2004 január 2 – május 28., 21 (857 – 877.) oldal, 841 – 893. vitaülés
841. vitaülés:
SHUPPILULIUMASH
ISHURUKHYAN: Microscopic black holes
– 2004 január
2., péntek, 15:00, MÁFI Ebédlő
A Californiában élő kiváló örmény kozmogónus, aki ifjú korában Viktor Hambarcumján örmény csillagász professzor tanítványa volt, arról az elméletéről számolt be, hogy a Kozmoszban alapvető forma a fekete lyuk, amelynek többsége mikroszkópikus méretű. Ezek begyűjtik, a lazább anyagformákat, amelyek többségét „kozmikus pornak” lehet nevezni. Így, mint gravitációs göngyölegek alakulnak ki a különböző égitestek, amelyeknek kiinduló anyaga, mindig egy mikroszkópikus fekete lyuk. Természetesen a „porlabda” felhalmozódásával a feketelyuk-mag megszűnik fekete lyuknak lenni a megnövekedett átmérő következtében.
Egyetértett Hambarcumján azon megfontolásával, hogy az Univerzum ősi állapota a szupersűrűségű anyagok, mint amilyenek a fekete lyukak anyaga.
843. vitaülés:
RÁSKAY PÁL:
Létezik-e demokrácia? –
2004 január 9.,
péntek, 16:00, MÁFI Ebédlő
Az erdélyi teológus és történész, aki a Detre család rokona, az előadás során azt bizonyította be, hogy az ún. demokráciák, azaz népuralmak esetében mindig egy rejtett uralkodó csoport manipulatív taktikája húzódik meg azon látszat létre hozására, mintha helyettük a nép uralkodna. Ezzel minden felelősséget kollektivizálnak, lényegében az igazi rejtőzködő uralkodók a korlátlan és felelőtlen hatalmat szerezhetik meg ezzel a ravasz taktikával. Ez a rejtett uralkodási forma legmagasabb fokát Nyugat-Európában valósította meg, majd onnan terjedt tovább Észak-Amerikába, s ma már az Egyesült Államok ezt az uralkodási módszert akarja az egész világra kiterjeszteni.
849. vitaülés:
ÉVNYITÓ ÖSSZEJÖVETEL
„… és akkor a vízből előmászott a Tezaurusz …”
avagy a
Gyakorlat mint a Szellem foglalata
2004 január 23., péntek, 17:30, Detre-lakás.
Az évzáró összejövetel címe, Horváth József professzor, alapító atyától származik, aki néhai Kónya Balázsról mondta ezt, amikor Kónya szinte mindennel kapcsolatba hozta kedvenc témáját, a „Tezaurusz”-szerkesztést.
Detre itt mindenben igazat
adott Kónyának abban, hogy az emberi szellem
minden produktumát el kell raktározni egy
Tezaurusz-rendszerben. Detre akkor már mintegy 8
hónapja szerkesztette „A Filozófiai Vitakör”
munkát, amely a Kör több mint háromévtizedes
teljes produktumát hívatott összefoglalni, s
majd egy hatalmas internetes honlap bázisát
fogja képezni. Ekkor a mű írása 1994 januárjánál
tartott, tehát a 2004-es évnyitó napját Detre
Csaba 16 hónap múlva érte el
(amikor e
sorokat írom 2005 május 21.-ét írunk).
855. vitaülés:
Egy XX. századi magyar
humanista-polihisztor
(Dudich Endre 70. születésnapjára)
A MAGYARHONI FÖLDTANI TÁRSULAT TUDOMÁNYTÖRTÉNETI
SZAKOSZTÁLYÁNAK MEGEMLÉKEZÉSE
2004 január 28., szerda, 10:00, MTA, V.
Roosevelt tér 9. I em. „Képes terem”
A rendezvény szervezői az alábbi figyelmeztetést adták közre:
FIGYELEM! A szokásostól eltérő időben,
helyszínen és ügyben!
Köszöntések
- Magyarhoni Földtani Társulat
- Magyar Tudományos Akadémia
- Klebelsberg Alapítvány
- Családi háttér és életrajz (Dobos Irma – Papp Péter – Póka Teréz)
-
Szakmai
és tudományos pályafutás:
- Az eocén kutatója (Kecsekeméti Tibor)
- A bauxitkutató (Tóth Álmos)
- A tudománytörténész (Póka Teréz)
- A geológia diplomatája (Brezsnyánszky Károly)
- Andreas Dudich pater fundator Circuli Philosophici (Detre Csaba)
Születésnapi meglepetések
„Maga
Mentsége”
Dudich
Endre, a Filozófiai Vitakör 1973-as alapító
atyja 70. születésnapja alkalmából a Magyarhoni
Földtani Társulat emlékkötetet jelentetett meg,
amely tartalmazza
Detre
Csaba: Andres Dudich Pater Fundator Circuli
Philosophici megemlékezését, lásd: Supplementa
2004, valamint Filozófiai Vitakör 2003 okt. –
2004 febr. 824-855 dokumentumkötetet. Ez a
dokumentumkötet tartalmaza még Lukács András:
„Chu Vi konas la teron” c. megemlékezését is,
amely Dudich Endre eszperantista aktivitását
tekinti át.
850. vitaülés:
DR.
DUDICH ENDRE
alapító
atya köszöntése 70. születésnapján – Pater
Fundator Circuli Philosophici
Emléklap átadása
2004 január 30., péntek 15:30, MÁFI II.em.
Lábnyomos Terem
A Filozófiai Vitakör meleghangulatú ünnepségen köszöntette a 70 éves Alapító Atyát.
Köszöntések:
-
Brezsnyánszky Károly (a MÁFI igazgatója, az
Interdiszciplinárs Alapítvány
elnöke)
-
Detre
Csaba elnök átadta a PFCPh Emléklapot
-
Kovács
Györgyi a FV „Kőbányai Birodalom” vezetője,
-
Dr.
Marczis József 1973-as Alapító Atya
-
Dr. Póka
Teréz 1973-as Alapító Anya
-
Bokor
Levente
1973-as Alapító Atya
- Vitányi Pál alapító tag.
A
köszöntőket az ünnepelt
Apologia
ontogenetica című előadásával köszönte meg.
851. vitaülés:
HORVÁTH ANDRÁS –
GÁNTI TIBOR – SZATHMÁRY EÖRS – BÉRCZI SZANISZLÓ
– GESZTESI ALBERT: A DDS-MSO hipotézis
(Élet a Marson?)
A
Filozófiai Vitakör tudományos egyesület, a MÁFI
Kozmikus Anyag Kutató csoportja, valamint az
Alapítvány az Interdiszciplináris Kutatásokért
közös
Rendezvénye
2004
február 5., csütörtök, 15:30, MÁFI földszint,
Igazgatói Tanácsterem
Az előadógárda a Filozófiai Vitakörben is előadta a marsi élet melletti bizonyítékaikat. E szerint a Mars déli féltekén bizonyos évszakokban megjelennek olyan foltok, amelyek alacsonyrendű növényi életre utalnak.
859. vitaülés:
BRAUN TIBOR –
PABLO KORACH: Szcientometria, technometria,
technokrácia –
2004 február
10., kedd, ELTE TTK, Pázmány Péter sétány 1/A,
1.em. 60. terem
Braun Tibor kémikus professzor, akivel Detre már évek óta közös programokat szervezett elsősorban a kozmikus fullerén kutatások terén, ezúttal meghívta Detrét egy előadására, amelyen Dél-amerikai elsősorban tudományelméleti tanulmányútjáról számolt be. Ezen bemutatta Pablo Korach, Argentínában élő magyar származású szcientometrikussal közösen írt tanulmányát.
853. vitaülés:
A NAP SZEREPE A FÖLD FEJLŐDÉSTÖRTÉNETÉBEN
2004 február 12,
csütörtök, 15:30, MÁFI Igazgatói Tanácsterem
A MÁFI Kozmikus Anyag Kutató Csoport ülése
A jelenlévők a Nap földtörténeti meghatározó és kiemelkedő szerepét tekintették át. Király Péter (KFKI) kimutatta, hogy a Nap sokkal inkább határozza meg a földi történéseket, mint bármely más Földön kívüli hatás. Ugyanakkor ezekről a hatásokról alig tudunk valamit.
854. vitaülés:
TUDÓS-TAKÁCS
JÁNOS: Istenbizonyítékok metafizikája és
logikája –
2004 február
13., péntek, 15:30, MÁFI Ebédlő
Az előadó nem adott közre
írásbeli anyagot.
Néhány
feljegyzésem az előadás legérdekesebb
epizódjairól:
„Hogyan nem bizonyítunk? ... Rossz és jó bizonyítékok …
Anselmus (12. szd.
Skolasztika születése körüli időszak:
Isten a
lehető legtökéletesebb létező, tehát létezik.
Jung: Isten archetypus.
Kant: Isten léte metafzikailag nem bizonyítható. Kant nem ismerte az első (?) filozófusokat.
Isten bizonyítása más dimenzióban folyik, mint amelyben a tudományok mozognak.
Tágulás nem azonos a végtelennel: Nem az „Univerzum” tágul! Kozmogóniai rövidzárlat!
Esetleges lények: nem
azonos a léttel!
(saját
hozzáűzésem: a feltételezett extraterresztrikus
lények nem jelentik azt, hogy ezek valóban is
léteznek, mintahogyan az ET-rajongók ezt
kinyilvánítják.
Minden ami változik, az mást is változtat. De a változók-változtatók sora nem lehet végtelen.
(?)
Az előadó valósággal elbűvölte hallgatóságát, noha vitatkozni igazából nem lehetett vele. Az eladást súlyos incidens zavarta meg azzal, hogy Bánhidi András durva hangon felelősségre vonta az előadót, hogy nem válaszolt lélekvándorlásra feltett kérdésére. Erre az előadó kijelentette, hogy ilyen hangnemben nem hajlandó vitatkozni, s el akarta hagyni az előadótermet. Detre végül nehézségek árán, de visszaállította a rendet. Néhány hónap múlva Bánhidi bocsánatot kért a professzortól.
856. vitaülés:
JAKAB MÁTYÁS:
Energetika, biológia, informatika
(Házirendezvény) –
2004 február 20,
péntek, Dr. Jakab Mátyás lakása: Budapest II.,
1026 Herman Ottó u. 43., I. em. 4, telefon:
356-3812
A házigazda előadásának lényege az volt, hogy az energiahordoók, nyersanyagok előbb-utóbb elfogynak, azonban az információ mint energia végtelen.
860 – 863.
rendezvény:
CSALÁD ÉS EGÉSZSÉGES KÖRNYEZET
Terepi
konferencia
Témavezető: ANTÓK GERGELY
2004 február
23-26., Hármaskút, Bükk hegység.
A terepi
konferencián több kisgyerekes család vett részt.
A témavezető Antók Gergely minden korosztálynak
külön megfelelő terepi programot írt elő. A
terepi túrák során a három nap alatt 24 ember
számára összesen 10 kirándulást bonyolítottak
le. A geológiai programokat Antók Gergely apósa,
Dr. Detre Csaba szolgáltatta.
857. vitaülés:
EMBER
ÉS UNIVERZUM
2004 február
27., péntek, 10:45, Pataky Művelődési Ház
Kőbányai Szabó
Ervin Könyvtár, Bp. X., Szent László tér
7-14.
Program:
10:45 – KOVÁCS GYÖRGYI: Megnyitó
10:50 -SZÁNTÓ BORISZ: A megismerő ember küldetése
11:30 -ALMÁR IVÁN: Kozmikus társaink: remény vagy fenyegetés?
12:10 -DETRE CSABA: Az élet és a társadalom: monotípus vagy holotípus?
12:50 -AGÓCS JÓZSEF: A tömör világ
13:30: ebédszünet
14:30 –BARLAI KATALIN: A trópuslakók univerzuma
15:10 -BÉRCZI SZANISZLÓ: Ember – holdkőzet – univerzum
15:50 -VITÁNYI PÁL: Az ember lehetséges és lehetetlen „univerzumai”
16:30 -SZABÓ TAMÁS, BÓKKON ISTVÁN: Az emberiség csak összefogással mentheti meg bolygónk légkörét
17:10 -PATAKI TAMÁS: Világteremtés a bibliákban és a Nagy Bummban
17:50 - ZÁHONYI ANDRÁS: Amit a sumérok világképéről tudunk
18:30 – TÓTH TIBOR: Aquinói Szent Tamás és az ufók
19:00 - á l t a l á n s v i t a
19:30-
FOGADÁS
Részvételi díj:
hölgyeknek 1 csomag sütemény, uraknak 1 üveg
ital
A konferenciára beküldött előadások kivonatát lásd: SUPLEMENTA (FV konferenciái): 2004 02 27.
858. vitaülés:
KISS DÉNES : A magyar nyelv szépsége –
ősnyelv –
nyelvős
A Holdkőzet-, a Szimmeria
Egyesület valamint a Filozófiai Vitakör
összevont előadói estje –
2004
március 2., kedd, 20:00, ELTE TTK Északi Tömb,
6. em. 100. terem.
A jeles költő főleg a
magyar nyelv fonetikai fejlődéstörténetével
foglalkozott. Kitért a Detre Csaba által a
legutóbbi időkben publikált hun nyelvemlékekre
is, azokat a magyar eredete szempontjából
alapvető jelentőségűnek nevezte meg. Az előadó
azok közé a nyelvészettel foglalkozó írók,
költők, különféle művészetek képviselői közé
tartozik, akik a magyar nyelvet a világ össze
többi nyelvének eredetének tekintik.
Két érdekes megállapítást emelek ki az
előadásból:
1.
Atahualpa szóban az „Ata”=atya
2. A helyhatározó szavaknál érvényesül a „Doppler-elv”: a közelre mutató szavaknál: magas magánhangzók, a távolra mutató szavaknál: mély magánhangzók dominálnak. (Megjegyzésem: azért ennek jó lenne igen alaposan utánanézni, pl. az örmény nyelvben ez egyáltalán nem látszik érvényesülni. Ajszteg: itt, ajnteg: ott. (Igaz az itt-ben van egy magas magánhangzó: az e. A többi- általam ismert - nyelvben valóban megerősíthető az előadó állítása.
864. rendezvény:
A
VELA SN ÉS A PLEISZTOCÉN – HOLOCÉN HATÁR
A
Filozófiai Vitakör, az Interdiszciplináris
Alapítvány, valamint a MÁFI Kozmikus Anyag
Kutató Csoport közös munkamegbeszélése –
2004
március 4, csütörtök, 15:30, MÁFI Ebédlő
A szépreményű kutatási téma a pleisztocén-holocén határán, mintegy 11 000 éve bekövetkezett „Vela” szupernóva-robbanást a határon bekövetkező jelenős mértékű kihalás okaként értelmezi, s a további kutatások segítésére a kutatógárda egy OTKA-pályázatot készült beadni. Témavezetőnek Sümegi Pál szegedi professzort kívánták megnyerni, de az éppen ezekben a napokban kétharmadára lefaragott OTKA-keret, az egyetemeken végrehajtott súlyos megszorítások miatt a szegedi professzor kilátástalannak ítélte meg a pályázat sikerét, s ezért az akciót leállították.
865. rendezvény:
A
FŐVÁROSI SZABÓ ERVIN KÖNYVTÁR ZENEI GYŰJTEMÉNY
Bemutatja:
TAKÁCS MIKLÓSNÉ MARICA, szervező: KOVÁCS GYÖRGYI
–
2004 március 5.,
péntek, 14h.
A FSZEK Zenei
Gyűjteményének bemutatása folytatása volt a 2003
októberi Wenckheim-palota bemutatónak.
866. vitaülés:
ERDÉLY DÁNIEL: A
Spidron-rendszer –
2004 március
12., péntek, 15:30, MÁFI Ebédlő
Az erdélyi származású előadó, aki grafikus és formatervező a spidron-rendszert mutatta be, amely egy háromdimenziós geometriai alakzat, s elterjedtsége a Világegyetemben általános és valószínűleg meghatározó forma.
Részleteket lásd: SUPPLEMENTA: Erdély 2004.
867. rendezvény:
Detre Csaba elnök külön „témaszámot”, azaz vitaköri ülés- számot adott Síklaky István közgazdász, a Filozófiai Vitakör régi együttműködőjének 2004 február 20.-án kelt felhívásának, azt a segítség érdekében a Vitakörben is köztudomásra hozva:
„Kedves
Barátom!
Anyagi
csődbe jutottam. Négy iskolás gyerek nevelkedik
a háztatásomban. Anyjuk tanári fizetése és az én
nyugdíjam csak a szerény élelemre elég, ezért
kedvezményes tandíjukat sem tudom fizetni másfél
éve. Eddig 240 ezer forint adósságom halmozódott
fel az iskolájukkal szemben, és közüzemi
díjhátralékaim is vannak. Megalapozottnak tűnt
az iskolának tett ígéretem, hogy „Létbiztonság
és harmónia” c. könyvem honoráriumából fogom
kiegyenlíteni tartozásom. Jött az őszi
papír-áremelés, és a kiadó közölte, hogy az első
ezer példány után nem tud honoráriumot fizetni.
Ekkor megoldásnak tűnt, hogy a gödöllői egyetem
rendelt egy 50 oldalas tanulmányt 300 ezer
forintért („A fennhatóság gazdaságtana”). A
tanulmányt november végén átadtam. Most
közölték, hogy a kormány pénzmegvonásai miatt
bizonytalanná vált, hogy egyáltalán kifizetik-e
a szerződött összeget. Ezért kérem barátaimat,
segítsenek olyan munkához jutni, amellyel a havi
minimálbért megkereshetem. Képes és kész vagyok
takarításra, fordításra angolból, németből,
franciából, számítógépes szövegszerkesztésre,
korrektúrázásra, sajtófigyelésre, korrepetálásra
bármely gimnáziumi tárgyból, és bármi efflélére,
amire fizetőképes igény van. Kérlek Benneteket,
aki tud ilyen lehetőségről, tájékoztasson a
következő telefon/fax számon: 1-215-0034.
