÖRGY (ELTE Magatartás genetikai
Laboratórium): A fejlődés „fizikája” és az élet
Kivonat:
Az előadás azt az álláspontot követi, és annak
következményeit fejti ki, hogy a FEJLŐDÉS
fogalmának, ha a fejlődés, az új minőségek
megjelenése nem illúzió, természettudományos
alapozást kell kapnia. Más szóval, az illető
rendszerek modelljében azaz „fizikájában”, nem
csupán filozófiai kategóriákban vagyis
metafizikájában kell megadni.
Ebben kitüntetett a biológia helyzete. A
fejlődés eszméje ugyanis az Élettel kapcsolatban
jelentkezik a legvilágosabban. A kérdés: mi az
Élet, hogyan keletkezik az Élettelenből, és mi
ahhoz a viszonya, egy
sui
generis biológiai probléma, ezért a
fejlődés általános fogalma szempontjából
alapvető jelentőségű.
Mint látni fogjuk, a biológia modelljeiben, a
mozgás parmenidészi felfogásán és Zénon aporiáin
keresztül, precíz formában tehetők fel a
fejlődés kérdései. Megmutatjuk, hogy a
fejlődésnek a modellekben való megjelenésére
valóban lehetőség van, a jelenlegi modellek
azonban ezzel nem élnek. És így a biológia egyik
alapjelenségének megértésére alkalmatlanok.
A fejlődési modellekben megjelenő, matematikai
értelemben felfogott komplexitás növekedéssel
fogjuk azonosítani, s meg fogjuk mutatni, hogy
ez az eszme, a fentiekkel összhangban, a
biológiai rendszerekben nem-triviálisan
megvalósul.
Olyan új modellezéseket és fogalmi kereteket
fogunk bemutatni, amelyekben mint pl. az
evolúció Csányi-féle elméletében, a fejlődés
ilyetén felfogása megjeleníthető.
SZIGETVÁRI SÁNDOR (ELTE TTK Filozófia Tanszék):
Redukció, redukcionizmus, dialektika
Kivonat (részlet, teljeset lásd: Filozófiai
Vitakör, 1986-1990, 101-141)t:
A tudományok differenciálódása és integrálódása,
az alacsonyabb és magasabb szintű anyagfajták és
mozgásformák feltárása, általános és specifikus
törvényeinek megismerése, a tudományos
magyarázat formái közül előtérbe állította az
összetett és egyszerűre visszavezető eljárást:
a
redukciót.
A redukció logikai szerkezetét az összetett
alkotó összefüggések dialektikus egységét
tükröző
redukálandó, valamint az egyszerűbb
összefüggést taralmazó
redukáló, továbbá a kettőt összekapcsoló
következtetési forma alkotja. Ezek a formák a
kijelentés, illetve a praktikum logika olyan
érvényes következtetései, valamint valószínűségi
következtetések, amelyek alkalmasak a
redukálandó és a redukáló különbözőségében
meglévő azonos összefüggések levezetésére.
A tudományos megismerés számára jelentős a reá
pozitív hatást gyakorló jogos redukció és az
előrehaladását fékező redukcionizmus
megkülönböztetése. Erre a célra a
visszavezetésben meglévő következtetési formák
elemzése nem elegendő: a logikai helyesség
követelményének érvényesítése, illetve
megsértése megtalálható mind a tudományosan
jogos redukcióban és abszolutizálásában is.
KORDOS LÁSZLÓ (Magyar Állami Földtani Intézet):
Mit tekintünk evolúciónak az emberré válásban?
Kivonat:
Az emberré válás folyamata az evolúció kutatás
egyik leginkább kedvelt és legösszetettebb
vizsgálati területe. Milyen, a
csontmaradványokon felismerhető morfológiai
változásokat lehet evolúciónak tekinteni. Van-e
ok-okozati összefüggés az emberi faj
kialakulásának és meghatározásának kritériumai
között? Mikor, milyen esetben, milyen tényezők
befolyásolják az emberré válást? A hominizáció
mozaikfejlődésének módja és tempója. Az előadás
a legfontosabbnak itélt témakörök kapcsán
közelíti meg az evolúció fogalmának
meghatározását.
NAGY ISTVÁN ZOLTÁN (Természettudományi Múzeum):
Az orthogenezis és a hazai biológia
Kivonat:
Darwin – főleg a „hiányzó láncszemek”
problematikája miatt sokszor hivatkozott az
ősmaradványok
hiányos
(=még hiányos!) voltára.
A század vége felé nagy vonalakban
„együtt állt” az ősvilági élet áttekinthető
rendszere. Volt tehát már annyi őslénytani
anyag, hogy filogeniai nézetek fogalmazásaiba be
lehetett azokat kombinálni.
Ez az információtömeg azonban érdekes
módon aránylag erős ellenhatást is kiváltott
Darwin szelekcióelmélete ellen. A
paleontológusok sok esetben hiányosnak, nem
kielégítő magyarázatnak tekintették a
szelekciót. Több evolúciós jelenség egyenesen
ellentmondónak tűnt ezzel szemben. Így pl. az
egyenes vonalú „orthogenezis” a nagyhatású, rövid
periódusú kihalások ténye, a
túlspecializálódások jelenségei, a
hipertrofizált szervezetek evolúciója amelyeknek
feltétlenül kihalásokhoz kellett vezetni, stb.
Volt tehát adat, ill. érv bőven ahhoz,
hogy ne alakuljon ki valamiféle „szürke”
uniformitarizmus. Növénytermesztők,
állattenyésztők és később a mendeli genetikusok
nem magyarázták a fosszilis anyagot, másrészt
pedig „öntudatosabb” paleontológusok az
evolúciós folyamatokat saját fosszilis
„modelljeikkel” értelmezték. A tradicionalisták
bizonytalanok voltak abban a tekintetben, hogy
végülis mit lehet magyarázni tudományos
módszerekkel és mi tartozik a személyes hit
világába. A korai darwinisták merészen
extrapolálták a recens világ adatait, tényeit a
biológiai múltba, mellőzve genetikai eredmények
figyelembevételét.