Segítségeteket előre is nagyon köszönöm:
Síklaky István”
870. rendezvény
:
Bánhidi András a
Filozófiai Vitakör Törzsgárdájának tagja és a
mezőgazdaság helyzete
Detre Csaba 2004 március 1.-én az alábbi körlevelet adta közre:
„Tisztelt
Filozófiai Vitakör!
Bánhidi
András a Filozófiai Vitakör Törzsgárdájának
tagja megkért az alábbi levelének a Körben való
körbeadására. András barátunk a Kör egyetlen
olyan tagja, aki mezőgazdasági munkából él. Őt
is végzetesen érinti a magyar gazdaság válsága,
azon belül a mezőgazdaság összeomlása. Kérem a
Vitakör tagjait, bármilyen nehéz problémáról is
van szó, igyekezzenek András barátunk
segítségére. Nagyon szomorú, hogy a Vitakör
tagjai mind sűrűbben kerülnek megélhetési
válságba. Ez a magyar értelmiség általános
anyagi ellehetetlenedését tükrözi,
jövedelemforrásaik bármennyire is sokrétűek.
Segítőkészségetekben bízva,
Baráti
üdvözlettel:
Detre
Csaba
A
Filozófiai Vitakör elnöke.”
Részlet Bánhidi András 2004 február 21.-én Detre Csabának írott Email leveléből:
„Hello
Barátaim,
a
GAZDATÜNTETÉSEK miatt úgy érzem, hogy jogotok
van megtudni egy belső információt ha már én is
a filo kör tagja vagyok.
GAZDATÜNTETÉSEK MARGÓJÁRA:
2 évvel
ezelőtt 2 millió forintot kerestem, ami
szétosztva 12 hónapra nem egetverő, tavaly
ugyanannyi sertés állatot adtam el, 15 tonna
hús, és kerestem MÍNUSZ 50 ezer forintot, és
kölcsönből éltem, miközben a HIVATALOS MINISZTER
és ÁLLAMTITKÁR s a többiek a televízióban azt
mesélték, hogy a gazdáknak ennyi meg annyi
támogatást fizettek ki, de én ebből nem láttam
egy fillért sem belőle …”
Detre Csaba a fenti körlevelével együtt az alábbi választ küldte Bánhidi Andrásnak:
„Bánhidi
András barátunk jelzésének gazdaságpolitikai és
gazdaságfilozófiai precedens értéke van, ezért
bekerül a Filozófiai Vitakör tematikájába
(témaszám: 870) és megvitatásra kerül a 2004
március 26.-i közgyűlésen.
Tiszteletel: Detre Csaba a Filozófiai Vitakör
elnöke),”
871. rendezvény:
A „Szépen,
emberül” Alapítvány 2004 március 15-21. IFJÚSÁG
– EMBERSÉG – TISZTA BESZÉD” programja.
Detre Caba 2004 március 2.-án, Kállai Eszternek a fenti alapítvány elnökének írott alábbi E-mail levélben fejezte ki a Filozófiai Vitakör együttműködését a fenti porgrammal:
„Kedves
Eszter!
A
Filozófiai Vitakör támogatja és soraiban
meghirdeti ezt a jeles kezdeményezést.
Kézcsókkal: Detre Csaba”
A
programot lásd: SUPPLEMENTA 2004 , meghívók 2004
március 2. (FV 871)
868. vitaülés:
KALAFUT MIKLÓS
rejtélyes
kozmikus eredetű(?) körei
A MÁFI Kozmikus Anyag Kutató Csoporttal közös rendezvény
2004
március 18., csütörtök 16:00, MÁFI II.em.
Múzeum, Népstadion-felöli
galéria
A MÁFI Kozmikus Anyag Kutató Csoport újra vizsgálat alá vette Kalafut Miklós évekkel ezelőtt éppen e Csoportban bejelentett „köreit”, amelyet később Detre, Kalafuttal együtt, s több nemzetközi szimpóziumon is publikált. Kalafut 2003 végén olyan kőzeteket mutatott be a Földtani Intézetben, amelyeket bizonyítéknak vélt e „körök” kozmikus eredetének bizonyításában. E bizonyítékokban a Csoportban többen is kételkedtek.
Végül a tanácskozás az alábbi filozófiai megállapítással ért véget: Amit nem tudunk megmagyarázni, az nincs.
869. vitaülés:
BOKOR LEVENTE:
Szabály avagy a paradigma –
házirendezvény –
2004 március
19.,péntek,
Bokor-lakás, Budapest VII., Bethlen Gábor
tér 3., II.em. 1.
Az összejövetel a Bokor -lakás felújításának megünneplése volt. Bokor Levente ekkor már csaknem egy év után avatta fel a felújított lakását, amelyben az új nagy szobát a Filozófiai Vitakörnek ajánlotta fel. A következő szezonban a Filozófiai Vitakör élt is ezzel a felajánlással, több, kisebb összejövetelt rendezett a Bethlen Gábor téren.
A vitaindító előadáshoz nem
készült írásbeli anyag.
Néhány
feljegyzésem (d.cs.) a vitaülésről:
Bokor Levente: Ami szabályszerű, az ami kivétel. Információ: A létezők egy rendje. Szabályszerűség,: reverzibilis. Törvényszerűség: az Egészre terjed ki. Reprodukálhatatlan „létmozdulatra” terjed ki. Jel: nem információ,
Adonyi Zoltán: Kivétel: anomália
Szántó Borisz: Megismerés: szabályszerűség felállítása. Információ: Szabályok küldése.
Detre Csaba: Ami szabályszerű, az a minta, vagy a típus.
869. vitaülés:
A
Szimmetria Körrel közös rendezvény:
Darvas
György és Bérczi Szaniszló március 18.-án kelt
Email meghívó körlevele:
„Kedves
Kollégák:
Megpróbáljuk felújítani a Szimmetria Kört. A
klubesteket a Holdkőzet Klubbal közösen
szervezzük.
A
Holdkőzet és Szimmetria Klub keretében 2004
március 23 kedd este 7-kor:
KABAI
SÁNDOR:
A rombikus triakontaédertől a GOT-ig.
Számítógépes grafika és művészet
Találkozó
az ELTE TTK Északi Tömb 6. emelet 6.99-es terme
előtt.
Üdvözlettel:
Darvas György és Bérczi Szaniszló
872. rendezvény:
A
FILOZÓFIAI VITAKÖR ÉS AZ ALAPÍTVÁNY AZ
INTERDISZCIPLINÁRIS KUTATÁSOKÉRT
2004. ÉVI KÖZÖS KÖZGYŰLÉSE
2004 március
26., péntek, 16:30, Kőbányai Szabó Ervin
Könyvtár,
Budapest X, Szent László tér 7-14.,
Rendező: KOVÁCS GYÖRGYI
Könyvtárvezető, telefon: 261-6001.
A két testvérszervezet közös közgyűlését hosszú előkészítő munka előzte meg. Nyilvánvalóvá vált, hogy a több éve tehetetlen Interdiszciplináris Alapítványt egyedül a dinamikus Filozófiai Vitakör tudja mozgósítani. A Közgyűlésen részt vett a Filozófiai Vitakör teljes elnöksége, amelyet három taggal bővítettek ki: Kiss Endre, Kovács Györgyi, Tóth Tibor, valamint az Interdiszciplináris Alapítvány teljes 2002 november 7.-én megválasztott Kuratóriuma.
Napirend:
1.)
- Beszámoló a Vitakör 31 éves tevékenységéről (elnök)
- Akcióprogram kidolgozása a Filozófiai Vitakör vezetőségének fiatalítására. A választásokat előkészítő bizottság megválasztása.
- Együttműködési megállapodás a Filozófiai Vitakör é az Alapítvány az Interdiszciplináris Kutatásokért között.
- Maiordomus CPh cím adományozása.
- A Flozófiai Vitakör
egyesületi tagságának új összeírása (Utolsó
tagösszeírás 1992: az egyesületi alapítók
listája, akik közül többen elhunytak, ill. évek
óta súlyos betegek, vagy már évek óta nem
fejtenek ki aktivitást a Körben). Jelenlegi hc.
Taglista, lásd a 2/a napirenden felsoroltakat,
ill. akik ezen meghívót megkapják.
(Az email
körlevél listáját lásd: Supplementa 2004).
AKIK EZEN ÉRTESÍTÉST MEGKAPJÁK, A KÖZGYŰLÉSRE MAGUKKAL HOZHATNAK KETTŐ OLYAN 45 ÉV ALATTI SZEMÉLYT, AKIKRE GARANCIÁT VÁLLALNAK ARRA, HOGY A VITAKÖRBEN AKTÍV SZEREPET FOGNAK VÁLLALNI A JÖVŐBEN. EZ ITT LEHET A „NEPOTIZMUS” ALKALMA IS !!!
- Egyes törzstagok nehéz megélhetési problémái: Síklaky István, Bánhidi András.
2.)
A közgyűlésre hivatalosak:
a.)
Filozófiai Vitakör:
- Elnökség (elnök: Detre Csaba, alelnök: Bokor Levente, titkár: D. Lombay Kamilla, képviselő: Kovács Györgyi)
- Regionális csoportok vezetői ill. képviselői: Kőbánya: Kovács Györgyi, Ny-Dunántúl: Agócs József, Tokaj-hegyalja: Csengő Zoltán, Dr. Angyalos László, Alföld: Bánhidi András, Alcsut: Dr. Halász Ferencné és ifj. Halász Ferenc (h.c.).
- „A Filozófiai Vitakör Atyja/Anyja” emléklap kitüntetettjei: Dr. Adonyi Zoltán, Dr. Dudich Endre, Dr. Marczis József, Szente Erika, Vecsernyés György.
- A Filozófiai Vitakör 1973-as alapítói, a fenti emléklap várományosai: Bokor Levente, Póka Teréz, Viczián István.
- A Filozófiai Vitakör alapító gárdája, akik az első tíz évben, 1974 és 1983 között kapcsolódtak be a Filozófiai Vitakör tevékenységébe: Barlai Katalin, Dr. Simán Katalin, Szabó Lászlóné, Vitányi Pál.
- A Filozófiai Vitakör Törzsgárdája, akik 1986 és 2003 között elnyerték a „Zentai Péter Emléklapot.” (Lásd: 203 májusi E-mail körlevél, s ezen értesítés címzettei)
b.)
Alapítvány az Interdiszciplináris Kutatásokért részéről:
- Alapító kurátorok: Dr. Brezsnyánszky Károly a Kuratórium elnöke, Dr. Detre Csaba kurátor.
- A Kuratórium 2003 szeptemberében kinevezett tagjai: Egyed László, Dr. Kiss Endre, Szente Erika.
- Ideiglenesen megbízott ügyvivők: Kovács Györgyi, D.Lombay Kamilla.
c.)
Meghívottak: Domokos Mária, Dr. Tóth Tibor, Bókkon István, Szabó Tamás, Erdély Dániel, Antók Gergely.
AKI EZEN ÉRTESÍTÉST MEGKAPJA, ÉREZZE ERKÖLCSI KÖTELESSÉGÉNEK A KÖZGYŰLÉSEN VALÓ MEGJELENÉST!
Tisztelettel:
Detre Csaba
A Filozófiai
Vitakör elnöke
Az
elnöki beszámoló vázlata:
A Filozófiai Vitakör nem apolitikus, de nem is politikai fórum. A rettenetes globális helyzetben igyekszik humanitárius küldetést is betölteni. Igyekszik ellenhatni a globalizmus antihumanitárius, elemembertelenedő tendenciáinak. Nem vesz részt a magyarországi politikai párharcokban, de azért kész az ellen munkálkodni, nehogy Magyarországot aljas idegen érdekek miatt két politikai térfélre osszák, s a két felet egymás ellen uszítsák.
Küzd a rekapitalizáció által kisemmizettek emberi jogaiért.
A Filozófiai Vitakörnek szüksége van az Interdiszciplináris Alapítvánnyal való együttműködésre, hiszen ez az alapítvány édes gyermeke, azért szülte meg, hogy az a gyermeke támogassa, mint csak elméleti területen mozgó tudományos szervezetet. Tűrhetetlen volt az, hogy az alapítvány érdektelenségek, trehányságok miatt évekig nem működött.
A közgyűlés
eredményeiről, történéseiről lásd: „Előzetes
jegyzőkönyv … 2004 szept. 26.
Filozófiai
Vitakör meghívók/körlevelek (Supplementa 2004)
873. vitaülés:
BÁNHIDI ANDRÁS:
Miért az információ s nem az energia és az anyag
az Univerzum mozgatója? –
2004 április 2.,
péntek, 15:30, MÁFI Ebédlő
Az előadó alapötlete érdekesnek ígérkezett, mintegy isteni szintre hiposztazálva az energiát és az információt, mint komplementer kozmológiai és kozmogóniai párost. Az elmélet kifejtése, főleg formailag éles kritikákat kapott. Sokan Géczy István (1926-2002) energetizmusának folytatását vélték felfedezni az előadásban , de gyengébb formában.
876. vitaülés:
CZAKÓ GÁBOR
CSABA – DETRE CSABA: Szkíták = hunok = magyarok
–
2004
április 3., szombat, 19:30, Békásmegyer, Ófalu,
Templom u. 18.
Czakó Gábor jeles író meghívta Detre Csabát, hogy a békásmegyeri katolikus közösségben tartson egy előadást az általa tanulmányozott iráni örmény kolostorokban található hun nyelvemlékekről.Az előadás mintegy 70 fős közönség előtt hangzott el, utána késő éjszakába hajló baráti összejövetellel. Detre meghirdette az előadást a Filozófiai Vitakörben is, ahonnan hárman jöttek el: D. Lombay Kamilla, Bérczi Szaniszló, Pataky Tamás.
877. vitaülés:
16. telehold túra (Budai hg.) 2004 április 5.
hétfő. Vezeti: ANTÓK GERGELY.
Detre Csaba azzal, hogy csatlakozott veje, Antók Gergely telehold-túra szervezéséhez, a Filozófiai Vitakörben felelevenítette az egykoron Zentai Péter által a hatvanas években szervezett „Mondscheiparty”-kat, amelyek a Filozófiai Vitakör közvetlen elődszerveződései közé tartoznak. (Lásd: Detre Csaba Zentai- megemlékezése 1986 márciusában a Filozófiai Vitakör 100. összejövetelén.)
878. vitaülés:
BARLAI KATALIN:
Trópuslakók Univerzuma –
2004 április
16., péntek, 15:30, MÁFI Ebédlő
A jeles csillagásznő, a
Filozófiai Vitakör alapító gárdájának tagja,
betegsége miatt ez alkalommal adta elő azt a
témát amelyet az 2004 febr. 27.-i „Ember és
Univerzum” konferenciára jelentett be.
Lásd:
Supplementa: Konferenciák 2004 02 27 Barlai
Az előadás lényege az, hogy az emberi kultúra a trópusi övezetekben jött létre, s innen terjed ki az egész Univerzumra.
879. vitaülés:
ALKOTMÁNYOS VITANAP
2004
április 17., szombat, 10h, Budapest X., Bihari
út 9/A, Szervező:
FÁY
ÁRPÁD (Alkotmányossági Műhely).
Rendező szervezetek: Alkotmányossági
Műhely, Százak Tanácsa, Filozófiai
Vitakör.
Program:
Tudós Takács János: A „tökéletes társaság” és az autonómia
Dr Eva Maria Barki szovátai beszéde (2004.04.02.-i email részlet felolvasása)
Dr. Csapó József, a Székely Nemzeti Tanács elnöke levelének ismertetése
Dupka György: A kárpátaljai magyar autonómia törekvésekről
Hódi Sándor a vajdasági autonómiakoncepcióról (felolvasás a „Légüres térben” c. kötetből)
Takács András: Honi Nemzeti Tanács kezdeményezésről
Hévízi Józsa: Autonómia a magyar történelemben és Európában
Dr. Detre Csaba: Diaszpórában élő nemzetek és a nemzeti autonómia
Dr. Kellenmayer Miklós: Egyetemi autonómia Magyarországon
Dr. Andrásfalvy Bertalan: „A falu autonómiája” a föld javának használatában és az európai jog”
880. vitaülés:
Kirándulás a
Budaörs melletti „Törökugrató” hegyre. Vezeti:
HALAVÁTS ERNŐ régész, aki az alábbi eladást
tartja:
Vannak-e vaskori leletek a Budai hegységben?
– 2004 április
18., vasárnap, reggel 9:00-tól.
A jeles erdélyi régész aki a Kárpát-medencében több vaskori kultúra lelőhelyére bukkant rá, ezúttal a Törökugrató-i lelőhelyet mutatta be a Filozófiai Vitakör tagjainak.
883. vitaülés:
A Filozófiai
Vitakör Elnöksége és az Interdiszciplináris
Alapítvány Kuratóriumának együttes ülése –
2004 április
19., hétfő, Kőbányai Szabó Ervin Könyvtár, Bp.
X., Szent László tér 7-14.
Detre Csaba 2004 április 7.-én az alábbi E-mail körlevelet adta közre a Filozófiai Vitakör Törzsgárdája számára:
EMLÉKEZTETŐ
Kedves Barátaim !
Felhívom szíves figyelmeteket arra, hogy a Filozófiai Vitakör és az Interdiszciplináris Alapítvány március 26.-i közös közgyűlésén közösen úgy döntöttünk, hogy az „Interdiszciplináris Tanács” 2004 április 19.-én hétfőn a Kőbányai Szabó Ervin Könyvtárban összeül az „Együttműködési Nyilatkozat” megfogalmazására és konkrét együttműködési témák kijelölésére (Ezen ülésre hivatalos személyek: lásd a közgyűlés jegyzőkönyvét, azaz akik ezen üzenetet megkapják.)
Javasolom
az alábbi tárgyalási pontokat:
-
A
megújult alapítványi kuratórium bírósághoz
beadható dokumentumainak elkészítése.
-
Az
Együttműködési Nyilatkozat megfogalmazása.
-
Az
Alapítvány által támogatható FV-tevékenységek.
-
Internet-honlap
(közösen vagy külön-külön?)
-
A
kialakítás alatt álló körlevelezési program
(Szabó T.)
-
Egyebek
Tisztelettel: Detre Csaba
A megbeszélésre a FV Elnöksége és Interdiszciplináris Alapítvány Kuratóriuma teljes létszámban jelen volt. Az ún. „Interdiszciplináris Tanács az alábbi Együttműködési Nyilatkozatot fogalmazta meg:
Együttműködési Nyilatkozat a Filozófiai Vitakör
és az Alapítvány az Interdiszciplináris
Kutatásokért között
A két szervezet az alábbi területeken működik együtt:
A
meghívott Szabó Tamás itt mutatta be a
későbbiekben sok bosszúságot és bonyodalmat
okozó yahoo-levelezési listát.
881. vitaülés:
OSTORHÁZI
LÁSZLÓ: Japán titkai: tanulságok egy távoli
ország gazdasági és kulturális életéből –
2004 április
20., kedd, 19:30, ELTE TTK, Északi Tömb, 6.54-es
terem.
A Holdkőzet és
Szimmetria Klubbal közös rendezvény.
A fiatal fizikus elsősorban
Japán kiemelkedő technikai innovációs vívmányait
azzal hozta párhuzamba, hogy nincs még egy olyan
ország a világon, ahol olyan mértékben ápolják a
hagyományokat, mint Japánban. A kettő között
nyilvánvaló összefüggés van.
„Az a fa,
amelynek nincs gyökere, nem nőhet magasra (sőt,
egyáltalán nem is nőhet).”
882. vitaülés:
A
MAGYAR SZENTKORONA ESZMEISÉGE
BOKOR LEVENTE:
Hozzászólás legnagyobb ügyünkhöz Darai Lajos
írása kapcsán
FÁY ÁRPÁD:
Április 30. alkotmányos súlya
2004 április
23., péntek, 15:30, MÁFI Ebédlő
A rendezvény – bár nem lett kihirdetve – az Alkotmányossági Műhellyel közös rendezvény volt. Bokor Levente elsősorban a nemzet fogalmát boncolgatta: „A nemzet valós személyiségek halmaza” „Az alkotmány nem fog csinálni nemzetet, de a nemzet majd csinál alkotmány.”
A vitában
részt vettek: Darai Lajos, Detre Csaba, Magyari
Zoltán, Tóth Tibor.
Detre Csaba nem értésének
adott hangot azért, hogy úgy látja, hogy az
Alkotmányossági Műhely az alkotmány
megkonstruálását valamilyen lelki kényszerből
csinálja, a célja meglehetősen ködösnek tűnik.
Az alkotmány mindig védi a társadalom egy
bizonyos részét egy másik részével szemben, de
most nem tűnik világosnak kit kell védeni kikkel
szemben.
A jelen helyzetben olyan alkotmányt kellene
konstruálni, amelyik éppen a vadkapitalizmussal
szemben védené a társadalmat, elsősorban a
munkavállalóknak nyújtana jogi védelmet a
harácsoló munkaadókkal szemben.
Magyari Zoltán a Mediterrán régióban 500 éves „birodalom-ciklusokat” vélt felfedezni. A meghatározó birodalmak ötszáz évenként váltják egymást.
886. vitaülés:
RÁCZ MIKLÓS:
Abszolút radiometria. Radiometriai, fotometriai,
színmérési etalonok a látható és a közeli
infravörös hullámhossz-tartományban
Az MTA
Konkoly Thege Miklós csillagászati
Kutatóintézete szemináriuma,
amelyet
Detre Csaba meghirdetett a Filozófiai Vitakörben
is.
2004
április 29., csütörtök,14,
MTA Konkoly Thege Miklós
Csillagászati Kutatóintézet Előadóterme,
1121 Budapest, Konkoly Thege út 13-17.
Az
előadás kivonata:
Az előadó 1997-1999-ben a National Institute of Standard Technology (NST, Gaithenburg, MD) Optikai technológiai Főosztályán látható és infravörös sugárzásmérési, fotometriai és színmérési etalon detektorok fejlesztésén és mérésén dolgozott. Utolsó ottani munkájának, egy fotometriai-kolorimetriai etalon detektor szűrőcsomagjának kutatómunkálatait és minősítését már itthonról végezte. Az előadás áttekinti a NIST radiometriai és fotometriai sztendereit, ezek leszármazási láncát, mérési pontosságát, kitér a laboratóriumi radiometriai-fotometriai etalonok és a csillagászati mérések kapcsolataira is.
887. vitaülés:
Az
egykori, E-mailen 2004 április 25.-én közzétett
meghívó:
„A Filozófiai
Vitakör tudományos egyesület is meghirdeti a
Magyarhoni Földtani Társulat Tudománytörténeti
Szakosztályának 2004 május 3.-i ülését”:
2004
május 3., 14h, MTESZ-Székház, Bp. II. Fő utca
68., II. em 218. terem
Program:
Benke
Zsuzsa: Kristályok növényekben
(„A
szépség belső szükségszerűségből ered”)
Detre Csaba:
30
éves volt a Filozófiai Vitakör a MÁFI-ban
Vitális György: 100 éve lett főiskola a Bányászati és Erdészeti Egyetem
Az
előadóülésen Detre Csaba ismertette a Filozófiai
Vitakör 1973-ban történő megalakulásának
körülményeit, és történetének főbb fázisait.
884. rendezvény:
17. Telehold
túra (Pilis), vezető: ANTÓK GERGELY
2004 május 4.,
kedd, 20:00, indulás
Pilisborosjenőről.
Antók
Gergely bevezetője:
Nagyszerű
égi eseménynek lehetünk tanúi tiszta idő esetén
ezen a napon. Azért, hogy tisztábban lássunk,
most egy kissé messzebb megyünk Budapesttől
telehold-túrázni. A Filozófiai Vitakör múltkori
lelkes részvétele nyomán jelen túránk is
vitaköri ülés lesz egyben.
885. vitaülés:
TUDÓS TAKÁCS
JÁNOS: A lélek halhatatlanságának filozófiája –
2004 május 7,
péntek, 15:30, MÁFI Ebédlő
Az előadó nem adott közre
írásbeli anyagot,
saját
(d.cs.) feljegyzéseim az előadásról:
„Hogy lehet vitatkozni a lélekről az agykutatás nélkül? „
SZENT-GYÖRGYI ALBERT: „Hol lehet a lélek, ha a boncolás után lelket nem találtak a testben?”
A test
elhalása után is megmarad a LÉLEK (nem
valóság!).
Ennek 3
bizonyítéka van:
1.)
Tértől
és időtől független léte
(Óra időmérő eszköz: Ember:
érzékekkel rendelkező értelmes lény.)
Ember elétérése az
állattól: nem az
itt és
most, hanem
a nem
érzékelhetőt is felfogja.
Okozatban
benne kell legyen az OK, ergo: Bennünk kell
lennie olyannak, amely tértől és időtől
független: ez a LELKÜNK.
Ez
közhely az arisztoteliánus – tomista iskola
számára!
2.)
Isten
végtelen igazságossága
Arisztotelészi absztrakció
Intellectus
Agens – tevékeny
Intellectus Possibilis – passzív,
befogadó
Intellectus Agens „belenyomja” magát az Intellectus Possibilisba.
Utód: Conceptus (Fogalom) – analóg folyamat a megtermékenyítéssel.
Intellectus Agens kialakít
egy „képet” (= hímivarsejt), ezt „nyomja bele”
az I. Possibilisbe. Ami tértől és időtől
független az
túléli a
testet, amely térben és időben véges.
A lélek
nem mérhető valóság.
Egy
bizonyos lélek egy bizonyos testhez van
rendelve.
Bizonyíték:
- Egy bizonyos lélek egy bizonyos testhez van rendelve. (megjegyzésem ’d.cs.’: ezt nem nevezném bizonyítéknak!)
- Fáradt ember nem rendelkezik ugyanazokkal a képességekkel mint egy pihent.(ezt sem nevezném bizonyítéknak! – d.cs.)
- A TUDÁS hordozója a LÉLEK. A LÉLEKNEK NINCS ELLENTÉTE. (Ez sem bizonyíték! – d.cs.)
3.)
Isten
végtelen bölcsessége
Isten nem teremthet olyan ösztönt az emberben, amelyik nem elégülhet ki. Az embernek fő vágya a boldog kielégülés. A BOLDOGSÁG „SZÜKSÉGSZERŰ”.
A végtelen bölcs Isten nem
teremthet olyan lényt, amelynek a vágya nem
teljesül.
A lélek élje túl a testet.
A lélekvándorlás ellen: Szabadság: „mi voltál megelőző életedben?”
Többféle lélekvándorlási felfogás lehet:
- Minden mindenből lehet: növényből, ember, stb.
- Csak emberből emberbe.
-
Kommunisták
összefonódása a lélekvándorlással.
(?
–d.cs.)
LÉLEK:
Forma
substantialis, tehát nem vándorol!
A LÉLEK ÉS TEST KÖZÖTT TRANSCENDENTALIS RELATIO VAN.
Az igazi
filozófia a VALÓSÁG megismerésére hivatott.
Az
evolúciós felfogásról:
1.) Materialista - nem a semmiből származtat, hanem valami valamiből származik.
2.) Kezdettől fogva adottak voltak a feltételek, nem a Semmiből indul ki az evolúció,
3.) Az evolúcióelméletben csak külső okok hatnak.
Kérdések az előadóhoz:
SZÁNTÓ
BORISZ: Mi a különbség a „szellem” és a „ Lélek”
között?
Válasz: Az emberhez hozzá tartozik a Lélek, azaz vele együtt az, mi (aki).
BÁNHIDI
ANDRÁS: Mi a veszély a lélekvándorlásban?
Válasz: A lélekvándorlás feltételezése tagadja lélek és a test közötti transzcendentális relációt.
TÓTH
TIBOR: Klónozott embernek van-e lelke?
Válasz: Van! A genetikai
azonosság egyáltalán nem jelent(het) lelki
azonosságot. A lelki distinkció lényegesen
érzékenyebb mint a fizikai!
SZÁNTÓ
BORISZ: Léteznek-e „lélek-szintek”? Létezik-e
léleknélküli ember?
Válasz: Valamiféle
„lélek-klasszifikáció” vagy „lélek-taxonómia”
nem kizárt, de még egzakt módon nem készítette
el senki. Bizonytalan az is, hogy ilyenre képes
lehet-e egyáltalán az emberi értelem. A második
kérdésre lásd a választ Tóth Tibor kérdésére:
nincs léleknélküli ember!
DETRE
CSABA: Az emberi lét, test és lélek együtt
rendelkezhet-e a tér és időbeliség nélküli világ
felett?
VÁLASZ: A lélek és test egységes, de a test nem diszponálhat a lélek felett. Az az ember aki a lelki világot uralni volt képes, az Jézus Krisztus, az Emberisten.
889. vitaülés:
TÓTH TIBOR:
Benne élünk, mozgunk és vagyunk –
2004 május 14.,
péntek, 15:30, MÁFI Ebédlő
Az előadó nem adott közre
írásbeli anyagot,
saját
feljegyzéseim (d.cs.) az előadásról:
Csak a tomizmus rendszer a kereszténységen belül.
Szent
Pál: „Benne élünk, mozgunk és vagyunk.”
(Athéni
levél)
„Inkább vagyunk Istenben, mint hal a
vízben.”
Isten teremtő ereje nélkül semmi sem létezik.
A szülő nem oka
gyermekének, hanem
annak
születésének.
A nemző ok nem adhat
szubsztanciális formát. (Kell egy felső
ősforrás.)
A nemzett lény nem tehet szülője akaratáról.
Az anyag alkalmas lesz azzá, hogy „új lény” legyen.
Az új
szubsztanciális forma:
A tűz a fát szubsztanciájában támadja meg, alakítja át.
Önmagában a nemzőerő nem hat a szubsztanciájára.
Első (rendű) ok: Isten : Minden lény léte Istentől függ. (Mármint egy „nemzett lényt” is nem a nemző, hanem a „teremtő erő” /Isten/ hozza létre.
Mindennek
léte Istentől függ.
Isten a
lét egyedüli forrása.
Esse subsistens: önmagában lévő lét.
Isten az a lény, akinek természete a létezés. Létezik önmagában. Istennel szemben, minden ami nem isten, másra szorul, hogy létezzen. (Teremtmény.) Isten és teremtmény.
Isten minden gazdagság egyedüli ura.
1.) Minden teremtett, véges lény istentől függ.
2.) Minden Isten fenntartó tevékenységétől függ.
A gyermek
él akkor
is, amikor szülei már nem élnek.
Amikor az ok megszűnik, megszűnik a okozat is. (megjegyzésem, d.cs.: Nincs szukcesszió? Nincs fejlődés? Ez nyilvánvalóan ellen-deizmus.
Deizmus, antideizmus: „A világ Isten által felhúzott óra.”
Csak addig létezhet az okozat, amíg az okozat tart.
Skolasztikusok: potencia --- aktus elve.
Minden még
„in
potentia est.” , valamennyi fejlődőben van
(megj. d. cs.: „teszem fel az élővilág is?”
Véges lények működése még nem a kész működés.
Szimbolika:
„Még
nincs világa, de majd lesz.” „Üres
bugyelláris” : est
in potentia.”
Mármint,
majd pénzzel teli lesz.
Genetikai kód? Mindenben
benne van a saját
plérómája.
Tökéletlenből soha nem tökéletes, csak a tökéletes által.
Minden egyes potencia egy
kinyújtott kéz. („Egy koldus kinyújtott keze.” )
: „A
fejlődőképesség potenciája.”
Az empirikus adatok
felhalmozódása következtében a tudomány
elfelejti hivatását, kapar, kapál.
Az adatok
felhalmozása nem tudomány! Az adatfelhalmozás
nem érinti a metafizikai alapzatot.
Minden a NAGYISTENI TŐKÉBŐL ERED. „A vesző a tőkéből ered. Isten nélkül tehetetlen vesszők, elszáradó vesszők vagyunk.”
„Deus non longe est.” (Isten nincs távol.)
Istennek a teremtménnyel
való „titokteljes” együttműködése.
(??? – d.cs.)
Isten a
főok, a teremtmények az eszközök (= Kormosz –
kladoi – d.cs.)
Főok, eszközokok.
A nemző okok (causae finales) megadják a teremtett lények karaktereit.
(Megjegyzésem, d.cs.: kinövünk a „Szöllőtőből” =
kladoi kinövése a Kormosz-ból.)
Hozzászólások:
SZÁNTÓ
BORISZ:
Szubsztancia szabad préda, úgy értelmezzük. A „véletlent” Aquinói Szt. Tamás kiküszöböli.
Öt olyan európai filozófus volt, akivel nem lehet vitatkozni: Platón, Arisztotelész, Augustinus, Aquinói Szt. Tamás, Spinoza, Hegel.
BOKOR
LEVENTE:
A lineáris világban Isten görbület.
VITÁNYI
PÁL:
Az előadás apotheózis volt.
890. vitaülés:
GRANDPIERRE
ATTILA – csillagász:
Attila és a
hunok – Kolozsvári Grandpierre Endre munkássága
és szellemi öröksége
2004
május 18., kedd, 19:00, Budapest XII. ker.
Művelődés Központ, Csörsz u. 18.
A Filozófiai
Vitakör által is meghirdetett rendezvény.
Az előadás kivonata:
Kolozsvári Grandpierre Endre (1916 – 2003) író, költő, történész. Szépirodalmi kötetei mellett számos oknyomozó történelmi mű szerzője. Munkásága elősegítette, hogy a magyarság megismerheti igazi történelmét. Egye többen ismerjük fel, hogy az utóbbi évszázadok hivatalos magyar történészeinek álláspontjától alapvetően eltér a valós történelem. K. Grandpierre Endre a logikai oknyomozás módszerével, az összes meglévő, fontos kordokumentum alapos, logikai elemzésével, összevetésével, a történelmi összefüggések, háttértényezők erőterében értelmezi a magyar történelem eseményeit. Az elmúlt ezer év titkos történelmi erőinek feltárása a magyar történelem megismerésében kulcsjelentőségű, mert ez a legfontosabb feltétele a magyarság újjászületésének.
888.
vitaülés:
VITÁNYI PÁL: Mit
lehet számontartani? –
házirendezvény.
2004 május 20.,
csütörtök, 10:00, Vitányi Pál lakása: Budapest
II., Riadó utca 10/a, telefon: 275-0304.
A Filozófiai Vitakör harmadszor ünnepelte meg a három azonos számból álló sorszámú vitaülést, a 666, „Sátáni szám”-konferencia (2001), a 777-es: Vitányi-rendezvény 2003 áprilisában, s most megint Vitányi rendezte a 888-ast. Az előadó házigazda annak fontosságát hangoztatta, hogy a számok megjelentetési formáinak jelentős pszichológiai hatása is van.
891. vitaülés:
LISKA TIBOR: A
Liska-modell –
2004 május 21.,
péntek, 15:30, MÁFI Ebédlő.
Az előadó a jeles közgazdaságtan professzor, id. Liska Tibor szintén közgazdász, de vállalkozó fia.
Az előadás kivonatát lásd: SUPPLEMENTA,
Filozófiai Vitakör története 2004.
Az előadó édesapjának a nyolcvanas években kifejlesztett modelljét vázolta fel, amely az igen kemény, abszolút szabadversenyen alapult. A gazdasági szelekciót a biológiai szelekcióval hozta párhuzamba.
892. vitaülés:
DR. HALÁSZ
FERENC EMLÉKÜLÉS. Rendező és vendéglátó: Ifj.
HALÁSZ FERENC –
2004 május 22.,
szombat, 15 órától,
Alcsútdoboz, Kastélykert 10.
Az
összejövetelre hárman mentek el a Filozófiai
Vitakör törzsgárdájából: Agócs József, Dr.
Halász Ferenc régi kollégája és barátja,
aki 1995-ben beajánlotta a Filozófiai
Vitakörbe valamint Dr. Detre Csaba elnök és
neje, D. Lombay Kamilla. A vendégek
megkoszorúzták Dr. Halász Ferenc sírját az
alcsúti temetőben, utána a Dr. Halász Ferenc
által rendezett összejövetelek színhelyén a
Kastélykertben bográcsgulyás főzésnél idézték
fel a 2002 november 30.-án elhunyt „Alcsútdobozi
Munkacsoport” elnökének emlékét.