A pluralisták (Zittel, Koken,
Reichenbach)
neolamrackisták (Steinmann, Jaeckel,
Cope, és Nopcsa is!)
orthogenetisták (Wedekind, Abel, Huene,
Hennig) és
typostophisták (Schindewolf, Dacqué,
Beurlen, Gross W.) közül e pillanatban az
orthogenetistákat emelem ki. A választás nem
önkényes, az alkalmat egyik hazai követőjük
születési évfordulója ill. a rá való emlékezés
adja (= Pongrácz Sándor, 1988-1945).
Pongrácz a Természettudományi Múzeum
tragikus sorsú főigazgatója volt (Buda
ostromának áldozata), hazánkban akkor az
elméleti evolúció egyik művelője, az egyetlen,
aki abból a tárgykörből habilitált Debrecenben
1931-ben.
Orthogenetikai fejtegetéseinek területei:
-
Etimológiai vizsgáatai mindig kiterjedtek a
recens és fosszilis formákra.
-
Emberszabástani reflexiók.
-
Megvalósította a múzeum körszerű szemléltetési –
oktatási irányait az evolúciós szemlélet
jegyében.
-
Széleskörűen ismertette az evolúciós gondolkodás
jelentőségét a művészeti, a tudományos és
mindennapi életben.
A bejelentett tárgyalás fő témája: ezeken
a területeken nyilvánított orthogenetikai
felfogásának ismertetése.
BUK PÁL (SOTE Marxizmus – Leninizmus Intézet):
Rendszerfejlődés, szerveződési szintek – és a
humán specifikum értelmezése
Kivonat:
A rendszerszempont alkalmazásának
szükségessége a pszichikus szférámak és a szféra
evolúciójának tanulmányozásában: a pszichikum
mint átfogóbb rendszer mozzanata, alrendszere és
mint viszonylag önálló rendszer (különböző
komponensek – folyamatok stb. – összefüggő,
interdependens egysége).
A szerves totalitást alkotó bonyolult
rendszerek létezési módjának és fejlődésének
néhány törtvényszerűsége, s ezek alkalmazása az
„emberi lényeg” kialakulásának és
egzisztálásának értelmezésében: az emberi
létszféra – és ennek elemeként az emberi
pszichikus szféra – mint új szerveződési szint.
Az emberi tudat unikalitása, rendszerjellegűen
determinált minőségi sajátszerűsége; e
sajátszerűség átfogó és ugyanakkor „inhomogén”
jellege. Az egy szempontú, illetve a specifikáló
kritériumokat egymástól elszigetelten vizsgáló
és értelmező megközelítések elégtelensége.
VICZIÁN ISTVÁN (Magyar Állami Földtani Intézet):
Növekszik-e a litológiai összetétel komplexitása
a földtörténet során?
Beküldött szöveg: Korreferátum a „Fejlődés és
komplexitás” problematikához
ÚJHELYI MÁRIA
1944-2004
(SOTE Marxizmus – Leninizmus Intézet): Evolúció
és rendszer – rendszerek evolúciója
Kivonat:
Az evolúciós folyamatok az élővilágban – de azon
túl is – megközelíthetők a rendszer kategóriáján
keresztül. A rendszerszempontú evolúciós
alkalmazásán elsősorban azt értem, hogy magát a
rendszert kell fejlődési folyamat
szubsztrátumaként megragadni, azaz a fejlődés –
legalább egy vonatkozásban – a rendszerminőség,
a rendszer paramétereinek változásában
realizálódik. Ha a rendszert olyan létezőként
definiáljuk, amely alkotóelmeinek speciális
belső kölcsönviszonyai által relatíve elkülönül
a környező szféráktól, a fejlődés egyrészt mint
azon elemi objektumok körében bekövetkezett
változás jelenik meg, amelyek részt vesznek egy
rendszerszerű képződmény kiépítésében, másrészt
mint a rendszer-konstituáló elemi objektumok
kapcsolatainak természetében bekövetkezett
változás. Az ahistorikus rendszer-analízissel,
illetve a
rendszerszempontot mellőző evolúciós
elméletekkel szemben azt kell mondani, hogy
bármely természetes rendszer aktuális állapotát
csak történeti folyamat eredményeként nyerheti
el, s a történeti folyamat – lényegét tekintve –
az anyag szerveződéstörténete.
HORVÁTH JÓZSEF
1932-1997
(ELTE TTK Filozófia Tanszék): Lehetséges-e
egy emberközpontú fejlődéskoncepció
dezantropomorf fejlődésfogalom alapján?
Kivonat:
A tudomány mint a természet humanizációjának
egyik alapvető eszköze. A tudomány az embert
szolgálja – emberközpontú. Az ember céljai és a
természet egzakt megismerése. A
dezantropomorfizáció mint a természet adekvát
megismerésének és átalakításának a feltétele.
A fejlődés mint probléma a XX. század második
felében. A fejlődés fogalmának és kritériumának
a kérdése az élettelen természetben és az élő
világban. A fejlődési folyamatok egymásra és
egymásba épülése, valamint a természeti és
társadalmi fejlődési folyamatok viszonya. A
„fejlettebb”, a „magasabb rendű” és a
„tökéletesség” problémája. Az ember szolgálatába
állíthatók-e a természeti fejlődési folyamatok?
Egy egységes és általános (egyetemes)
fejlődéselmélet létrehozásának a problémái. Egy
egyetemes fejlődéselmélet ismeretelméleti
megalapozása és a dezantropomorfizáció. Az
egyetemes fejlődéselmélet stratégiája, és a
fejlődéskoncepció emberközpontúsága, valamint a
fejlődési folyamatok humanizációjának a
lehetőségei.
DETRE CSABA (Magyar Állami Földtani Intézet): Az
anyag önteremtő folyamata: A fejlődés. A
fejlődés mint folyamat általános absztrakt
dinamikai modellje
Kivonat:
Premissza:
-
A fejlődés univerzális, kétirányú folyamat: az
alacsonyabb rendűtől a magasabb rendű felé, s
ezzel együtt a magasabb rendűtől az alacsonyabb
rendű felé vívő folyamat. Előbbit
progressziónak, utóbbit regressziónak jelöljük.
A progresszió végtelen, egységes és egyetlen
folyamat, míg a regresszió végtelen sokféle,
végtelen sok, de véges folyamatok végtelen
sokasága.
-
A magasabb-alacsonyabb rendűség mértéke az, ami
az egyetlen szubjektum univerzális monopóliuma,
az univerzum legmagasabb rendű, s egyetlen,
emberi szubjektum itélete az őt körülvevő
végtelen objektumáról.
---------------------------------
A fejlődés
gátjai,
mint a fejlődés öntermelődött gyorsítói. A
fejlődés
diszkrét szakaszai, mint a gátak közötti
folyamat.
A progresszió valamennyi szakaszon belül
a legnagyobb dünamiszt magában hordó folyamat: a
legalacsonyabb rendűtől a legmagasabb rendűig, a
következő szakaszt
elsőként
elérő folyamat.
Avagy: A „hüszteron eiszi próton”, azaz
az „utolsó pár előre fuss!” dialektikájának
érvényesülése.
Az evolúciós hüszterézisz és az evolúció
dinamizmusa (részlet, teljes: lásd Filozófiai
Vitakör 1986-1990, 101-141)
Az evolúció nagy általánosságban az
egymásból kifejlődő magasabb és magasabb rendű
organizációs szintek egymásra épülésének
hierarchikus szukcessziója. Az organizációs
szint-szukcesszió nem harmonikus. Az új szint, a
szülő szint (mátrix szint) tagadása, ezért a
tagadó a tagadottal eleve nem lehet harmonikus.
Et a szint-diszharmonia a továbbfejlődés
elsőrendű dinamikai motorja.
Az egyes organizációs szintek kifejlődése
a
kreativitási kényszer eredménye. A
magasabb rendű új organizációs szint, az
alacsonyabb rendű mátrix szint által
determinált, az itt kialakult ellentétek
feloldásának eredménye. A magasabb rendű új
szint a mátrix szinten mintegy újonnan kiépült
rendszerként jön létre, megőrizve átalakítva a
mátrix szint alapvető struktúráját. Az újonnan
kiépült szinten az összes megalakuló
mátrix-szint környezetileg jelen van. A
progresszív evolúció organizációs
szint-struktúrájának sémája:
A - /A’ + AB/ - /A’’+AB’+ABC/......a.i.
Az újonnan belépő új organizációs szint-indexek:
B,C, stb. mellett – modifikálódva – megmaradnak
a megelőző szintek strukturális elemei, melyek a
rendszer
történelmi tehetetlenségeként jelentkeznek.
Ezt nevezzük
evolúciós hüszterézisznek.
Annál drasztikusabb az evolúció, azaz gyorsabb
az organizációs szint-szukcesszió a magasabb
rendűség irányában, mennél inkább eliminálódik a
hüszterézisz. Amennyiben az elimináció nagy,
akkor képes maga a rendszer a gyors
átalakulásra. Az evolúciós hüszterézisz teljes
kiküszöbölése magának a történetiségnek a teljes
eliminációját, a teljes organizációs rekreációt
jelentené. Ez végső konzekvenciájában az idő
megszüntetésének abszurdumához vezetne.
Tehát az
evolúciós hüszteréziszben manifesztálódik az
organizációs szint-szukcesszió történetisége.
T. BÍRÓ KATALIN (MTA Régészeti Intézete): Paleo
– PG. Kapcsolatrendszereink a régészet tükrében
Kivonat:
Az emberiség, amely egyszerre része és alakítója
környezetének, bonyolult kölcsönhatásban él a
környező élő és élettelen világgal, valamint
önmagával – az emberi társadalommal. Ez a
kapcsolat nem statikus, hanem az adott
történelmi helyzetnek megfelelően, dinamikusan
változó: benne a környezet egyes elemeihez való
viszony, a természetes és mesterséges környezet
szerepe, jelentősége jellegzetes fejlődést (?)
mutat.
Ezt a folyamatot a talán legjobban modellezhető
kezdeti időszaktól kiindulva szeretné vázolni az
előadás, elsősorban a régészeti leletanyagból
levonható tények alapján.
KŐVÁRINÉ GULYÁS ERZSÉBET (Földmérő és
Talajvizsgáló Vállalat): Az evolúció és a
fosszilizálódás
Kivonat:
Az evolúció legjobb bizonyítékát a
paleontológia szolgáltatja. A kövületek
értékelésének nehézségét a fosszilizáció okozza,
amelynek révén rögzítődhetnek az egyedfejlődés
különböző szakaszaiban lévő eltérő formájú
példányok (anagenetikus formák)? amelyek
felismerése, különösen kihalt fajoknál nem
könnyű feladat. Problémát jelenthet a
konvergencia jelensége folytán egy adott élettér
hatására hasonlóvá vált formák teljes
filogenetikai értékelése is.
Az őslénytani vizsgálatokban alkalmazott
egyre pontosabb módszerek (scanning
elektronmikroszkóp, számítógépes technika) a
taxonok meghatározásának túlságos
széttagolódását idézhetik elő, ezzel is fokozva
a különbséget a bio-, krono- és morphospecies
között. Példaként említhetők erre a jelenségre a
diatomák, amelyek egyes algológusok szerint
5000, mások szerint 31 000 fajra bonthatók.
A kategóriák felállításában fontos szerep
jut a szükségszerűség és a véletlen fogalmának.
A szükségszerűség és a véletlen egymással
összefüggő és átalakuló relatív fogalmak. A
kiválasztódás mintegy a véletlen ellen ható
folyamatként kezelhető makro szinten, ami
azonban mikro szinten a véletlenen alapul. A
véletlennek nagy szerepe van a fosszilizáció
folyamatában is, sokszor az evolúció tudományos
feltárásához szükséges tárgyi bizonyítékok nem
kívánatos szelekcióját eredményezve.
VITÁNYI PÁL (Könnyűipari Műszaki Főiskola):
Megfontolások egy ideológiamentes – nyitott de
szerves – kompatibilis fejlődéselmélet
kidolgozása érdekében
Kivonat:
Már Arisztotelész óra tudjuk, hogy minden
ami létszinten tartalommal bír, s abban is ami a
megismerésben feltárul mint tartalom az EIDOSZ, a
belső forma közvetít, az adott tartalom és annak
nyilvánvaló „szemléltető” formája, anyaga – a
külső forma, a MORPHÉ között.