893. vitaülés:
JAKAB ZOLTÁN:
Társadalomtudományi modellek –
2004 május 28.,
péntek, 15:30, MÁFI Ebédlő
Az előadó Dr. Jakab Mátyás fia, aki közgazdász és a Magyar Nemzeti Bank munkatársa. Az előadó elsősorban a különféle társadalomtudományi, azon belül is a közgazdaságtani modellek típusait analizálta. A modell vissza is hathat a társadalomra és gazdasági életre.
Az
előadás 4 oldalas összefoglalását lásd:
SUPPLEMENTA 2004, Jakab Zoltán 2004.
2004 június 3 – szeptember 28., 20 (878 – 897). old. 894 (901) - 963. vitaülés,
901. vitaülés:
Detre Csaba: A
hunok nyelve –
2004 június 3.,
csütörtök, 11:30, Magyarok Világszövetsége
Székház Kossuth kerengő
Detre Csaba a Magyarok Világ Szövetsége elnökségének felkérésére nagy előadásban mutatta be azokat a jegyzeteit, amelyeket az 1970-es években Iránban készített örmény kolostorokban az 5-6. században készült feljegyzésekről, amelyeket örmény hittérítők készítettek a hunokról. Az előadást mintegy 250-en hallgatták meg.
894.
vitaülés:
SIMOVITS MÓNIKA:
Milan Kundera II: Milan Kundera világnézete –
2004 június 4.,
péntek, 15:30, MÁFI Ebédlő
Simovits Mónika második
Kundera előadásában Kudera világnézetét
taglalta.
Az
előadásról 8 oldalas dolgozatot írt, lásd:
SUPPLEMENTA 2004 SIMOVITS: Kundera II. 2004.
Néhány
feljegyzésem (d.cs.) az előadásról:
„Mint cseh inkább iszom a sört, mint a bort.”
Derékba kapja a 20. század borzalmait: „Történelem terrorja”.
„Felülkerekedés a politikán, történelmen.”
„Európában hol van a helyünk?” (Hogyan éljük meg az EU-t?)
895.
összejövetel:
18. Telehold
túra, vezeti: ANTÓK GERGELY
2004 június 5.,
szombat 20:00-tól.
Antók Gergely az
alábbi szöveget írta az E-mailen szétküldött
meghívóra:
„Sokak kérésére a mostani telehold túra helyszíne Budapest egyik könnyen elérhető parkjában a Gellért-hgyen lesz Ez egyben megteremti a lehetőséget a Filozófiai Vitakör tagjainak a részvételére.
Tervezett útvonal: Gellérthegy-hegy keresztül-kasul bejárása.
Találkozó: 2004 június 5.
(szombat) 20:00 Gellért-hegyi vízesés
(Erzsébet-híd budai hídfő). Táv: kb. 3 km.
Érkezés: kb.
23:00 az indulás helyszínére, mindenképpen oly
módon, hogy az utolsó járatok elérhetők
legyenek.
Megjegyzés: A séta során – egy arra alkalmas helyen – a Filozófiai Vitakör tagjai tartanak előadást „Platón barlangja és a Gellért-hegy” témában. Fontos, hogy mindenki hozzon olyan könnyű felsőruházatot, ami az előadás alatt (amíg egy helyben leszünk) magára tud venni.
Mindenkit szeretettel várok!
Antók Gergely
902. vitaülés:
CZAKÓ GÁBOR –
BÉRCZI SZANISZLÓ – PONGOR GÁBOR – MALECZKY
JÓZSEF – D. LOMBAY KAMILLA,
DETRE CSABA: A hun nyelvről –
2004 június 9.,
szerda 18h, Czakó Gábor háza, Békásmegyer
Ó-falu, Templom u. 38.
A hun nyelv iránt nagy lelkesedést mutató Czakó Gábor író otthonában több megbeszélést tartott a hunokról írt az iráni örmény kolostorokban található 6.szd.-i kéziratok publikálási lehetőségeiről. Ezt követően ez a „hun társaság” még több alkalommal is összejött Czakó Gábor házában, igaz, Pongor Gábor és Maleczky József később kiszállt a társaságból, s új tagként Varga Csaba szállt be.
896. vitaülés:
DETRE NÁNDOR: Mi
a politológia? –
2004 június 11.,
péntek, 15:30, MÁFI Ebédlő
Az előadó Detre Csaba unokaöccse, Detre Szabolcs fia, aki ekkor végezte az ELTE TTK politológia – szak I. évfolyamát. Detre Nándor ekkor még nem töltötte be 19. életévét, úgy hogy ő volt eddig a Filozófiai Vitakör legfiatalabb előadója.
Saját
feljegyezéseim (d. s.) az előadásról:
Megközelítési alternatívák:
- Intézményes megközelítés: politing. Konfliktusos folyamat, a policy (politika) leírása. A „politológia” kifejezés 1903-ból származik.
3 szintje van:
1. Mindennapi gondolkodás
2. Újságírók, politikusok. Nyilvános diskurzusokban vesznek részt.
3. Politológiai filozófia
A politológia célja:
- Eligazodást nyújtani, világossá tegye a politikai fogalmakat.
A politológia kifejezés eredete:
- polisz.
Platón: „Politeia” (Állam): filozófus-vezetés alatt.
Társadalmi típusok:
Demokratia – okhlokratia
Arisztotelész: „Etika nikomakhieia” (Nikomakoszi Etika)
Zóon politikon: közösségi lény.
Rabszolgaság: addig van életben, amíg valami eszköz nem váltja fel.
Arisztotelésznél a „Démoszt” (nép) megkülönbözeti az „okhlosztól” (csőcselék)
Politikusok: kivételezett osztály.
„Vallás domesztikáló hatása.”
(saját megjegyzésem d.cs.: Ez az! Minden vallás
lokális!)
Augustinus: De Civitate Dei: ideálisan emberi állam. A „soc-fi” egyik kezdete.
Aquinói Szt. Tamás: „A király az Isten földi helytartója.”
Mestere: Albertus Magnus: A egyház az államnak alárendelt. Az egyházat az állam domesztikálja.
Renaissance:
Machiavelli: „A fejedelem”:
„A cél szentesíti az eszközt” jezsuita szólamot erkölcsi nihilizmusnak tartja.
„Az ember rossz, gonosz egyed”, ebből kell kigyúrni az államot.
Csak rossz és kevésbé rossz között lehet választani.
Újkor:
Katolicizmus elleni lázadás: Reformatio.
Thomas Hobbes:
Levithán: Egoizmus, kapitalista világszemlélet. „Társadalom” nincs, csak egyes egyének. A magántulajdon védelme. A természetet az államra ruházza, a természet az államé. A hatalom alkotja a törvényt, é nem az igazságosság. Nincsen „felső szuverén.” Egyetlen vallás van, amely „domesztikálja” a társadalmat, „abszolút hatalom” jön létre.
John Locke:
(orvos volt). Empíriát preferálta. Mindenki nem az állam alá, hanem Isten alá van rendelve.
Francia
felvilágosodás:
Montesquieu: Törvények.
J.J. Rousseau:
„Ész lázadása”. Jóindulat, erkölcs, ipari haladás: „A természet kizsákmányolása.”
Pénz: hatalmi eszköz.
Munkamegosztás nem feltétlenül a legjobb Franciaországban.
J.J. R. közvetlen népuralmat támogatta. Törvény: közbiztonságáért, törvényhozó a Nép. (Isteni vonatkozású, nem volt ateista.) Tökéletes demokrácia soha nem létezhet.
Elveti az anarkhiát.
Francia
felvilágosodás hatása Németországban:
Immanuel Kant:
Nem a nyers erőszak, a jog uralkodjék. Polgári jogi egyenlőség.
Csak a védekező háború megengedett, az offenzív nem. „Örök béke” állapota. „Népszövetség.”
Zárszó: A politológia mint új tudomány még nem rendszerhalmaz. Max Weber: Katedráról nem lehet igaz értékítéletet mondani.
Az érdekes előadást élénk vita követte amelyben Tálos Géza, Detre Csaba, Deák Ferenc, Adonyi Zoltán, Fáy Árpád, Jakab Mátyás, Bokor Levente vettek részt.
897. vitaülés:
„Az ülés
rendezői és védnökei a Filozófiai Vitakör
elnökségének tagjai és az Interdiszciplináris
Alapítvány kurátorai, meghívottak: a Filozófiai
Vitakör tagjai s minden érdeklődő” –
2004 június 14.,
hétfő, 16:30, Kőbányai Szabó Ervin Könyvtár,
Budapest X, Szent László tér 7-14.
Az eredeti
meghívó programja:
-
Az
Inerdiszciplináris Alapítvány és a Filozófiai
Vitkör megújuló környezetvédelmi programja.
Szerepünk a Zengő védelmében (Detre Cs.)
-
A
Bánhegyi Zsolt akció, meghívott szakértő:
Bánhgyi Zsolt
-
Tóth
Tibor: A mterializmus a dialmat torzító tükrében
– Lucretius: „De rerum naturae” műve kapcsán.
Az „Interdiszcipliáris Tanács” a 2004 március 26.-i Filozófiai Vitakör – Interdiszciplináris Alapítvány közös közgyűlésén jött létre. Tagjai voltak a Filozófiai Vitakör elnökségének tagjai, valamint az Alapítvány kurátorai. Ez a testület április 19.-én még teljes létszámban ülésezett, de most már csak a Filozófiai Vitakör elnökségi tagjai jelentek meg, az Alapítvány kurátorai közül csak Detre Csaba, mint a Filozófiai Vitakör elnöke, s egyetlen kurátor, Szente Erika.
Detre Csaba beszámolt a „Greenpeace” radikális környezetvédő mozgalommal folytatott együttműködési tárgyalásairól, különös tekintettel a Zengő védelmében kibontakozott széleskörű polgári mozgalomra.
Bánhgyi Zsolt májusban felajánlotta együttműködését az Alapítványnak pénzbeli támogatások megszerzésére, azonban a meghívásnak, hogy számoljon be a lehetőségekről, nem tett leget, s nem jött el az ülésre.
Tóth
Tibor előadásának szövegét lásd: SUPPLEMENTA
Tóth Tibor 2004.
Néhány
feljegyzésem (d.cs.) az előadásról:
Melisszosz: A sokféleség csalárd látszat. Parmenidész az igazi.
Lucretius: Hús nem húsból, hogyan lehet (hús)?
Nincs keletkezés és változás csak változatlan atomok. Ezek „összeállításából” jönnek létre a különböző minőségek.
Időartamra van szükség a fejlődés számára.
Terminus et finis.
„Ahogy semmiből nem keletkezhetnek a dolgok, ugyanúgy nem is semmisülhetnek meg.”
Pusztulás: újjá születés.
Eventum
az idő is.
SZPIRKIN:
„A világ tele van objektív minőségekkel. Ezt
hűen érzékeljük.
Eventa:
„Födera naturae”: összefüggések a természetben.
„Consentire”: „együttérezni”: az „együttrezgő atomok” állnak össze. Hasonló atomok rezegnek együtt.
Födus:
Szümpateia a Födus indítéka, forrása.
Minden jelenség testi és lelki egyszerre.
Az idő, mozgás tér is atomokból áll az epikureizmus szerint. „Az atomok végtelenül kicsinyek” = minimae partes” . Az atom nem érzékelhető. (LUCRETIUS).
Merően különböző atomokból
nem lehet együttrezgés, s ez a kháoszhoz vezet.
Atomok
ennek elkerülése végett véges számúak.
Különféle atomok a végeseken belül. (FEIERABEND: „A táncoló atomok”)
Légüres térben az atomok lefelé zuhannak. (MARX: doktori értekezés). Különféle szögekben zuhannak le. Hasonló atomok födust alkotnak.
Összetett testek: új objektív minőségek, amelyek az atomok FÖDUSából jönnek létre. (Lényegében a későbbi „vegyület” gondolata jelenik itt meg.)
Atomoknak nem lehet színük, mert a színek megváltozhatnak.
Látás és hallás szümpateiás folyamat
„Lágy” atomok --- „érdes” atomok, stb. „Gyönyör”, „szenvedés”, diszharmóniát keltő atomok, stb. mind-mind atomos összetételűek.
Szümpateion-atomok.
Test és lélek
szümpateiá-ja.
LÉLEK: teljes FÖDUS, harmónia, szümpateia.
LÉLEK:
szümpateiában van a testtel. Szümpateia con
sentire.
Püthagóreusok nem vettek fel külön lélek-atomokat. A lélek és a test atomjai teljes egységgé állnak össze.
Kivonatolás: interpretáció (szelekció): oikeion kitágul a rezonanciával, szümpatiával.
Tudományos megismerés vágya a legnagyobb öröm,
tisztává tesz.
A
Kozmoszból való szümpateia a boldogság eredete.
Becsületes, igazságos élet: a Koszmosszal való
szümpateia = öröm.
Coniunctum = Födus = Szümpateia
Azonos
atomok a Világ más részein is összeállnak ---
FÖDUs-szá válnak. Azonos minőségek az Univerzum
különböző részein is előfordulnak.
Venus
egyik megnyilvánulása a harmónia.
A
világban vannak diszharmónikus, romboló
folyamatok.
A világok
felbomlása szükségszerű.
898 – 899.
vitaülés:
AZ
EGÉSZSÉGES ÉLETMÓD ÉS MENTÁLHIGIÉNÉ
Szerencsi Városi
Kulturális Központ és Könyvtár
Szerencsi Rákóczi vár Kaszinó
terme
2004 június 18
péntek 13:30 és június 19 szombat.
Szervezők: Csengő Zolán és Dr. Angyalos László
Előadók:
Dr. Lakatos Zoltán orvos: Társadalmi változások és egészséges életmód kapcsolata
Dr. Rucskó Viktor orvos: Viselkedésünk genetikai alapjai az egészséges életmóddal
kapcsolatosan
Exterdéné Zsurkai Ilona főiskolai tanár: A mentálhigiéné alapjai és gyakorlata
A
konferenciához Csengő Zoltán írt „program
előzetest”:
Program előzetes:
Az ember fejlődésének minden korszakában alkalmazkodott környezetéhez, nem függetlenítette magát tőle. De nemcsak a természeti, hanem a társadalmi környezet – a család a munkahely is hat az emberre és észrevétlenül formálja őt. Az ember az utóbbi évtizedekben rohamos ütemben megváltoztatta életkörülményeit. A fizikai erőkifejtést egyre inkább a szellemi idegrendszeri terhelés váltotta fel. Fokozatosan avatkozott be természetes környezetébe, amely újabb stressz helyzetek egészségkárosító forrása lett. Eközben azonban éppen önmagától feledkezett meg.
Hibázott, mert nem alkalmazkodott a megváltozott életformához, így kitermelte a modern-kor „betegségét” a mozgásszegény életvitelt. A szellemi és idegrendszeri egyoldalú terhelés, a fizikai aktivitás hiánya felborította a szervezet egyensúlyát. Az embert szinte folyamatosan érik a környezeti hatások, amelyekre reagálni kell. Ezek a reakciók testi és szellemi egységben jelentkeznek. Így a testi (szomatikus) és lelki (mentális) egészsége nem választható szét. Innen ered a mondás, amelynek talán sokan ismerik a mai átköltött változatát: Ép testben – épphogy élek! Sokan már felismerték, hogy az életvitel változtatásával kell megteremteni a testi-szellemi harmóniát. El kell érni, hogy a felismerést tettek kövessék melynek célja az egészséges életmód kialakítása legyen.
Csengő Zoltán
A mintegy 18 óráig tartó vita után, a társaság gépkocsikkal átvonult Abaújszántóra, megszokott szálláshelyükre a Hubertus Motelbe. Ezután Dr. Angyalos László borospincéjében vendégül látta a társaságot.
Másnap délelőtt folytatódtak a pincelátogatások, majd a Budapestről jött vendégek, - a Bokor-házaspár, a Detre-házaspár, a Magyari- házaspár és Vitányi Pál vonattal tértek vissza Budapestre.
904. vitaülés:
SZABÓ TAMÁS: A
férfi-nő közmegegyezés esedékességéről –
2004 június 18,
péntek, 17h, Sőter Klub (Budapest VI., Dessewffy
u. 53.
Jókai 11 Sarok).
Detre annak ellenére, hogy ez az ülés éppen egybe esett a szerencsi vándorgyűléssel E-mailen meghirdette a Filozófiai Vitakörnek 2004 június 15.-én:
Kedves
Tamás!
Köszönöm
a meghívást. Sajnos ez a rendezvény éppen
egybeesik a Vitakör szerencsi vándorgyűlésével,
amelyre heten megyünk Budapestről. Mindazonáltal
bátorítok mindenkit aki nem utazik el
Szerencsre, hogy látogassa meg a „férfi-nő
közmegegyezést”, hogy csakugyan létrejöjjön!
Megkérlek, hogy l.sz. írjál a körlistára egy
rövid ismertetést.
Üdv: cs.
Semmiféle híradás nem jött végül is erről a rendezvényről.
900. vitaülés:
NAP
NAPJA
2004 június 21.,
hétfő, 17:30, Gellérthegy „Filozófusok kertje”
szoborpark
a hegy keleti oldalán, a kilátó mellett.
„A
rendezvényen szívesen látott bármiféle értekezés
a Napról, tudományos, irodalmi,
vallási, történelmi művészi, stb.”
A 2003 júniusi Nap Napja összejöveteléhez képest, lényegesen kevesebben jöttek el, mindössze négyen: Detre Csaba, Jakab Mátyás, Szente Erika 7 éves kislányával, valamint
Vitányi Pál. Detre Csaba mintegy három liter tokaji bort hozott magával, amit két napja hozott Abaújszántóról. A bort gyakorlatilag a három férfi itta meg, bár csatlakozott hozzájuk egy ezotériával foglalkozó hölgy is, aki órákig imádkozott Buddha szobra előtt.
903. vitaülés:
ÉVADZÁRÓ
2004 június 25.
péntek, 17:00, Tücsök Söröző („Taverna
Philosophica”), Budapest XIV., Stefánia út 29, a
Népstadion teniszpályáival szemben.
Ezen
a pénteken éppen az összejövetel idejében óriási
zivatar zúdult Budapestre, s ezért mindössze
hatan jöttek el az évadzáróra, ami negatív
rekordnak számít:
Detre
Csaba, D. Lombay Kamilla, Lengyel Ilona, Simán
Katalin, Szántó Borisz, Vitányi Pál.
Így elmaradt az évadzárón szokásos programtervezetés is, kedélyes sörözgetéssel telt az idő csak koraestig. (Ez is negatív rekord!).
905. vitaülés:
SOLOMON MARCUS
(professor emeritus, Bukaresti Egyetem, a Román
Akadémia Tagja, a Nemzetközi Szimmetria
Egyesület (ISA) tiszteleti tagja):
Int he
Palindromic World (A palindromok világában)
2004 június 28.,
hétfő 14h, Eötvös Lóránd Tudományegyetem,
Bölcsészettudományi Kar, Általános és
Alkalmazott Nyelvészeti Tanszék, Budapest VIII.,
Múzeum körút 4., D épület, I. emeleti
Nagyelőadó.
A Magyar Alkalmazott nyelvészek és Nyelvtanárok Egyesülete, a Magyar Szemiotikai Társaság és a Szimmetria Körrel közös rendezvény.
Az
előadás kivonata:
A palindrom olyan sorozat,
amely azonos saját megfordításával. Példának
okáért: aba, abccba, ababa.
A palindromok világa a lehető legkisebb komplexitású tükörszimmetria világa. Ez az oka annak, hogy a komplexitás fogalmának megközelítéséhez vezető egyik út lapkövének tartják. A palindromikus 2002-es év alkalmat adott arra, hogy áttekintsük a palindromikus dátumok sorát a történelemben.
Mind a természetes nyelvekben mind a matematikai nyelvben vannak palindrom szerkezetek: a sakk és más hasonló játékok pedig ilyen felépítésű helyzeteken alapulnak. A szimmetria egy vonalon, illetve egy síkon egy egyeneshez, vagy a térben egy síkhoz képest hasonló palindrom helyzeteket jelenítenek meg. Az úgynevezett végtelen szavak többnyire nem nélkülözhetik a nem triviális palindromokat, sőt, palindromikus komplexitásuk fontos paraméter.
906 – 907.
vitaülés:
19. telehold túra, vezeti:
ANTÓK GERGELY
2004 július 2.,
hazaérkezés: 3.-án délelőtt
Program:
A túra a szokásostól eltérően egy hosszabb (8-0 km) kirándulás lesz. A túra végpontja a Fekete-hegyi (Sasfészek) túristaház, ami egy mesebeli házikó a Fekete-hegy végén egy meredély felett, csodaszép kilátással. Aki volt a tavalyi Mikulás túrán, láthatta, mint a Mikulás házát. A túristaházban forralt borral fognak minket várni, és tábortűznél fogunk finomságokat sütni. Villany nincs, csak petróleum-lámpa… Ha többen jövünk össze, lehetőség van sátorozni is.
A túrán részt vevők egy mesében találhatják magukat, melynek fonalát aktív résztvevőként maguk alakítják …
A szállás és egyéb szervezési kérdések miatt most kivételesen kérek visszajelzést arról, hogy ki szeretne részt venni ………………
Antók Gergely.
908. vitaülés:
„A
GYERTYACSINÁLÁS RÉVÜLETE”
2004 július 2.,
péntek, 14h, MÁFI, Múzeum, Népstadion felöli
galéria,
társalgó
Résztvevők:
Bodor Elvira, Detre Csaba, Farkas Ágnes,
Rálischné Felgenhauer Erzsébet, Solt Péter,
Szente Erika.
A „Gyertyacsinálás révülete” kora középkori örmény misztérium. Ebből nőtt ki a „Gyertyás Rend”, amely Grigor Luszavorics (Világosító Szent Gergely) életművét, tanait vette alapul. A rend a megvilágosítást jelképezte, nem fegyverrel, hanem gyertyával, mécsessel, fáklyával akartak hódítani. A rend tagjai szerint a „megvilágosítás révülete” a legmagasabb rendű szellemi állapot. A rend tagjai mikor gyertyákat öntöttek, imákat mormoltak, himnuszokat énekeltek, táncoltak, s végül önkívületi állapotba kerültek. Ez a rítus mélyen a kereszténység előtti időszakból származik, a FÉNY ÉS SÖTÉTSÉG vallásra vezethető vissza. Örményországban és Irán nyugati részein terjedt el ez a rítus mint keresztény szertartás. A kalkedóni zsinat 452-ben az örmény, szír, kopt, abesszin ún. monofízitákkal együtt a Gyertyás Rendet elítélte és betiltotta.
Detre Csaba tervbe vette, hogy a „gyertyások” történetét és tanítását egy előadássorozatban ismerteti közvetlen földtani intézeti munkatársainak.
909. vitaülés:
50
éve történt a berni nemzeti tragédia:
NSZK
– MAGYARORSZÁG 3:2 (2:2)
Német szempontból:
„Das
Wunder von Bern”
2004
július 4., vasárnap, Bajna, Detre – kúria
Detre Csaba bajnai kúriájukra meghívta Gefferth Károlyt és Bányai Zsoltot, az MTA Csillagvizsgáló Intézet hajdani kalkulátorait, akikkel 1954 július 4.-én együtt hallgatták a magyar nemzeti tragédiaként elhíresült berni labdarúgó világbajnoki döntőt. (Detre annakidején nem családi társaságban hallgatta a berni közvetítést, mert édesapja, néhai Detre László akadémikus éppen akkor a Krímben járt egy napfogyatkozás expedícióval, két öccse, akik akkor még csak 7 évesek voltak, valamint édesanyja és húga nem voltak érdekeltek a mérkőzés hallgatásában.
Ezen a napon játszották a Portugália – Görögország 0:1 Európa-bajnoki döntőt, amelyet a megemlékezők együtt néztek meg televízión.
910. vitaülés:
A GYERTYACSINÁLÁS RÉVÜLETE II. Rész:
Speciális kollégium
2004
július 7., szerda 14h, MÁFI, Múzeum,
Stadion-felöli Galéria, Társalgó
A július 2.-i első részben ismertetett tematikát meghirdette az Örmény Kulturális Központ is mint örmény speciális kollégiumot. Az eladásnak három örmény hallgatója is volt: Azaduhi Kharapatján, Aram Nikhogoszján, Bedrosz Kilikján.
912. vitaülés:
KOVÁCS GYÖRGYI –
DETRE CSABA: A Filozófiai Vitakör fejlődési
perspektívái –
2004 július 8,
csütörtök, 17h, Budapest I., Vígadó Söröző,
zártkörű
vitaülés
Detre Csaba a Filozófiai Vitakör elnökségének új tagjával, első tanácsadójával áttekintette a Kör „fejleszthetőségnek” lehetőségeit. Kovács Györgyi nem osztotta Detre azon régi aggodalmát, hogy a Filozófiai Vitakör nagyon gyorsan a kihalás szélére kerül, törzsgárdájának elöregedése miatt. Kovács Gy. szerint a Filozófiai Vitakörnek a legkülönbözőbb kulturális területeken is aktív szerepet kell játszani, s ez vonzani fogja fiatalabb korosztályokat. Ezt a téma-kiterjesztést annak ellenére is meg kell csinálni, ha az netán a „filozófia értelmezésének tűrhetetlenül tág formájához” vezetne. A „Filozófiai Vitakör” nevet viszont súlyos hiba lenne megváltoztatni.
910. vitaülés:
A
Filozófiai Vitakör 2004 évi Bajnai Piknikjének
előkészítő megbeszélése:
- 2004 július
10., szombat, Bajna, „Ördöglovas” vendéglő, ill.
Detre – kúria
Résztvevők: Antók Gergely, Antók Zerind, Antók
Etele, Detre Csaba, Detre Mikolt,
Szakál Jánosné.
Detre családi kalákában készítette elő a július 31-i III. Bajnai Filozófiai Pikniket: „Esély-
egyenlőség az általános fejlődésben”
913 – 914.
vitaülés:
AZ
ÖREGKORI SZEKSZUALITÁS
2004
július 9 – 11., péntek – vasárnap, 2004. évi
Körösladányi
Vándorgyűlés, Körösladány, Kék Hordó
Vendéglő
A
rendezvény előadója
GURKA
GYÖRGY jeles szexológus volt.
A „Kék Hordó” tulajdonosa két napra vendégül látta a mintegy 15 fős vitaköri résztvevő gárdát. Az előadó témában naturalisztikusan intim problémákra tért ki, gyakran szinte „bemutatás” jellegűen. A nagymennyiségű sör hatására néha csiklandós társalgás következtében egyesek a Kék Hordót átkeresztelték „Kék Ondó”-ra.
916 – 919.
vitaülés:
SZKÍTA – HUN – MAGYAR ŐSTÖRTÉNET
A Kőrösi Csoma
Társasággal közös rendezvény
2004 július 15 –
18., Kovászna, Polgármesteri Hivatal
Rendező:
GAZDA JÓZSEF
Program:
DETRE CSABA: Nyelvi bizonyítékok a szkíta – hun – magyar folytonosság elmélete mellett
PÁVAI ISTVÁN: A magyar népzene és néptánc keleti és nyugati kötődései
ZÁHONYI ANDRÁS: Ókori kultúrák és mai párhuzamaik
BÉRCZI SZANISZLÓ: A szkíta és hun művészet emlékei
THEISZ KATALIN: Népdalok (ének)
A meghitt
hangulatú összejövetelre a Detre-házaspár,
Bérczi Szaniszló és Záhonyi András Detréék SKODA
120-as gépkocsijával utaztak el Kovásznára.
Az
előadásokból készült publikációk a Kőrösi Csoma
Társaság 2005 –ös Évkönyvében jelentek meg.
920. vitaülés:
IV. Balatonvilágosi Találkozó
JOBBÁGYTELKI JÁNOS: A nosztalgia
filozófiája –
2004 július 24.,
szombat, 11:00, Balatonvilágos, Tópart
Szálló, Konferencia Terem.
Ez az egykori „Világosi Aranyifjak”, „Akadémikus csemeték” 4. nosztalgikus összejövetele volt már. Az összejövetelre meghívták a Új Zélandban élő jeles pszichológust, Jobbágytelki Jánost (1939 – 2005), aki a nosztalgia kutatója volt, hogy adja elő a nosztalgiázó társaságnak, hogy mi is ad erőt nekik a minden évben megrendezendő félévszázados megemlékezéseknek. Az előadó, aki 2005 márciusában vitorlásával eltűnt a Csendes Óceánban, kimutatta, hogy a nosztalgiának óriási lelki hajtóereje van. Ezen alapul a kulturális örökség főleg nemzeti energiákat felszabadító hatása is.
921. vitaülés:
IV. BAJNAI FILOZÓFIAI PIKNIK
DETRE CSABA:
Esélyegyenlőség az általános fejlődésben, avagy
a fejlődő rendszerek esélyegyenlősége
(A 2004.
évi Labdarúgó EB kapcsán kipattant
gondolatok)
-
2004 július 31.,
11:00, Bajna, Szöllőhegy, Detre-kúria
Az
előadás kivonata:
Az általános fejődésben az Univerzum bármely részhalmaza azonos eséllyel indul abban, hogy egy magasabb rendű szint kiinduló („letéteményese”) legyen. Idő van arra, hogy bármely rendszer erre megérjen, a „lappangás” (lurking) bármilyen hosszú lehet! Mennél hosszabb ideig érlelődik (lappang) valami, annál inkább esélyes a továbblépésre. Paradox módon éppen ezért a perzisztens alakokban kell keresni az előrelépés potenciális lehetőségét.
A
futball-ötletre visszahivatkozva, ma már egy
futball-válogatott sem tündököl, hanem mind
egyenlő eséllyel fejlődik, azaz lappang, s ebből
váratlanul kipattanhat a nemvárt bajnok, mint
most a görögök!
Jelenlévők: Agócs József, Bokor Levente, Bokor
Leventéné, Detre Csaba, D. Lombay Kamilla,
Vitányi Pál,
aki aznap
hajnalban 4:44-kor volt 60 éves.
922.
összejövetel:
Az egykori
meghívó szövege:
A Filozófiai Vitakör
szeretettel meghívja 2004 augusztus 1.-én,
vasárnap 20 órakor kezdődő holdfénytúrájára.
A túra
útvonala: Zugliget – Jánoshegyi kilátó –
Zugliget. Találkozás a Libegő végállomásánál.
Megközelíthető: 158-as busz A túra vezetője:
ANTÓK
GERGELY
928.
összejövetel:
„Közlöm a
Filozófiai Vitakör tagságával, hogy 2004
augusztus 3.-án, kedden Csörsz utcai otthonomban
egyeztető megbeszélést folytattam TUTSEK
ÁRPÁDDAL az Örmény Apostoli Egyház szerpapjával
azokról az iráni örmény kolostorokról, ahol hun
történelmi és nyelvi emlékeket őriznek.
Tisztelettel: Dr. Detre Csaba
A Filozófiai
Vitakör elnöke „
923 – 924.
összejövetel:
Az egykori
meghívó szövege:
A Filozófiai Vitakör
szertettel meghívja 2004 auusztus 4-5.-én,
szerdán-csütörtökön tartandó I. Vigánd-Pettendi
Vándorgyűlésére.
A
vitaülés helye: Vigándpettend, Pataki Tamás
háza, 8924, Kossuth u. 50.
Program:
PATAKI
TAMÁS: Tudomány és forma
Az összejövetelen a Vitakör törzstagjai közül csak a Detre-házaspár volt jelen, aki Vitányi Pál aligai házirendezvénye előtt látogatta meg Pataki Tamás rendezvényét. A szerda esti előadásra Pataki sok helyi barátja, ismerőse megjelent, s végül az est nagy ivászattal fejeződött be. Ez az összejövetel még nem volt házavató, arra csak 2005 május 21.-én került sor. A ház még nem volt kifejezetten lakható állapotban.
925 – 927.
vitaülés:
2004.
évi (IV.) Aligai Vándorgyűlés
2004 augusztus
6-8, péntek-vasárnap (ezek a hivatalos napok!)
Vitányi-villa, Balatonvilágos, Zrínyi
utca 133. Tel.: 275 03 04,
Mobil: 06-70-312-1017
Program:
VITÁNYI
PÁL 60 éves – Pater Fundator Circuli
Philosophici Emléklap
átadása
VITÁNYI PÁL: Egység – folytonosság –
folyamatosság – (gasztronómiai
és
urbanisztikai példálózásokkal)
Az igen baráti és felemelő aligai összejövetelről – szokás szerint – nem sok filozófiai emlék maradt meg az utókorra. A házigazda ugyancsak szokása szerint nem adott közre írásbeli anyagot, csak annyi került feljegyzésre az összejövetelről, hogy Vitányi Pál az agusztus 7., szombati „hivatalos tárgyaláson” Fülöp Géza: „Az információ” (1990, Kriterion, Bukarest) könyvét mutatta be, majd sokat mesélt, egykori „tanítványa”, aki elhegyta őt, Simon Lehel „0 invervációs pont” elméletéről.
929.
összejövetel:
A
Filozófiai Vitakör 1. Újholdi Találkozója
2004 augusztus
16., hétfő, 18h, Gellérthegyi Víztároló feletti
Filozófuskert
Detre Csaba és Szente Erika ötletére, a Filozófiai Vitakör a „Telehold”-túrá mintájára megrendezte az első „Újholdi Találkozót.” Erre a két rendezőn, Detre Csaba és Szente Erikán kívül eljött Jakab Mátyás, Schréter János, Nagy Mária, Vitányi Pál valamint Záhonyi András. Az összejövetelnek nem volt kötött programja, főleg „filozófikus dalokkal” múlatták az időt.
930 – 933.
összejövetel:
„A Boldog családok, nemzetek, hazák
’szépen emberül’ napok
A „szépen Emberül” Alapítvány rendezvénye.
2004
augusztus 15-20.
Kállai Eszter 2004 július 28.-án az alábbi Email-levelet küldte Detre Csabának:
„Kállai
Eszter küldi a F. Vitakör tagjainak szeretettel,
azzal a reménnyel, hogy esetleg lesz, aki
magáénak érzi, vagy ha más nem, továbbküldi
olyannak, aki talán magáénak érzi. Üdv”
A
rendezvény programját lásd: SUPPLEMENTA, Fil.
Vitakör meghívói, 930-933, 2004.
934 – 946.
vitaülés:
VONHATÓK-E HATÁROK
A TUDOMÁNY EGYES ÁGAZATAI
KÖZÖTT?
2004 augusztus
13-25., Körösladány, Árpád-zug 12/A Bentlakásos
konferencia.
Ez volt a Filozófiai Vitakör első, „továbbképzéses” kurzusa, amelyet Körösladányban a Lombay-Detre kúrián rendeztek meg. A kurzuson tudományelmélettel foglalkozók, filozófusok, teológusok vettek észt.
A kurzus résztvevői:
Ander Ágost, Borbíró Ágnes, Czékmány Gyula, Detre Csaba, D. Lombay Kamilla, Fónagy Géza, Gerendás Margit, Kiss Eleonóra, Lombay Györgyné, Nagy Hunor, Poór Árpád.
A 12
napos kurzus során, amely idő alatt a résztvevők
hatalmas mennyiségű irodalmat tanulmányoztak át,
arra a meggyőződésre jutottak, hogy az emberi
tudás és annak minden fokozata, beleértve a
tudományt is, amely az ember tudás legmagasabb
foka,
egységes és oszthatatlan.
947 – 950.
vitaülés:
I.