E közvetítésről az evolúció hívei
többnyire megfeledkeznek, amikor csupán a
tartalom és forma, funkció és szerkezet
elválaszthatatlan egységéről beszélnek. Éppen ez
a relatív elválaszthatatlanság, konkrét
kapcsolódása képezi az evolúciónak a rejtett
állványzatát.
Már a felszíni szemlélődés is
regisztrálhat olyan egyszerű „örökformákat”,
melyek belső kapcsolatban vannak a tartalommal
(ciklusok, fázisok, trendek, stb.)
Szerveződött jellegűek azok a belső
formák, melyek egymásra mintázódása –
szinkronitásával egy rejtett adekvátságot
alkotnak (pl. művészi kompozíció,
tudománytörténeti paradigma, a filozófiai
kérdésfeltevések főnix-természete...)
1988 június 3., péntek
délelőtt 9h
VETŐ ISTVÁN (Magyar Állami Földtani Intézet):
Meteoritbecsapódás váltotta-e ki a földi
élővilágban 65 millió évvel ezelőtt
bekövetkezett tömeges kihalást?
Kivonat:
Az élővilág gyors változásával jellemzett
földtörténeti szakaszok, az ú.n. mass extinction
event-ek jobb megismerése nyilvánvalóan fontos
az evolúcióelmélet számára.
A 65 millió évvel ezelőtti, a
kréta-harmadidőszaki határon végbement tömeges
kihalás kiváltó okától és mechanizmusáról az
utolsó 10 év szakirodalma igen különböző,
sokszor homlokegyenest ellentétes nézeteket
vall: földön kívüli vagy földi volt a kiváltó
ok, katasztrofikus vagy fokozatos volt a
kihalás.
Az előadás néhány igen jól dokumentált
geológiai szituáción kivánja bemutatni ezeket az
ellentmondásokat.
JUHÁSZ-NAGY PÁL
1935-1993
(ELTE Növényrendszertani és Ökológiai
Tanszék): Természeti fejlődés és
tudományfejlődés
Kivonat:
A „fejlődés” egyre kínosabb devalvációját
(amelyet még a Hegel-dili, a Haeckel-dili et
passim szinte prostitúcióvá fokozott) még
perverzusabbá teszi a temérdek jobb-rosszabb
általánosítás (ill. extrapoláció), amellyel ma
oly sokan oly sokféle történést (a
kozmogenezistől a „noogenezisig”) egyetlen, túl
általános, de azért is túl gyenge „evolúciós
köntösbe” kívánják burkolni. Alaposan
kritizálandók azok a biológiai téveszmék is,
amelyek (pl. a
„lower plants”, „higher
animals”-tipusú kitételek nyakló nélküli
alkalmazásával) elég vulgáris-antropocentrikus
képzetek lecsapódásai. E csődből a kigázolás
egyedüli lehetősége: gondosan vizsgálandók az
immár szűkebb, de korrektebb
fejlődés kritériumok (pl. „bioszferikus
kritériumok”); a jobb konceptualizáció
feltételei (pl. a fejlődés, történés, genezis,
ill. simpliciter: a változás disztinkciójával);
gondos tekintettel arra is, hogy vajon a
tudományok aktuális (!) eszköztára e
kritériumokat mennyire tudta-tudja (avagy: nem
tudja) megragadni. Ez a referátum főleg annak
vázlatos kifejtésére koncentrál majd, hogy vajon
a
tudomány-genezis milyen sajátságai (pl.
„paradigmatikus kacskaringói”)
hogyan
hozhatók kapcsolatba az eddigi
félreértésekkel s a reménybeni korrekciókkal.
TIHANYI LÁSZLÓ (ELTE TTK Filozófia Tanszék):
Tudományfejlődés és a kozmológiai elméletek
meghatározottsága
Kivonat:
a.
Hubble semmit sem tudott a
Relativitáselméletről, így felfedezésében ama
elméletnek nincs megtermékenyítő hatása;
b.
A Relativitáselmélet mint tudományos elmélet
prediktív erejének diadala a Hubble-törvény.
Mi az
a.
állásponton vagyunk, azzal azonban, hogy
nincs jelentősége az idézett kérdés körüli
vitának, mert az adott korban, a századforduló
idején a kozmológia nem volt szuverén: mozgását
a fejlett kapitalizmusba való átmenet határozta
meg.
Ezzel kapcsolatban vizsgáljuk a két elméleti
(pontosabban egy elméleti súlyú mérési) eredmény
létrejöttét, és azt mutatjuk be, hogy ezek nem
közvetlen kapcsolatban vannak egymással, hanem
közös gyökerük a termelés tőkeexporttal
kapcsolatos nemzetközi rendszerének
kialakulásával függ össze, amely gazdasági,
ipari fejlemény a technikában, és ezen keresztül
a természettudományokban új igényeket
támasztott. A legmarkánsabb következményei ennek
a nemzetközi mértékegységrendszerek, a
szabványosítás, és a koordinátarendszerek közti
átszámítás technikájának fejlődése; a folyamat
ma is folyik, mert az „imperialista forradalom”
ma is zajlik.
BÉKÉS VERA (MTA Filozófiai Intézete): A
paradigmaváltások elmélete és a tudományfejlődés
Kivonat:
A tudományfilozófia berkein belül és azon
túl is, az utóbbi negyedszázad talán leginkább
vitatott tudományfilozófiai modellje T.S. Kuhn
„A tudományos forradalmak szerkezete” c.
munkájából ismert.
A hivatásos tudományfilozófusok többsége
ma már többnyire legfeljebb történeti
jelentőséget tulajdonít a paradigmaváltások
radikális modelljének. A tudományfilozófia
időközben úgy haladt át a kuhni tipusú modellek
mellett, hogy az étizedes vitákban a modell
által felvetett problémákat oldotta volna. (pl.
a folytonosság-megszakítottság,
összemérhetetlenség, jelentésváltozás az egymást
követő paradigmák között, nem-teleológikus, nem
igazság-orientált fejlődés ....stb.)