LUSIN PICCOLÓI
VÁNDORGYŰLÉS
2004 augusztus 26-29., Lusin Piccolo,
Beczkay-Kaszparjan kastély
Program:
ALESSANDRO
BENARRIVO: Il Imperio Veneziano
ETTORE ENEA DI
CEPRANO: Il Popolo Dalmatico
Detre Csaba elnök dédapja, Báró Dr. Beczkay Lajos az adriai egykori magyar, ma horvát Lusin Piccolo (mai horvát nevén: Malé Lusin) szigeten leányának, Beczkay Gizellának 1900-ban nászajándékba építetett egy kastélyt. A trianoni magyar tragédia után a sziget s rajta a kastély a Jugoszláv Királyság, majd a II. Világháború alatt a Horváth Királyság, majd 1945 után a titói Jugoszlávia birtokába került. Az újra önállóvá vált Horvátország 2003-ban visszaadta a kastélyt Beczkay Lajos 8 dédunokájának, köztük Detre Csabának A még romos, renoválás alatt lévő kastélyban Detre Csaba szorgalmazására megtartották a Filozófiai Vitakör első vándorgyűlését. A vándorgyűlésre Detre Csaba meghívtta a Velencei Örmény Egyetem 2 történész professzorát, akik a Velencei Birodalom történelméből adtak elő fejezeteket, ill.a dalmát nép eredetét és történetét taglalták.
A
Velencei Köztársaság, a „Serenissima Republica”
történelmében benne volt annak lehetősége, hogy
világbirodalommá váljon, akkor, ha megszerezte
volna az Atlanti Óceán partjait.
A dalmát
nép (dalmaták) eredetileg illír nép volt, majd a
római uralom alatt ellatinosodtak. Ma még
megvannak a latin leánynyelvnek az emlékei,
amelyet egészen a 18. század végéig beszéltek.
Ez feltűnően hasonlít a mai román nyelvre s
feltehető, hogy a románok (oláhok)
dalmát néptől váltak el valamikor a
13-14. és nyomultak Kelet, illetve Észak-Kelet
felé, megszállva a Moldvát és Havas Alföldet,
ahonnan aztán beszivárogtak Erdélybe is.
951.
összejövetel:
21. telehold túra (Budai-hegység)
vezető: ANTÓK GERGELY
2004 augusztus
29., (vasárnap)
„Saját élmény TV-nézés helyett.” ’Valószínűleg ez lesz az utolsó alkalom idén, amikor kellemes melegben tarthatjuk a telehold-túrát.’
Útvonal: Zugliget, Csiga út, Tündér-szikla, János-hegy (Erzsébet-kilátó, Zugliget.
Találkozó: 2004 augusztus
29., vasárnap 21:00, Zugliget, Libegő alsó
végállomása.
952 – 954.
vitaülés:
XI.
BUGACI VÁNDORGYŰLÉS
2004
szeptember 3-5. (péntek – vasárnap),
Bánhidi kúria, Jászszentlászló,
Kalmárföld 54.,
Telefon: 06-30-302-8069
BÁNHIDI ANDRÁS:
Holografkus illúzió az
Univerzum?
Az
házigazda előadó a divatos Howkins „elméletet”
ismertette miszerint az Univerzum csupán egy
holografikus illúzió. Ez saját (d.cs.) vélemény
szerint egy digitalizált platonizmus, miszerint
az „árnyék” helyére bejött a modern idők
terméke, a
hologramm.
Néhány
jegyzetem (d.cs.) az összejövetelről:
„Holografikus világ.
Előzetes
megjegyzés: Bár, lehet, hogy egy hologram 10
milliárd bitet tartalmaz, de a valóság
„bit-tartalma” végtelen. A reális világ minden
egyes része végtelen mennyiségű információt
hordoz magán, éppen ebben rejlik
az anyag
kimeríthetetlenségének elve.
Abszolút lények vagyunk, az Ember az abszolútum az Univerzumban. Minden egyes Ember abszolútum! A LÉLEK a különböző elhatározások terméke. A különböző elhatározások létrehozzák azt a normát, amelyből a „karakterek” jönnek létre. Egész lényünk ebből nyeri a jellegét. (? d.cs.) Az én (egó) a test terméke, nem a léleké.
’Adó – vevők vagyunk a
frekvenciák tengerében.”
(? d.cs.)
’Jelek’
holografikus univerzuma, s minden ’monász’ egy
jel.
’Idő’ az
elme terméke. Egyetlen idősík létezik: a
MOST. Idő értelme: az elme dimenziójának
és kombinációjának kiterjesztése.
Abszolútum hozza létre az ideákat, ezek meg a
kondíciókat.
’A
világot megváltani nem lehet, mert önmagát
teremti.( Kérdésem, d.cs.: a világ abszolútuma
az ember, semmiféle hatással nem lehet a
világra, mint abszolútum-mátrixára?)
’Filozófiának nincs pragmatikája, az a szellemi
termék ami eleve nem pragmatikus céllal jött
létre.”
Agócs
József hozzászólása: Amit tagadunk, az
nem az objektív világ, hanem az „objektív
világnak” nevezett
világkép
(=modell).
Detre Csaba hozzászólása: Fantasztikus az, ahogyan az előadás, majd a vita is az objektív ideálizmusba torkollik. Jellegzetes modern platonizmusnak vagyunk a fültanúi: hologramban, képekben élünk és nem egy valóságosan létező világban ?! Azt kell már szinte hinnem, hogy az emberi szellemnek sajátja az, hogy megtagadja a reális világot, s kényszerképzetek mögé rejtőzik.
Az
összejövetel harmadik napján (vasárnap) a
házigazda bejelentette: „Ezentúl nem érdekel már
a filozófia!”
957.
összejövetel:
GAZDA JÓZSEF – DETRE CSABA: A Kőrösi Csoma
Sándor Egyesület (Kovászna) és a Filozófiai
Vitakör elnökének megbeszélése a két egyesület
további együttműködéséről
-
2004 szeptember
8., szerda, Detre-lakás.
A
július közepén Kovásznán lebonyolított közös
„Szkíta-hun-magyar” konferencián felbuzdulva a
két egyesület széleskörű együttműködésről
tanácskozott Gazda József budapesti látogatása
alkalmából.
955. vitaülés:
A „Gyertyacsinálás révülete – 3.” –
2004 szeptember
10., péntek, 14h, MÁFI Múzeum, Népstadion
-felöli Galéria Társalgó.
Az
ó-örmény „Gyertyás Rend” történelmének
ismertetésében Detre Csaba eljutott a harmadik
részhez, amelyben azt ismertette, hogy
Örményországon kívül is létrejöttek a rend
különleges sejtjei.
A 14-15.
században még Magyarországon is találkozhatunk
nyomaival.
958. vitaülés:
A FILOZÓFIAI VITAKÖR II. ÚJHOLDI SÉTÁJA
2004 szeptember
14, kedd, Gellérthegy, Filozófusok Kertje
A 2 Újhold-túrán Detre Csaba, Nagy Mária, Schréter János, Szente Erika és kislánya valamint Vitányi Pál jelentek meg a Filozófusok kertje szoborparkban. A kis társaság egy Szente Erika által költött „Filozófus-himnuszt” énekelt el, majd betértek a néhány száz méterre lévő „Avar Sörözőbe.”
963. vitaülés:
BÉRCZI
SZANISZLÓ – CZAKÓ GÁBOR CSABA – DETRE CSABA –
MALECZKI JÓZSEF: A hun monográfia
2004 szeptember
16., csütörtök, 18h, Czakó Gábor Csaba háza:
Békásmegyer, Ó-falu, Nagy Diófa.
Czakó Gábor már másodszorra hívta meg a hun nyelvi témában érdekelteket házába, elsősorban annak megbeszélésére, hogy miként lehetne hozzájutni az iráni örmény kolostorokban őrzött eredeti anyagokhoz, s azokról hiteles másolatokat készíteni. Az ülésre meghívta Kelemen András országgyűlési képviselőt is, aki a török nyelvészet tudora is. Ő felajánlotta diplomáciai közvetítését az ügyben. Ezt Detre fenntartásokkal fogadta, mert szerinte elsősorban örmény egyházi ügyről van szó, amelyet először is az egyházzal kell lerendezni. A táraság vidáman iddogálta Czakó Decsi-ből származó vörösborát.
958 – 960.
vitaülés:
2004. évi Soproni Vándorgyűlés
2004 szeptember
24 – 26., péntek – vasárnap,
Agócs-kúria, Sopron, Csongor út 8/A.,
telefon: 06-99-316-423.
Program:
AGÓCS JÓZSEF:
Erdő és civilizáció
Jegyzeteteim (d.cs.) az összejövetelről:
„Erdő
mint civilizációs toposz.
Erdő
mellett nincs civilizáció.
Mezőgazdaság
kezdetekor elkezdték irtani a civilizációt. Ez
az ún. „neolit forradalom”, amely hosszú távon
megpecsételte a földi élet sorsát.
Ezzel az
ember elkezdte felszámolni azokat a
körülményeket, amelyben kialakult. Peidig
erdő nélkül nincs földi élet.
A biológusok a marsi életnyomokat keresik, miközben eltüntették a földi életet.
ERDŐ: A FÖLDI ÉLET ALAPBÁZISA!
Az
erdőirtások már mintegy 10 000 évvel ezelőtt
megkezdődtek, s India
erdeinek nagy részét már az ókorban
kiirtották.
Az
újkorban az erdőirtások őrületes mértékűvé
válnak: Brazília, Indonézia, Afrika.
Erdőirtás: A régi irodalom nem nevezi
erdőirtásnak, „erdőgazdálkodás”,
„természet-átalakítás” „erdőtervezés” stb. cím
alatt szerepel.
Az ókorban, középkorban főleg erdőégetéssel irtották az erdőket.
Az erdő
volt az a közeg, amellyel a mezőgazdaság korai
fázisában „nem volt mit kezdeni.”
Halvány
fogalmunk sincs arról, hogy mekkorák lehettek az
egykori erdők.
Régi indiai irodalom hatalmas, végeláthatatlan őserőkről regél (Ramaiána, Mahabharata, Upanisádok, stb.)
A rablógazdaság az erdőkben „faállományt” lát csak, s nem „növénytársulást”, élőhelyet. Ugyanilyen veszélyes az a felfogás is, mely szerint az erdő pusztán csak „absztrakt” fogalom. Az ősi magyar nyelvben az „erdő” fogalma egybeesett a „vadon” fogalmával, tehát azzal a világgal, amelyet még nem ért, azaz pusztított az emberi civilizáció.
Még korunkban is folyik „tudományos tevékenységhez kapcsolódó” erdőirtás: építkezések, sziklafalak „pucolása”, geológiai alapszelvények „tisztogatása” stb.
Az ún „Mesterséges Világ” előretörésének még mindig alapfeltétele az erdőirtás.
Katonai eredetű erdőirtások: Amerikaiak a Csendes óceán trópusi szigetein, Vietnamban elképesztő méretű erdőirtásokat végeztek.
Talán
éppen ez volt az az időszak, amikor úgy
látszott, hogy a Szabó Tamás által
megszerkesztett „yahoo levelezőlista”
nélkülözhetetlen a Filozófiai Vitakör számára.
Annak érdekében, hogy a listán lehetőleg
mindenki legyen rajta, Detre Csaba segédkezett a
fellépésben a házigazdának, Agócs Józsefnek, aki
éppen ezekben a napokban kapott unokájától,
Kocsis Bencétől egy számítógépet, amelyre
„felrakta” a nagypapa E-mail címét. Itt a
soproni vándorgyűlésen felkerült a lista Vitányi
Pál laptopjára is.
971. vitaülés:
A MOBIL-FILOZÓFIA ALAPJAI (laptop
bemutatóval)
-
2004 szeptember
26., vasárnap, Sopron-Budapest vonaton
tartott rendkívüli kabinet (vonat-kabin)
ülés.
Résztvevők: Bokor Levente, Detre Csaba, Kocsis
Bence,
Lombay Kamilla, Vitányi Pál
A Sopronból hazafelé tartó budapesti társaság a vonaton Vitányi Pál laptopjával játszadozott, s különösen Kocsis Bence, Agócs József unokája tűnt ki virtuóz laptop-használatával. Bence logikai játékokat is lejátszott a laptopon. Ezzel kapcsolatban felmerült annak a lehetősége, hogy eljön az az idő is, amikor hordozható elektronikus berendezéseken filozófiai játékokkal is lehetséges lesz játszadozni, vagy netán filozófiai modelleket konstruálni.
962. vitaülés:
TÓTH TIBOR:
Parmenidész hármas útja –
2004 szeptember
28., Kőbányai Szabó Ervin Könyvtár, Budapest X,
Szent László tér 7-14.
Máig, (2005 június 2.) Tóth
Tibor még nem adott elektronikusan rögzített
anyagot az előadásról, ezért
saját
feljegyzéseim (d.cs.) alapján idézem fel az
előadást:
„A mozgás a valóság létformája”
Parmenidész lényege: A mozgás felfoghatatlansága.
A lét és nem-lét kizárják egymást.
Parmeniész és az eleaták
elvetik a mozgás összes formáját.
A mozgás:
félrevezető látszat.
Az igazán
létező felfoghatatlan.
A lét nem áll oszthatatlan
részekből.
A
végtelen osztást nem érhetjük el.
Zénon és
az eleaták a létezőt tagadták.
Parmenidész: A létezőnek nincs múltja és jövője: az IDŐ TAGADÁSA amivel együtt jár a TÉR TAGADÁSA is.
Az idő csupa MOST-ból áll.
Idő: a végnélküli osztás eredménye. Ennek
eredménye: a diszkontinuitás.
A végtelen sok diszkontinuitás összege: A MOZGÁS:
Az
eleata filozófia eredménye:
1.) Az emberi gondolkodás csak a tiszta létet tudja felfogni,
2.) A lét tagadása,
3.) Az anyagi valóság létformája a mozgás, de ez elgondolhatatlan.
Minden
érzékelésünket hamisnak kell tekintenünk: nincs
tér és nincs idő.
A mozgást
önmagában igazán nem tekinthetjük létezésnek.
Hérakleitusok adversus eleaták:
… nyelv közvetítésével nem lehet igazat írni a világról.
Csak
a mozgás van.
Kratülosz: semit sem lehet
mondani a világról, csak az újját mozgatta,
illusztrálandó:
A valóság
szakadatlan mozgás.
„Hérakleitosz legón hutosz potamoiszin toiszin
autoiszin, embainuszan hetera kai hetera
hüdata epirrei.”
A hérakleitusok (anti-eleaták) szerint nem lehet igazságot mondani a világról. Az anyagi valóság csupa mozgás, önellentmondás. Ami állandóan mozog, arról nem lehet igazat mondani.
Ezt a
Hegel-i ialektika oldotta fel!
A létező
egy nem keletkezett és nincs vége.
A létező
csupa negációval határozható meg.
Eleaták: Az ellentmondásnélküliség megvalósíthatatlan. Nincs ellentmondásnélküliség, nincs olyan, ami igaz. Ez a létező kritériuma.
Visszatérés az érzékeléshez, szemben az eleatákkal. Nincs helyes megismerés. Eleatákkal szembeni oppozíció? – zsákutca.
Az eleaták elvetik a mozgás összes formáját.
A herakleitusok szerint ez is képzelgés. Nem helyesebb az érzékelhető időről és térről beszélni? Hérakleitusok „folyó-elmélete.”
ZÉNON (eleata): A repülő nyíl áll. (a Mostban).
Idő: Átcsapás a mozdulatlan állapotból a mozgásba.
Arisztotelész:
Az Idő nem áll csupa mostból, mintahogyan a Tér sem áll csupa oszthatatlan részből.
A mozgás
az időtlenségben létezhet … Hérakleitusok
ellentmondás-felfogása ugyanúgy zsákutca.
Parmenidész három útja:
1.) A létező van. To on esztin. A nem-létező nincs.
2.)
A létező
nincs. A nem-létező van.
To on uk
esztin.
3.)
A létező
van is, meg nincs is.
To on
esztin kai uk esztin.
Parmenidész
három útja, a logika három fő ága.
JÓ KÉPISÉG: Az
eleatáknál még a nyíl is megáll, mag
Hérakleitosznál a világ egy pótamoszban
hömpölyög.
Hozzászólások:
Bokor
Levente: „Eukleidészi geometria antropomorf. A
tér, idő nem antropomorf.
Detre
Csaba: fenti megállapítással nem értek egyet: a
Tér és Idő az emberi létből levont absztrakció.
Az emberi lét létfeltétele a Tér és az Idő.
963.
összejövetel:
22.
Telehold-túra (Budai hg.)
- 2004
szeptember 28., kedd,
vezető:
ANTÓK GERGELY
„Saját
élmény …”
Útvonal:
Törökvész út (11-es busz nagybányai úti
végállomása), Árpád kilátó, Oroszlán- szikla,
pesthidegkúti Vitárlázó –tér, Erdei játszótér,
Törökvész út (11-es busz nagybányai úti
végállomása)
2004 szept 29- dec 27, 20 (899 –918) oldal, 961 – 995 (1002). vitaülés
961.
összejövetel
Az
egykori vitaköri meghívó szövegéből:
„A
Filozófiai Vitakör figyelmébe ajánlom az alábbi
rendezvényt, amelyre ERDÉLY DÁNIEL hívta fel a
figyelmünket. A kiállítás tematikája szorosan
összefügg a Spidron-kutatásokkal, amelyről
Erdély Dániel október 1.-én, pénteken 15:30-kor
tart eladást a MÁFI ebédlőjében. Minden
érdekeltek bátorítok a kiállítás megtekintésére!
Az október 1.-i előadásra hamarosan külön
meghívót és dolgozatot adok közre.
Tisztelettel: Detre Csaba”
A RENÉE Művészeti Társaság szeretettel meghívja az érdeklődőket a kiállításai sorában IX.-ként megrendezendő
ORNAMETRIA című bemutatóra.
A kiállítás kurátora: DR. BEKE LÁSZLÓ, az MTA Művészettörténeti Intézetének főigazgatója.
A kiállítás szeptember 29.-én 18 órakor (az óra nem teljesen biztos!) nyílik a 1174 Bél Mátyás u. 41. alatt.
A rendezvényhez kapcsolódó Szimpózium ugyanott október 14.-én 10:30-kor (ez biztos!) kezdődik.
964. vitaülés:
PROF. ROBERT W.
NOYES (Harvard-Smithsonian Center for
Astrophysics: New Developments in Extra-Solar
Planet Research
(A
Konkoly Thege Miklós Csillagászati Kutatóintézet
szemináriumának meghirdetése a Filozófiai
Vitakörben)
2004 szeptember
30, csütörtök, 14h, MTA Konkoly Thege
Csillagászati Kutatóintézete, Előadóterem, 1121
Budapest, Konkoly Thege M. út 13-17
Abstract:
Recently there have been detections of extra-solar giant planets („hot Iupiters”) that transit close in fornt of their parent stars and thus permit our first measurements of the true mass and radius of these enigmatic objects. At the same time, the precision of stellar radial velocity measurements has improved to the point that a few extrasolar planets have been detected with minimum masses much less than Jupiter – in fact more like mass of Uranus or Neptune in our own solar system. Are these objects huge earth-like rocky planets, or are they more like the „ice giants” Neptune and Uranus? Detection of a low-mass planet transiting in front of its star might give the answer. Int he meantime, we can speculate about what these new discoveries can tell us about the origin and evolution of planetary systems in general.
965. vitaülés:
ERDÉLY DÁNIEL:
Spidron II. –
2004 október 1.,
péntek, MÁFI Igazgatói Tanácsterem
Erdély Dániel formatervező 2. Spidron-előadásán nem adott közre írásbeli anyagot, de a számítógépes grafikák százait is. Erdély Dániel Rubik Ernő tanítványa volt az Iparművészeti Főiskolán.
Saját(d.cs.) feljegyzéseim az előadásról:
Spidron: Olyan geometriai test, amely minden helyzetben megtartja a méretarányát. Két tengely (sík) körüli spirális mozgással jön létre. Három dimenziós spirál (?)
„Bonyolult matematika.”
Működik síkban, térben, reliefben és mozgásban.
„Spidronból létrehozható testek”
Egyenlőszárú s nem egyenlőoldalú háromszögekkel működik a SPIDRON.
Háromszögekből felépített test.
Az előadó a spidronokat „levédette.” Kérdésem: lehetséges geometriai alakzatokat támadni vagy kisajátítani?
Az előadás előtt
nagy kellemetlenséget okozott az, hogy az előadó
laptopjával nem lehetett működésbe hozni a MÁFI
tulajdnában lévő digitális projektort. Végül a
hallgatóság műszaki tagjai működésbe hozták a
szerkezetet.
968. vitaülés:
MŰHELYTITKOK
AZ IRODALMI
TEAHÁZ ESTJE
2004 október 5.,
kedd, 18:00, Pataky Művelődési Ház
Szabó Ervin Könyvtár ArTeázója – Bp. X.
Szt. László tér 7-14.
Szereplők:
Ács
József, Baán Tibor, Bokor Levente, Nyírfalvy
Károly, Szlafkay Attila,
Prágai Tamás.
A „Műhelytitkok” Hules Béla „Vendégség” nevű Lickó-Vadamosban tartott összejöveteleit hívatott továbbvinni, s Kovács Györgyi és a Filozófiai Vitakör jóvoltából az egykori „Hules-kör” tagjai otthonra találtak a Kőbányai Szabó Ervin Könyvtárban. Szemben az egykori Hules Béla szerveződéssel, a „neo-hulesiánusok” már semmiféle kapcsolatot nem tartottak a Filozófiai Vitakörrel, sőt 2005 április 15.-én szabályosan kitúrták a Filozófiai Vitakör közgyűlését Kőbányáról. Mindezek ellenére ezt az ülésüket még Bokor Levente meghirdette a Filozófiai Vitakör felé is.
966. vitaülés:
TUDÓS-TAKÁCS
JÁNOS: Az akarat szabadsága. Determinizmus és
indeterminizmus –
2004 október 8.,
Péntek, 15:30, MÁFI Ebédlő
A nagyszerű előadó szokása
szerint most sem adott közre írásbeli anyagot,
saját
feljegyzéseim (d.cs.) az előadásról:
Milyen ellenérvek vannak az akarat szabadsága ellen?
Fizikai
determinizmus
Ha az anyagmegmaradás törvénye igaz, akkor lehetetlen az akarat szabadsága.
Pszichikai determinizmus
Mindennek megvan az oka. Minden ember döntése determinált.
-
Freudista pszichikai
determinizmus: Tudatalatti uralkodik a tudat
felett. Libidó uralkodik. Alacsonyabb rendűből
magyarázza a magasabb rendűt.
(Primitv
ist maechtig – NICOLAI HARTMANN).
- Szekszuális késztetés, fájdalom előli menekülés.
Marxista
determinizmus
Egyeduralma van a magyar egyetemeken. Bár a marxizmus politikai vereséget szenvedett, a személyek változatlanok!
Gazdaság határozza meg a szellemi életet: „A Lét határozza meg a Tudatot. Objektív valóság határozza meg a szubjektív világot.
Elek Tibor (1958): „Engels már égen megcáfolta az akaratszabadság meséjét.”
Hüleomorfizmus:
„Hülé kai morfé.” = Test és Lélek. (Dualista nézetre vall!)
„Appetitus naturalis”: Természet étvágya -természeti törekvések.
Értelem
tárgya: absztrakt világ.
Akarat.
Az értelem megszerzi a „Jónak” a fogalmát.
Boethiosz – Boethius (lefejezték).
Az a „jó”, amiben semmi „rossz” nincs.
Thomas
Aquinensis
ARIST.: Juditium practicum: Itt és most mi a jó? Az értelem még itt is meglátja a jó és a rossz oldalt.
Az ember a konkrétumokban látja az általánosat.
Az állat csak a konkrétumot látja, nem lát általánost. Ez az ösztönös tevékenység.
„Az akarat szabadságának korlátozásához kissé állattá kell tenni az embert.” (Ki is mondta ezt?)
AR.: A boldogság ellen nem lehet dönteni. Juditium practicum dönti el a boldogságot.
Th. AQU.: A szellemi értéket preferálja.
Kimutatja: A libidó értéknek nincs abszolút determináló hatása, a juditium practicum ellene szólhat.
Marxizmus
determinizmusa: A LÉT determinálja a TUDATOT.
Ellene: még a szekszuális késztetés sem zavarja meg a tudatot.
Mérsékelt
indeterminizmus:
A „divatos trend” ellen jó
a mérsékelt indeterminizmus. Ahol az értelem
korlátozva van, ott az akarat is csorbát
szenved.
A zavart értelem az akaratszabadságot korlátozza. (pl. pszüchopaták.)
Gének: erősen determinálnak.
Személyiség determinációja: KI mond valamit, nem az a fontos, hogy mit mond, hanem az, hogy azt KI mondja.
A filozófiában nincs, azaz nem lehet tekintélyelv!
Az igazság sohasem vezet rosszra, gaztettekre.
Hol ér
véget az Emberi Szabadság?
Csakugyan az Isten az, aki
totálisan szabad.
HORVÁTH SÁNDOR: Az emberi ételem egységre törekszik. A dualizmus kevésbé vonzó.
Másodlagos Ok, Elsődleges Ok.
Minden változás
visszavezethető egy
actus
primus-ra:
Isten.
Ha lemondunk arról, hogy Isten mindennek oka, le kell mondanunk az okság elvéről.
Aquinói Szt. Tamás:
Isteni
prematio adja meg az abszolút szabadságot.
PROHÁSZKA
OTTOKÁR: „Nem
tetszett az Embernek Istentől származni,
inkább az állattól származtatja magát.
Vita: Detre
Csaba, Vitányi Pál, Deák Ferenc.
Előadó
összefoglaló megjegyzése:
„Az
akarat akkor szabad, ha tud mérlegelni. „
A
filozófiában egy érv:
terminus
medius.
967. vitaülés:
DARAI LAJOS:
Mellérendelés és alárendelés –
2004 október
12., kedd, 16:30, MÁFI Ebédlő
Az előadó nem tett közzé
írásbeli anyagot,
az
előadásról írott saját (d.cs.) feljegyzéseim:
Az Előadó esősorban a paleogeográfia szerepéről, mint történelmet meghatározó tényezőről beszélt. Le kell szögeznem, hogy rengeteg téves vagy kétséges adatot említett. Pl. Kr.e. 2550-re teszi a Földközi -tenger „feltöltődését”, ami abszurd módon késői adat.
Az ősföldrajzi adatokkal nem érthető módon olyan fogalmakat társít, mint:
„Üveghegy” – „kétfejű madár.”
Csillagos ég mint vonzerő.
Lélek az emberrel mellérendelt viszonyban áll.
Újra
ősföldrajz: A Fekete- tengeri vízözön, amelyet a
bibliai vízözönnel azonosít, s nagyjából Kr.e.
1500-ra teszi. Ez megint abszurd adat, s nem
érthető, hogy miként kapcsolódik, s egyáltalán
összefüggésben van-e a Földközi-tenger
elöntésével.
Bizonyítatlan
megállapítások:
- A görög regék sokkal fiatalabbak mint a magyar mesék. (Ez éppen lehetséges ….
- A magyar férj szó is a fél-ből ered.
- Több ezer évvel ezelőtt kiterjedt kelta-magyar közösségek voltak.
- Lehet, hogy az alárendelés a „társadalmi osztályok” megjelenésének az eredményei.
- Az emberiség egységét a mellérendelés fejezi ki.
- Csillagok helyett --- istenek, -- majd papok: tudás kisajátítói.
-
(Egy)Isten:
kiválasztottak által a világot uralja.
(Megjegyzésem: ebben van valamennyi igazság:
lásd írásaimat a SZT, ST gyökről.)
Vita:
TÁLOS
GÉZA: Aki nyelvtant alkot, az képes a fonetikus
írásra.
ZÁHONYI
ANDRÁS: A hieroglüfa nem alacsonyabbrendű
írásmód, mint a fonetikus, - egyszerűen más
szemiotikai rendszer.
MALECZKI JÓZSEF: Kultúrkörünkben szinte paradigmává vált az a nézet, hogy az emberiség fejlődési csúcsa: az indogermánok.
VARGA
DOMOKOS GYÖRGY: A „magyar” nép egy valaha sokkal
kiterjedtebb rokonsági kör egyik kései
csoportozata. Lásd: kiterjedt vonatkozó
irodalmat.
LOMBAY
KAMILLA: A magyar most már régóta egy
sziget-etnikum Európában, de ez valaha
egyáltalán nem így volt. Hasonlóan reliktum nép,
mint az örmények.
Idézett
irodalmak:
FARKAS
ATTILA: A filozófia előtti filozófia.
LÜKŐ
GÁBOR: Fonetikus geometriai jelek Mezopotámiában
975.
összejövetel:
ÚJHOLDI MEGEMLÉKEZÉS
-
2004 október
14., csütörtök, 18h, Gellérthegy, Filozófuskert
Az újholdi megemlékezésre már egy hagyományosan résztvevő csoport jött el a már ekkor sötét Gellérthegyre: Detre Csaba, Jakab Mátyás, Nagy Mária, Schréter János, Szente Erika kislányával együtt, valamint Vitányi Pál. A társaság gyalog keresztülment a Gellérthegyen a Gellért Szállóig, dalokat énekelve.
978. vitaülés:
Detre
Csaba a Filozófiai Vitakörben meghirdette az
alábbi Csillagászati Kutatóintézet –
szemináriumot:
KOLLÁTH
ZOLTÁN – KEULER JENŐ (MTA Zenetudományi
Intézet): Csillagpulzáció és zeneelmélet
2004
október 14., csütörtök 14h, MTA Konkoly Thege
csillagászati Kutatóintézete, 1121 Budapest,
Konkoly Thege Miklós út 13-17., Előadóterem.
A előadás
kivonata:
A csillagok lehetséges és megfigyelt rezgéseinek leírása számos párhuzamot mutat a zenei akusztikával. Azonban a felhangszerkezet, a különös modusok és a nemlineáris, esetenként kaotikus dinamika olyan hatásokat eredményez, melyek meglepőek lehetnek zenei környezetben. Lehetséges a két terület tudományos szempontból is érdekes szintézise? A zeneelmélet profitálhat-e ilyen jellegű interdiszciplináris kutatásokból? A csillagászati szempontból érdekes lehet egy ilyen együttműködés? A közös kísérleteink alapján válaszolunk a fenti kérdésekre.
Patkós
László – szemináriumvezető.
977.
összejövetel:
Megemlékezés Dr. Detre László akadémikusról
halálának 30. évfordulóján
Emlékbeszédet
mond: DR: BALÁZS
LAJOS
A Konkoly Thege Csillagászati Kutató
Intézet
Igazgatója
2004
október 15., péntek, 12:00, Farkasréti temető
970. (és 973.)
vitaülés:
HORVÁTH TIBOR:
Egy új szintézis: a társadalmi fejlődés elméleti
rendszere –
2004 október 19,
Kőbányai Szabó Ervin Könyvtár, majd október 29.,
péntek, 15:30, MÁFI Ebédlő.
Az előadó ifjú, ekkor 29 éves a Pécsi Janus Pannonius Egyetemen végzett jogász, akit Dr. Farkas János professzor ajánlott a Filozófiai Vitakörnek, hogy ott nézeteit megvitathassa. Először egy előadásról volt szó, majd kiderült, hogy a téma sokkal bővebb annál, hogy egy előadásba beleférjen, ezért az előadás második részét betette az október 29.-i őszi „tartaléknapba.” Mindenesetre a két előadástól végül is egy meghívó készült.
A két
előadás rövid vázlata:
- Modern makrotörténeti koncepciók
- A posztmodern kor viszonya a történelemhez
- A jövőkutatás. Új elmélet fogalmi és módszertani alapjai
2004
október 29., péntek, 15:30, MÁFI fölszint,
ebédlő:
- A történelmi korszakok rövid bemutatása
- A korszakok közötti összefüggések feltárása. A modell felépítése
- A társadalmi fejlődés a földi evolúció folyamatában
Az
október 19.-i előadásról való feljegyzéseim
(d.cs.):
Nem praktikus, hanem elméleti megközelítés.
Főbb „társadalom-filozófiai szakaszok:
Hegel és
a társadalmi fejlődés
Tézis, antitézis, szintézis.
Comte:
pozitivizmus --- abszolút jelleg kiemelése
A társadalom egységes organizmus, nem vezethető le az egyes egyénekből.
Marx:
„konfliktus elmélet” (megjegyzésem, d.cs.:
kiváló megnevezés az evolúciódinamika
szempontjából!)
Táradalmi formációk ütköztetése. Nem személyiségek, azaz nem „atomok”. Marx totalitariánus! Az egész történelmet figyelembe veszi. (Ez lehet az alapja „hegelianizmusának”. Megelőző utopisztikusok valamely fejlődési szakasznál befejezettnek tekintik a történelmet. Nem bizonyos kiragadott tulajdonságokkal operál.
„Posztmodern” fejlődési szakasz:
Egyének szerepe megint előjön.
1) Destruktív elméleti rombolás: Éles, egymást kizáró kategóriák)
2) „Reflexív” : Mélyen befolyással van a társadalomra.
3)„Futurológiai elmélet”
Nem a tényleges jövőt
vetíti előre, azt állítja, hogy a JELEN- ben
vagyunk. Célokat tűz ki a jövőre nézve.
Tipikusan
ilyen: LÁSZLÓ ERVIN: Célok az emberiség számára.
Mai
jellemzője: Bármiféle régi kulturális szimbólum
megjelenítése bűn: pl. „Árpádsáv”, „kelta
kereszt”. JELLEGZETESEN KOZMPOPOLITA
szellemiség.
4) Habermas –marxista de elutasítja a társadalmi viszonyok fejlődésmeghatározó prioritását.
5) Integratív: „Működő szellem”: WILBER: sokféle elméletet felhoz: Jung, Buddhizmus, st.
6) Hegel: abszolút módon működő szellem. (Abszlútszellem).
Szintetikus elmélet (mármint Horváth Tibor
sajátja):
Összefoglaló, de nem lineáris!
Bevon minden elméletet, nem csak a „megatrendeket” veszi alapul.
Nem részelmélet! Nem gazdasági, erkölcsi,
politikai!
(Megjegyzésem : ez igen!)
Nem egyenesirányú fejlődés, azaz nem „haladás”-elmélet.
„Elméletemben
(H.T.) a filozófia és a tudomány nem keveredik!”
Konklúzió: A fejlődés egyre nagyobb szerephez
jut --- egyetemessé válása, azaz minden
fejlődik!
Vita:
SIMÁN
KATALIN: „Nem biztos, hogy a fogplombámat
berakhatom-e egy másvalaki fogába?” Mit ért az
Előadó TUDOMÁNY és mit FILOZÓFIA alatt?
FÁY
ÁRPÁD: A „Római Klub” funkciótlan, nem rendszer!
SZÁNTÓ
BORISZ, ZÁHONYI ANDRÁS, VECSERNYÉS GYÖRGY, BOKOR
LEVENTE: Az előadó olvassa Ernst NOLTE műveit!
Jegyzeteim
Horváth Tibor 2004 október 29.-i előadásáról
– 2004
október 29., péntek, 15:30, MÁFI Ebédlő (973.
vitaülés)
„Társadalmi változás” jobb kifejezés, int a társadalmi fejlődés.
„Önálló gondolkodókat igyekszem kiemelni, akik nem kötődnek valamelyik valláshoz, vagy kultúrkörhöz.
Elméletek
fajtái:
„Történelmi” elméletek: Bizonyos korokhoz, kultúrkörökhöz kötődnek. Ciklikusok (? –d.cs.), tényalapúak.
„Filozófiai elméletek”: Egyirányú mozgás, „egyenesek”, valami felé törnek. Jellemző rájuk a „megerőszakolt tények.”
„Tudományos” elméletek: Valós folyamatokat elemeznek. Realisták.
Ennek alábbi típusait különböztethetjük meg.
Történelmi elméletek: Általános „dinasztia”-történetek.