Előadásomban amellett igyekszem érvelni,
hogy lehetséges olyan filozófiai modell a
tudományról, amely megőrzi a paradigmaváltások
radikális elméletét, és ugyanakkor képes számot
adni – jóllehet nem egyenes vonalú diadalmenet
alakjában – a tudomány fejlődéséről.
ADONYI ZOLTÁN (BME Kémiai Technológia Tanszék):
A környezetvédelem elméleti problémái
Kivonat:
A környezetvédelmet
interdiszciplinárisnak, multidiszciplinárisnak
jellemezzük, a termodinamikát vagy pl. a
pszichológiát viszont nem. Miért ?
A válasz keresése akkor is a tudomány
csoportosítási, módszertani, logikai,
ismeretelméleti kérdésekhez, a tudomány, a
tudományosság, a társadalmi erőterek, a
definíció, a dimenzió stb. fogalmak
értelmezéséhez, az értelmezések kiteljesítéséhez
vezet, ha a vizsgálódás célja az eredményesebb
környezetvédelmi gyakorlat, amelynek
középpontjában ma még csak a termelés
hiányosságát állítják.
Az ember és a természet kapcsolatát
azonban súlyos hiba a szűken értelmezett
termelésre, a környezetet a természeti környezet
fogalomra redukálni. Ez a redukció hiányos
fogalmak, koncepciók sorához vezet. Hibás maga a
„környezetvédelem” fogalom is; az valójában az
egyes ember és az emberiség védelmét rejti.
Az egyes ember és az emberiség védelmében
a termelés természeti tényezőivel szemben az
objektív szükségleteknek és a szubjektív
szükségletek projektiválódási folyamatán, ill. a
fogyasztáson keresztül a társadalmi tényezőknek,
a változó társadalmi erőtereknek van meghatározó
jelentősége, ugyanakkor a hatásos védelem
eszközei közül a „filozófiai praktikum”-tól a
logikáig és etikáig ma még számos fejezet
hiányzik.
Sürgős követelményként sajátos
szabályrendszerének a megfogalmazása alakíthatja
a „környezetvédelmet” önálló diszciplínává és a
ma legfontosabb összefüggés mint akcióprogram az
alábbi jelszóba foglalható:
Tiszta agyak – tiszta környezet.
RÁDI PÉTER (MTA Filozófiai Intézete): Fejlődés
és szabadság+
Kivonat:
+ A
szabadság és a szabadsági fok fogalmát itt a
társadalomfilozófiától ill. a termodinamikától
eltérő értelemben használom.
Régi vitakérdés a fejlődés kritériumának
problémája. E vázlatban csak utalok a közismert
bonyolultsági kritériumra vagy az antropomorf
elvre: fejlettebb az, ami az emberjez közelebb
visz. Az én felfogásom szerint a fejlődés döntő
kritériuma a szabadság.
A fejlődés kezdeti fokain természetesen
még nem lehet szó tulajdonképpeni szabadságról,
legföljebb bizonyos szabadsági fokokról. Az
ősrobbanás után csak elemi részek vannak.
Ezeknél semmiféle ön-meghatározottságról nem
lehet szó. Fajtáik száma korlátozott
(feltehetően néhány százas nagyságrendű).
Egy-egy fajtán belül viszont szigorúan azonosak
(minden elektron egyforma – szemben Leibniz
felfogásával.) Hasonló a helyzet az atomokkal.
Gerjesztési állapotaitól eltekintve az atomok
fajtánként (izotóponként) szigorúan azonosak.
Lehetséges számuk – izotópokat is beleértve –
ezres nagyságrendű. A molekuláknál ugrásszerűen
nő a kvalitatív szabadsági fok, megjelenik a
korlátlan sokféleség. Egy-egy fajtán belül még
itt is azonosak az egyedek. A molekuláknál az a
szigorú azonosság megszűnik, de a biológiai
makromolekuláknál ismét helyreáll.
Eddig a szabadság előtörténete. Az
élettel jelenik meg az, amit én tulajdonképpen
szabadságnak nevezek, a – viszonylagos –
ön-meghatározottság és egyben a fajtán belüli
variációk lehetősége, ami a szabadság gyorsuló
további fejlődésének az alapja. (A melegvérű
állat pl. lényegesen szabadabb, mint a
hidegvérű.)
Nyilvánvaló, hogy az emberi szabadság,
amelyet sokan egyedül hajlandók szabadságként
elismerni, az általában vett szabadság
legkiteljesedettebb formája, de nem jöhetett
volna létre a szabadság előtörténete nélkül.
SZENTE ERIKA – LANTOS MIKLÓS – O. KOVÁCS LAJOS –
DETRE CSABA (Magyar Álami Földtani Intézet): A
középső-triász
Coenothyris vulgaris (SCHLOTHEIM)
Brachiopoda-faj,
az adaptációs robbanás tipus-esete
Kivonat:
A Coenothyris vulgaris Brachiopoda-faj az
eddig ismert legnagyobb áreájú gerinctelen
Metazoa, áreája az egész Tethysre kiterjed,
Marokkótól Új Zélandig. A középső-triász korú
brachiopodás biofáciseek domináns faja, s
biochronozónája mindenhol kizárólag a
középső-triászra korlátozódik.
Ezt a hatalmas áreát földtörténeti
léptékben nagyon gyorsan, néhány százezer év
alatt elözönlötte. Az, hogy erre csak a nagy
paleozóikum-végi Brachiopoda-kipusztulást, és az
alsó-triász pangást túlélő primitív alak
lehetett képes, evolúciódinamikailag
szükségszerű volt. Az adaptációs robbanásnak
feltétlenül velejárója-e a gyors, az egész
kladoszra kiterjedő, hatalmas mértékű kihalás? A
phylogenetikailag „felrobbanó” faj továbbélési
lehetőségei.
Az ilyen hatalmas áreán belül az adaptív
radiáció látványosan felvonultatja az
evolúciódinamika egész problématárát.
Az előadásban felvillantott gondolatokat
lehetővé tevő kvantitatív értékelésekhez
alkalmazott számítógépes és matematikai
apparátus, valamint a NEMZETKÖZI CV-PROGRAM
ismertetése.
CSÁNYI VILMOS (ELTE Magatartásgenetikai
Laboratórium): A létezés algoritmusai
Kivonat:
A fejlődést a biológiai jelenségek
körében értelmezzük. Vizsgáljuk a komplexitás és
az organizáció koncepcióit, kimutatjuk, hogy
csak az organizált komplexitás kialakulása
értelmezhető fejlődésként.
Az organizáció elemi egységének a
kölcsönhatást tekintjük. Komponens rendszerekben
a véletlenszerű kölcsönhatások sokaságából
önfenntartó hálózatok különülhetnek el, amelyek
organizációja replikatív természetű,
komplexitásuk spontán növekedik. Rámutatunk
arra, hogy ezek a hálózatok pusztán saját
létezésük algoritmusai, értelmezésük csak a
kölcsönhatások időbelisége alapján lehetséges.
Végül megvizsgáljuk a biológiai
információnak a relevanciáját.
SOÓS JÓZSEF (MTA Szegedi Biológiai Központja,
Biofizikai Intézet): Adatok a prebiológiai
evolúció néhány kérédéséhez
Kivonat:
J. Lederberg adta az exobiológia nevet a
Földön kívüli élettel kapcsolatos kutatások
összefoglaló elnevezéseként, amely a földi
élővilág kifejlődését megelőző evolúciós
folyamatokra is általánosítható. Az anyag
önfejlődésének útján az élő szervezetek
kialakulása alkalmas körülmények között
szükségszerű. Ennek a ténynek bizonyítása nagyon
sok feltételezésre épül, mivel a prebiotikus
jellemzők (redukáló légkör, „ősleves”, stb.)
napjainkra megfordíthatatlanul megváltoztak.
A mai élőlényekben előforduló anyagok
összes típusa előállítható prebiotikus
körülményeket modellezve. A kémiai evolúció a
kisérletek tanúsága szerint szimmetrikus
termékeket produkált, azaz a lehetséges izomerek
ekvimoláris keverékét. A mai élőlényeket
vizsgálva azonban teljes szimmetriát találunk:
nukleinsavakban csak D-cukrokat, fehérjékben
L-aminosavakat. Vajon miért nincsenek tükörképi
élőlények, amelyek L-cukrokat és D-aminosavakat
tartalmaznak? Az optikai izomer párok tagjainak
azonos tulajdonságai alalpján azonos eséllyel
kellene előfordulniuk. Valamilyen asszimmetriát
okozó faktort kell találnunk, ami a prebiológiai
evolúció idején a mai élőlényekre jellemző
optikai izomereket tette kedvezményezetté.
Néhány lehetőség: az optikai izomerek nem azonos
energia tartalmúak, statisztikus ok,
cirkulárisan poláros fény vagy a gyenge
(rádioaktív béta-sigárzás) szelektív hatása. A
kémiai evolúció végén a 40K lehetett az a
rádioaktí forrás, ami nagyobb hatásfokkal
destruálhatta a ma nem-természetesnek mondott
izomereket. A kialakult élő rendszerek már
felügyelnek az optikai tisztaságra. Ha az élő
elpusztul, a zárt rendszerekre jellemző
termodinamika szabályai az entrópia nő; az
aminosavakból képződő karbanionok racemizációs
reakcióban vesznek részt. Ez jellemzően
elsőrendű folyamat, ami fossziliák
tanulmányozásánál kor és/vagy paleotemperatura
meghatározásra használható.
S. Fox vezette be az ún. termális
peptidek fogalmát, ami a hő hatására (vulkánok)
aminosavak olvadékban keletkező polimereket
jelenti. Ilyen peptidekben kisérletileg
nem-véletlen tendenciákat találtunk az aminosav
sorrend kialakításában. Ismert fehérjék
elsődleges szerkezetét vizsgálva vagy hasonló
funkciójú fehéréjéket kódoló struktúrgének
nukleotid sorrendjét elemezve is
megállapíthathatók a
biológiai evolúciós irányok. A
szabályszerűségek felismerésével sok alapvető
kérdést válaszolhatunk meg a közeli jövőben.
BOKOR LEVENTE (FÓKUSZ
szerkesztősége): Dilemmák: történetiség
kontra fejlődés
Kivonat:
Analóg kategóriák:
E két mozzanat egysége:
a totalitás (?)
BÉRCZI SZANISZLÓ (ELTE Általános Technika
Tanszék): Evolucia és developé
Kivonat:
Az ember alkotó-fejlesztő tevékenysége az
evolúciónak a természetben spontán zajló
folyamatát a vele való párhuzamok és a tőle való
eltérések jellemző vonásaival világítja meg. Az
előadás elsősorban a közös rendező elveket
keresi a természeti fejlődéstörténeti modellben
és a részben tudatos fejlesztő tevékenységben,
de kiemeli a klönböző nézőpontokból (és
gondolkodási rendszerekből) adódó jellemzőket is
a fejlődés fogalmáról.
SZÉKELY LÁSZLÓ (MTA Filozófiai Intézete):
Kozmológia és fejlődés
Az előadó nem adott közre írásos anyagot
A Filozófiai Vitakör eddigi legnagyobb szabású
rnedezvénye
DISPUTA EGY „NAGY KONSZENZUS” ÉRDEKÉBEN
c. általános vitával zárult:
Jellemző a jelenlévők aktivitására és
lelkesedésére, hogy bár a „Disputa” kezdete a
program szerint 17h-ra volt meghirdetve a
csúszások miatt csak 20h körül kezdődött el
mintegy 60 résztvevővel, s a konferencia éjfél
körül záródott, s még akkor is 30 fő volt jelen.
A Disputa Nagy Konszenzusai:
-
A Fejlődés-fogalom szinonímája a Teremtés és
Teremtődés fogalmaknak, lényegében véve a világ
létrejöttének folyamata.
-
A Fejlődés mint a világ létrejövésének
folyamata, összeredményében az alacsonyabb
rendűtől a magasabb rendűig vezető folyamat, de
a fogalomba beletartozik az ellentétes irányú
folyamat is, mármint a magasabb rendűtől az
alacsonyabb rendű felé irányuló is.
Éles viták folytak arról, hogy mi lehet a
magasabb-alacsonyabb rendűség mércéje: Sokan
voltak amellett a prótagoraszi érv mellett, hogy
ez csakis
az ember lehet, s a fejlődés eleve
antropometrikus vagy antropomorf fogalom, de egy
jelentős kisebbség ezt elvetette a „tudományos
objektivizmusra” hivatkozva.
A jelenlévők megállapodtak abban, hogy
kétévenként hasonló nagyszabású fejlődéselméleti
konferenciát rendeznek, a legközelebbit 1990
május 31.-június 1. –én.
Szerveződések a konferenciával kapcsolatosan:
„A fejlődés fogalma” konferenciát előzetesen két
napilap is meghirdette: a Magyar Nemzet és
Népszabadság. A híradások nyomán többen vettek
részt a konferencián: Itt három résztvevő, a
későbbi vitaköri aktivitása révén kiemelkedik:
Dr. Lontay Ervin Pál, Dr. Tavaszy Ferenc és Deák
Ferenc.
A konferencia során több rádióriport is készült,
amelyek a Magyar Rádió különféle tudományos
műsoraiban hangzottak el.
A konferencián több ezidőtájt „alternatív
szervezet”-eknek titulált szerveződés is
képviseltett megát, a nemrég megalakult
Tudományos Dolgozók Demokratikus Szakszervezete
(TDDSz), a Klubtanács, a Hálózat, valamint
alakúlóban lévő környezetvédelmi szervezetek is.
A konferenciáról több sajtóorgánum is beszámolt,
amelyeket ma már lehetetlen mind számba venni.
A konferencia előadásai könyv formájában is
megjelentek 1990-ben:
Detre Csaba – Horváth József (szerkesztők): A
FEJLŐDÉS FOGALMA –
ELTE TTK Filozófiai Tanszék, 1990.
A kötetbe valamennyi előadó cikk formájában
megjelentette előadását, sőt, volt még olyan is,
aki nem adott elő a konferencián, de cikket
adott le a kötetnek: SZUJKÓ-LACZA JÚLIA.
Egy hosszabb, 8 oldalas tanulmány kézirat
formájában megmaradt az utókor számára:
BOKOR LEVENTE: Van-e fogalmunk a fejlődésről? –
Lásd: Filozófiai Vitakör 1986-1990, 101-141.
A konferenciát hosszú nyári szünidő követte, de
az 1988 október 21.-én kezdődő első összejövetel
is főként a széles körben elhíresült
fejlődéselméleti konferenciával foglalkozott:
123. vitaülés:
Idénynyitó vitaülés:
1988 október 21., péntek, 14:30, MÁFI II.em.
Lábnyomos Terem
Program:
-
Tervek az 1988/89. évadra. Tervjavaslat két
kisankét megrendezésére: 1. „A rétegtan
tudományelméleti alapjai’ 2. Megemlékezés
milétoszi Anaximandrosz születésének 2600.
évfordulójáról: „Határos és határtalan.” (Detre
Cs.)
-
Van fogalmunk a fejlődésről ? Visszapillantás „A
fejlődés fogalma” konferenciára (Bokor L.)
-
Tervek a széleskörű interdiszciplináris
fejlődéselméleti konferenciák rendszeres,
kétévenkénti megrendezésére.
-
II. FEJLŐDÉSELMÉLETI KONFERENCIA: 1990 május
31., június 1.Pályázat tematikus alcímre, s
emblémára.
Tihanyi László (ELTE TTK Filozófia Tanszék): Az
1990. 05. 31. – 06.01.-én tartandó konferencia
témájaként a következőt javaslom:
Tudományaink szerkezetét kellene vizsgálni,
tudománytörténeti és tudományelméleti
megközelítésben. Úgy gondolom, hogy ez
nemzetközileg is divatos téma manapság. Miből,
mikor és mi módon alakultak ki azok a
tudományok, amelyeknek interdiszciplináris és
határterületei ma különösen érdekesek? Milyen
lépésekben fejlődtek a mai modern formájukba, és
jutottak a mai fogalmi és logikai
apparátusokhoz? E téma előkészíthetne egy
következő konferenciát, amely eme fogalmi
logikai szerkezet „kriticizmusa” körül forogna,
annak szabaddá tevő és kényszerítő aspektusait
vizsgálná. Ezt a témát elegendően tágnak érzem
ahhoz, hogy ne jelentsen túlzott tárgyi
kényszert az esetleges előadók körét tekintve,
Címe lehetne:
Tudomány? Koncepciók? Fejlődés....
1988. 09. 05.
---------------------------------------------
VITÁNYI PÁL: Kishatalmak árnyékában, avagy ami a
sztálinizmus magyarországi kritikájából mindig
kimarad...
Kivonat:
Egy beszélgetés keretében azt kutatjuk
először, hogy mi mindenben bújhat meg máig a
sztálinizmus (itt ama ismert útmutatást
követjük, hogy az ördög a részletekben
rejtőzködik).
Ugyanakkor arra
is érdemes odafgyelni, hogy hogy és miért
csak „alibi”, ildomtalan takaródzás, az
annyiszor elátkozott 50-es évekre való
hivatkozás...
Nem állunk meg azonban az olcsó, s
többnyire szellemtelen konstatálásnál, hanem
szeretnénk mélyebbre tekinteni; történelmi,
ideológiatörténeti szemlélettel, illetve
tárgyi vonatkozásban néhány összefüggő
öko-szocio-antropológiai elv alapján. Ezek
az elvek feltétlen vitatható és vitatandók, de a
szerző álláspontja szerint mégis az egyedüli
eszköze, hogy mínuszból pluszba, majd netán az
egyről kettőre lépni lehessen!
Budapest, 1988. szeptember 28.
124. vitaülés:
BOKOR LEVENTE – DETRE CSABA: Marx: politológus, próféta vagy vallásalapító? (Kötetlen vita a marxizmus történelmi hivatásáról)
1988
november 11., péntek 14:30, MÁFI II.em.
Lábnyomos Terem
Az előadás vitaindító expozéja:
A marxizmus államelmélete lényegileg különbözik
a megelőző állampróféciákból abban, hogy
államrendszerek sokasága, sőt, ideig-óráig
világrendszer is felépült rá.
A marxizmus politika-elméletének realizálódott
„sztratotipusa”
a
sztálini, jellegzetesen keleti despotikus
államhatalom, amely napjainkban látványosan
világszerte összeomlóban van.
A sztálinizmus azonban a marxi államelmélet és
ideológia leginkorrektebb kisajátítója,
egyáltalán a leginkorrektebb eszme-kisajátítás a
történelemben. Feltűnő, hogy a szocialista
(értsd: állam szocialista országok mennél inkább
eltávolodnak a sztálini „sztratotipustól”, annál
kritikusabban kezelik a marxizmus klasszikus
államelméleti tételeit. Ezzel kapcsolatban
felmerül a kérdés: adekvát lehet-e a klasszikus
marxista államelmélet egy „demokratikus
szocialista” igényű államrendszerrel? Történelmi
tény, hogy megideologizálni mindig csak
diktatúrákat kellett, a demokrácia nem szorult
ideológiára. A demokrácia –például hazánkban is
történő – szárnybontogatásainak egyenes
következménye a sztálinizmus által inkorrekten
kisajátított, és lejáratott marxista
ideológiától való általános elidegenedés.
A klasszikus marxizmus igazi és tartós értéke
nem kétséges állampróféciájában, s
alaptételeinek vallási dogma-szerűvé
desztillálódott tételeiben rejlik, hanem a
dialektikus materializmus első, rendszerszerű
megfogalmazásában. Ennek értéke korunkban
elsősorban a természettudományokban
realizálódik.
A dialektikus materializmus miszticizmussá
válása a sztálinizmusban, s valódi értékeinek
feltárása korunkban.
Úgy tűnik, hogy a társszerzők nem egyeztették a
közzétett vitaindító szöveget, ami kitűnik Bokor
Leventének Detre Csabához írott leveléből:
Kedves öreg harcosom !
Sajnálattal állapítom meg a hozzám jutott
szövegek alapján, hogy valamiféle siker-illúzió
a nyakad közé vetette a kantárt. Száguldozol a
felszínen.
A vitakörről adott megemlékezésedből az
hiányzik, amiből kiderülhetne, hogy emberek
voltak a részvevői és nem teoretikus papírsémák.
Azt reméltem, hogy olyan eseményvázlatot írsz,
amiből meg lehet érezni egy 15 éves élőlény
lélegzetvételét. A te tudományos krédód
elhanyagolhatatlan, de a kevés tanulsággal
szolgál – mivel úgy látom főként arról írsz.
Krédója sokaknak van, de történelmi hitele,
közösségi létérvénye annál kevesebb
tanúságtételnek van. /B.L.
levele eddig egy D.Cs.-tól várt 15 éves
jubileumi „Fókusz”-cikkre vonatkozik, annak
szerkesztői kritikája/
A november 11-i programot illetően:
kritikus szemmel vagyok kénytelen olvasni az én
nevemmel is társított fogalmazványt. Örülnék, ha
nem lenne rajta a nevem, vagy zárójelben lenne,
hogy kifejezze tartózkodó kapcsolatomat az
ilyetén fogalmazással.
Annak örülnék, ha egy magyarul
fogalmazott, néhány mondatos gondolat képezné a
vita szikráját. De ez mostmár csak óhaj lehet.
Nem tudom milyen államelméletre gondolsz, nem
tudom, mi az a „sztratotipus”, nem tudom, helye
van-e az „inkorrekt” jelzőnek ott ahol nem két
moralizáló nyárspolgár beszélget. Abban sem
vagyok biztos, hogy a vita kedvéért olyan blődli
zárótétellel kéne a szinposzist befejezni, mint
a „klasszikus marxizmus” (nem tudom kinek az
osztályozása szerint) időtálló érdeme a
dialektikus materializmus első rendszerű
megfogalmazása. Olyan ez, mintha Arisztotelész
érdeme „A kategorikus szillogizmus” leírása
lenne, vagy Platónnak tulajdonítanánk az első
igazán használható idealizmust.
Mindezt tetézi, hogy a klasszikus
marxizmus „értéke elsősorban a
természettudományokban realizálódik.” – Nahát !
Sündisznó – öleléssel,
barátod: Levente
A Filozófiai Vitakör 1988 november 25.-én
tartotta meg 125., ünnepi ülését, amelyre
előadónak Benyó Bertalant, a jeles várostervező
mérnököt hívta meg a Vitakör. Az előadó a Kádár
időszakban súlyos politikai meghurcolásban
részesült, ezidőtájt a „Hálózat” és a „TDDSZ”
felől tartotta a kapcsolatot a Körrel.
125. vitaülés:
BENYÓ BERTALAN: Térszerkezet és közgondolkodás
1988 november 25., péntek, 14:30, MÁFI II.em.
Lábnyomos Terem
Az előadó élesen kritizálta Budapest
városfejlesztését, amely csak fokozza a
centrális szerkezetet. Budapest szerkezete
Magyarország trianon-utáni
túlcentralizálódottságának folytatódása a város
szerkezetén belül, amely preferálja a sugaras
szerkezetet a körutakkal
vagy átlós utakkal szemben. Az előadó
hatalmas mennyiségű dokumentációs anyagot:
tervrajzokat, publikációkat, fényképeket hozott
az előadásra, de előadásához nem adott külön
szinopszist.
126. vitaülés:
Évzáró klubdélután
1988 december 16., péntek, 14:30, MÁFI II.em.
Lábnyomos Terem
Program:
-
ZENTAI PÉTER emléklapok átadása
-
Dialógus demokráciáról és szocializmusról
(kötetlen vita)
Ez évben a Kör elnöke Nagy István alapító atyának
(1936-2003) és Újhelyi Máriának (1944-2004)
adományozta a Zentai Péter Emléklapot. Előbbi
súlyos betegsége miatt nem tudta átvenni, csak
hónapokkal később kerülhetett sor az átadásra.
Nagy István, akit 1988 novemberében agyvérzés
ért, 2003 október végéig, haláláig, félig
lebénulva szanatóriumban élt. A sors
átborzongtató egybeesése, hogy a másik
kitüntetett, Újhelyi Mária fél évvel később,
2004 áprilisában azonnali halált okozó
agyvérzésben halt meg.
A dialógusról nem maradt fent semmiféle írásos
dokumentum.