Ciklus: felemelkedés --- fénykor --- lehanyatlás.
Transzcendens elméletek: pl. Hegel.
Marxizmus elméletei: Utópisztikus(ak).
Egyéb elméletek:
Spengler – történelmi: Civilizációk felfutása --- hanyatlása --- eltűnése.
Civilizációk független entitások.
Internatív (?) elméletek: Pl. Rudolf Steiner.
Evolúciós rendszerelméletek: Pl. Habermas.
Világrendszer-elméletek: legtipikusabb megtestesítője: Huntington: „Civilizációk harca. ”Különféle civilizációk általában negatív globális kapcsolódása.
Szintézis –
elmélet: Én, HORVÁTH TIBOR!
Elméletek
fejlődéséről van szó, elméletek egy
meghatározott struktúrában, hierarchiában
foglalnak helyet.
„Az
egyedüli világos
(megjegyzésem: de mi a világos benne?- d.cs.), -
bátran
állíthatom – zseniális rendszer!
Az
elméletek rendszerei között ugrás van,
hierarchikus sor. Mifelé
tart?
Hozzászólások:
Szántó Borisz: Elméletek sorbarendezéséről van szó (?)
Záhonyi András: Igazán jó elmélet az egyszerű elmélet! Pl. galaxisok esetében sokáig a spirális és az egyenes formák (éléről látható galaxisok) elmélete volt érvényben. Később derült ki, hogy a kettő ugyanannak a két különböző nézete.
Detre Csaba: Az emberi ismertekre az a legjellemzőbb, hogy azokat mindenféle rendszerekbe lehet rendezni. Ha nem így lenne, akkor a világot kháosznak látnánk.
Vecsernyés György: Az európai élet elkülönülés az Univerzumtól. Az EU-rendszer egyre inkább vallástalanná válik, környezetmentes, azaz mesterséges lesz. Saját maga válik a környezetévé!
Bokor Levente: Egy embernek sincs történelme, ez a társadalomnak van! (v.ö.2004 szept. 24-26.-i Soproni Vándorgyűlés, Agócs József: „fa nem létezik, de erdő igen!”)
Szántó Borisz: Kategorizálni könnyű! „Egyszemű emberek” – „Kétszemű emberek” – „Háromszemű emberek.”
Detre Csaba: Legprimitívebb LOGIKAI MŰVELET a kategorizálás, osztályozás. A tudományok (scientiae) sajnos éppen a kategorizálást tekintik fő céljuknak. Az elméletnek végképp nem lehet ez a célja, hanem a kategóriák között összefüggés kimutatása.
976. vitaülés:
JAKAB MÁTYÁS:
Proterozóikum – Paleozókum átmenet –
kőzet és
fosszília bemutatóval. –
A MÁFI Kozmikus
Anyag Kutató Csoporttal közös rendezvény. –
2004
október 26., kedd, 16h, MÁFI II. em. Lábnyomos
Terem. (A meghívón eredetileg az Igazgatói
Tanácsteremben volt meghirdetve, de ennek
többhónapos felújítása még nem készült el.)
Az előadó, aki a MÁFI Kozmikus csoportnak régi biológus munkatársa, most azokról a főleg skandináviai terepi munkálatairól számolt be, amit többszöri skandináviai terepi gyűjtőútjain végzett. Ezen utakról igen jelentős kőzet- és fosszília anyagot gyűjtött, amelyek közül többet bemutatott.
A rétegtani problémák közül bemutatta a Vindhyan – Ediacarai dilemmát. E két névvel jelölik a Proteozóikum végi utolsó nagy evolúciós „apexet”, amikor már jelentős mértékű faunák és flórák jelentek meg. Az előző név az euráziai lelőhelyeket jelöli míg az utóbbi a híres „Ediacarai faunát”, mely Nyugat Ausztráliában található. A rétegtani tudományos körökben a két név prioritása között éles harc folyik.
Az előadó felvetette, hogy a „Vindhyan” név esetleg a „vend” igen széles körű s gyakori etnikum-megjelölésből származhat.
979.
összejövetel:
23. telehold túra, vezető ANTÓK GERGELY
2004
október 27., szerda, 20:30, a Fogaskerekű
Városmajori Végállomásától.
Kb. 6 km.
Útvonal:
Fogaskerekűvel a Művész úti megállóig, onnan a
zöld jelzésen lefelé a Városmajorig. Az útvonal
a Széchenyi-kilátó Isten-hegy és Kis-Svábhegy
érintésével ékezik a Városmajorba. Végig lakott
területen (utcákon) halad.
ANTÓK GERGELY beharangozója: „Néhány hete beköszöntött az őszi időjárás. Ilyenkor az adja meg a telehold túrák különlegeségét, hogy izgulhatunk, vajon látjuk-e Holdat? A mostani túránk könnyen járható városi szakaszon lesz, ahová lámpát sem feltétlenül kell hozni. Az élmény teljesége kedvéért még fogaskerekezünk is egyet.”
Érkezés: kb. 23:00-ig a találkozó helyszínére.
Megjegyzés: Várhatóan esős idő lesz. Időjárásnak megfelelő városi öltözék elegendő.
Ezen az éjszakán hajnalban teljes holdfogyatkozás lesz. Néhány fontosabb adat … (lásd: Eredeti meghívó, SUPPLEMENTA, Filozófiai Vitakör meghívói, FV 979.)
980. vitaülés:
TÓTH TIBOR:
Panta rhei –
2004 november
3., szerda, 18:00, Bokor Levente lakása,
Budapest VII, Bethlen Gábor tér 3., II. em. 1.,
telefon: 3215-079.
A házigazda Bokor Levente
alapító atya már 2004 tavaszán felajánlotta
felújított lakásának nagyszobáját a Filozófiai
Vitakör konferencia termének. Ez volt az új
szoba ilyetén való felavatása.
Feljegyzéseim a vitaülésről:
A „dialektika” kifejezés a filozófiatörténetben először Platónnál jelenik meg: dialektiké tekhné. Nincs bizonyíték arra, hogy már Platón előtt megjelent volna.
Hegel: Hérakleitosz Platón elődje. Hegel a dialektikát Hérakleitosztól vagy az eleatáktól eredezteti.
Hérakleitosz kortársa volt Xenophanésznak.
Hérakleitosz: kb. -540 - -480.
Zénon: kb. – 460 - -370.
„Hérakleitosz legón hutosz potamoiszin toiszin autoiszin, embeinuszan hetera kai hetera hüdata epirrei.”
Hérkleitosz felfedezte a „valóság dialektikáját.”
Hegel előtt soha nem nevezte senki Hérakleitosz tanítását dialektikának.
Arisztotelész a dialektika ősatyjának Parmenidészt tartotta.
Parmenidész tagadta a mozgást: „Nincs mozgás, amit mozgásnak tartunk, az érzékeink csalódása.”
Ugyanakkor
Zénon a gondolkodásban rejlő ellentmondásokat fejtette ki: Mozgás, Többesség ellentmondásos fogalmak. Ellentmondásmentes fogalmak. Mozdulatlanság, egység.
Zénon: idealista (jellegű), Hérakleitosz „materialista”-jellegű.
„A nyíl
áll, mert mindig van valahol.”
Xenpohanész, Parmenidész nem voltak-e dialektikusok?
Arisztotelész: „Zénon eleai Parmenidész.”
Zénon a vitatkozás legrégebbi képviselője. Csak a létező lehetséges, a nem-létező nem lehetséges.
Parmenidész:
nincs
keletkezés, sem elmúlás. Keletkezés: a
nem-létezőből létrejövés.
P. nem volt vitatkozó, dialektikus.
(Ezeket a megállapításait Zénon a mozgás lehetetlenségének kimutatására vitte át.)
Xenophanész: (A legrégebbi
eleata):
„A mindenség mindígy egyforma.”
(Pszeudoplutarkhosz, Kr. E. 540-480.)
Hérakleitosz: Kb. Zénon kortársa. A valóság dialektikájának úttörője, míg az eleaták a gondolkodás dialektikájának úttörője.
Eleaták: Hogyan jutott Parmenmidész arra a gondolatra, hogy „csak létező van”? Sok esetben óvott az érzéki csalódásoktól.
Melisszosz: „Ha
ugyanis a föld, víz arany volna (csak) … ha ez
mind létezne, … mind olyanok, … amelyek
kezdetben voltak.
Valóságos dolgokat érzékszerveinkkel nem ismerhetjük meg.
A est A,
(principium identitatis),
A non
eset A
(principum non identitatis).
Egy dolog nem csak önmagával azonos, hanem mással is, =- létezik is, meg nem is.
Mozogni: bizonyos helyen lenni, és nem lenni.
Aléteia:
igazság.
Ellentmondásos világ:
Doksza,
látszat.
Parmnidész a tudományos gondolkodás kezdete, ő
képviseli a tudományos gondolkodást a
képzelgésekkel szemben.
Hérakleitosz folyó hasonlata éppen azt
hangoztatja, hogy a változásban van az
állandóság. A folyó az ellentétek egysége.
Az eleaták szerint ami változik az nem ugyanaz,
Hérakleitosznál viszont igen.
Hérakleitosz a változást ahhoz a tűzhöz
hasonlítja, amelyben az illatok egységben
vannak:
„Örökké
fellobbanó tűz, amely fellobban mérték szerint,
s kihúny mérték szerint.”
Hérakleitosz védelmébe veszi a „meggyanúsított”
érzékszerveket: „Rossz tanúk az érzékszervek, ha
barbár a lélek.”
Hérakleitosz gondolkodása visszatérés a „Köznapi
gondolkodáshoz.” (Ebben lehetnek ellentétek!)
Hérakleitosz a negáció negációja, visszatéréssel
a tézishez, az antitézissel.
Hérakleitosz és az eleaták összehasonlítása:
1.) Eleaták felismerik az érzékelhető dolgok ellentmondásosságát.
2.) Miközben a létezők ellentmondásosságát vizsgálták, ellenmondásos fogalmakat kizártnak tartották. Az ellentmondást hamisnak nyilvánították.
3.) Hérakleitosz a valóság ellentmondásosságnak meghaladása. Hérakleitosz hatása az ókorban szűk körre korlátozódott.
Prótagorasz:
„Pantón
khrématón metron anthróposz einai, tón mén ontón
hósz esztin, tón dé mé ontón hósz uk esztin.
Zénon eltorzult követői a
szofisták
(szofisztész). A szofisták a fogalmak belső
ellentmondásosságát „tárták” fel:
minden
hamis.
A
szofisztika szorosan összefügg az eleata
filozófiai rendszerrel.
Taylor: Platón, 1998.)
Platón: dialekika szó erdete: dialegó: megkülönböztet. Dialegomai: beszélgetést folytat, szétválaszt.
Kérdés-felelt dialógus:
dialektiké tekhné, aki vezeti: dialektikosz.
Szókratész: a legnagyobb dialektikosz.
Platón a gondolkodás folyamatát is dialógusnak tartja. A gondolkodás ide-oda hullámzó dialektikus folyamat. Tudja-e Platón, hogy minden gondolatban ellentmondás zajlik?
A
dialektika minden tudomány záróköve.
Ez tárja fel a tudományok ellentmondásait.
Platón visszaesés az
eleatákhoz képest.
(? –
d.cs.)
Szókratész felismeri a a Cusanus-i „coincidentia oppositorum”-ot.
Summa
summarum:
Eleaták voltak az elsők, akik a dolgok belső ellentmondásosságát felismerték. (Európában!). Az eleatákat tekinthetjük a logika kezdetének is.
Hérakleitosz: Az ellentmondások egysége.
A görög
filozófia az első olyan filozófia amely elszakad
a vallástól.
Vita:
Vitányi Pál: T.k.p.Kratülosztól származik az a gondolat, hogy: „egyszer sem lehet belépni ugyanabba a folyóba.”
981. vitaülés:
KISS ENDRE: Kant
és Hegel között (az elfelejtett átmenet) –
2004 november 5,
péntek, 15:30, MÁFI Ebédlő
Az előadó mindezideig egyetlen sort nem adott előadásairól írásban, ezt a szokását most is folytatta. Mindazonáltal előadásai érdekesek és vitára késztetőek.
Feljegyzéseim (d.cs.) az előadásról:
Filozófia „ezoterikus” különállása a tudományok között.
Bizonyos történeti irányzatok megjelenése majd eltűnése.
„Átmeneti” korszakok. Pl. a zenében Mozart és Beethoven között.
Kantot és Hegelt vajmi kevés dolog köti össze.
Kant: kritikai (3 kritikai rendszer).
Hegel külön rendszer.
„Kant utániság”: Fichte, Schelling.
Kant mindent tanított, az „utániak” már egyáltalán nem, azok már „tiszta filozófusok” voltak.
Ez különösen jól mutatkozik
Kant olyan művénél, mint
„Allgemeine Naturgeschichte und die Theorie des
Himmels”
További Kant-utániak: Rheinhold, Schultz, Maiman, Hegel.
Hozzáállás a „Ding an Sich” –hez: ismeretlen dolog, amit még nem ismerünk, amelyet majd megismerünk.
Istenbizonítékok
Attributumuk: halhatatlan,
mindenható: „Hogy lehet az, hogy amitől függünk, az ne lenne …?
Fichte
ÉN-ről: „Tudománytan.”
Nem szabad visszaesni a Kant előtti spekulációba.
(Spekuláció: Hegelnél pozitív!)
Pozitivizmus
Fogalmnk sincs Kantról. „Neokantianizmus”: Nem sok köze van Kanthoz: „Fűszálak Newtonja”.
Schelling
Spekulatív fizika
„Romantikus természettudomány1820-1830-as években megszűnik.”
Kant durván nekitámad Descartes-nak, s a „cogito ergo sum”-nak.
Hegeli dinamika Fichtétől jön!
Hegel:
fogalom
(der Begriff)
Schelling: eszme (die Idee)
Fichte: újkori racionalizmus.
KANT és
HEGEL között nincs „szerves összefüggés.”
Nietzsche: „Fordított platonizmus”.
Hozzászólások:
Szántó Borisz: A filozófia nem paradigmatikus fejlődése, egymástól független szakaszok.
Detre Csaba: A filozófusok egymástól független rendszerek, nem mutathatók ki fejlődési szakaszok. Ugyanakkor a filozófusok egymásra is kevéssé hatnak, legfeljebb abban, ha – ritkán – egymást provokálják, vagy inkább provokálni vélik. (Híres eset: Düringről semmit sem tudnánk, ha Engels nem támadja le.)
Bokor
Levente:
Az ember
a hétköznapi életben megvalósította a
transzcendenciát.
Kiss
Endre – válasz:
nagy
filozófiai rendszerek esszenciájukban
hasonlítanak – v.ö.: emberi szellem eleve létező
bensősége. A filozófia történetében mindig van
egy KORADEKVÁTSÁG.
Ahogy a
tudomány sem omnipotens, ugyanúgy a filozófia
sem.
982. rendezvény:
MARS – nap
2004 november
6., ELTE TTK Északi Tömb, Pázmány Péter Sétány
1/a, Gömb-Aula.
Több szervezet
közös rendezvénye, amelyet a Filozófiai Vitakör
is meghirdetett.
Részletes
programot lásd: SUPPLEMENTA 2004, Filozófiai
Vitakör meghívói, FV 962.
985. rendezvény:
ANTÓK GERGELY:
Barlangok és kutatásuk –
2004 november
11., csütörtök, 19h, Synergon irodaház, Merkúr
tárgyaló, 1047 Budapest, Baross u. 91-95.
Az előadás
beharangozója: Rendkívül látványos barlangi
felvételeket mutatunk be egyrészt világhírű –
másrészt újonnan felfedezett magyarországi
barlangokról, és sok érdekességet mutatunk be a
barlangok kutatásáról.
983. vitaülés:
DETRE NÁNDOR:
Politológia II.:
A
politikatudomány, mint tudomány!
Vizsgálni fogjuk:
A
politikatudomány elméleti alapját:
- kialakulása és intézményesülése
- elméleti és módszertani sajátosságai
- néhány alapvető politológiai fogalom
A
politika rendszerét (nem feltétlenül tüzetesen
az idő függvényében):
- A politika intézményes világa
- A politika konfliktusos folyamata
- A politika tartalmi oldala
- A politikai rendszerek változása
2004 november
12., péntek, 15:30, MÁFI Ebédlő
Feljegyzéseim (d.cs.) az előadásról:
„Alalpállásom: BAYER JÓZSEF: „Politológia” c.könyve.”
Politika
meghatározása:
1.
Üközések
2.
Hatalmi
szerkezet … hatalom megszerzéséért folyó harc.
Politika
értelmezése:
„Elit dolga …
Közügyek optimális elintézésére vonatkozó
ésszerű tevékenység.
Tekintély
hatalmi támogatásra szorul …
Döntési
eljárások:
Szofisták meggyőző eljárásai …
Döntési eljárások lehetnek
tisztességesek
tisztességtelenek
Amerikai doktrína: az ő demokráciájuk a
„modern” és követendő.
Politikai közösségek : közös célok (érdekében létrejött társadalmi csoportosulások).
Ha nincs magánszféra, zsarnoki rendszer jön létre.
Politika
racionalizáltsága
„Politológiai háromszög:
(amerikai
modell):
polity
policy
politics
Tehermentesítik a személyt a rossz cselekvés folyományától …
(Általános) optimalizálás.
Politikatudomány intézményesülése:
Arisztotelésztől – KLINGEMANN-ig.
Aktív szerveződés – nyilvánosság.
Politológia:
„Hibrid tudomány.” Rengeteg
tudomány együtt: antropológia, történelem,
szociológia, filozófia, stb., stb.
Csupa homályos határú részdiszciplína.
Az USA-ban szerveződött tudománnyá … ott „forrott” ki.(70-es években) Politológusok 2/3-a amerikai. Amerikából terjedt el, elsősorban az Amerikát példaképnek tekintő társadalmakban. Elterjedési területe elsősorban a „jóléti társadalmak”, s ebből kifolyólag magasan iskolázott országok.
Új diszciplínák „nehezen jönnek be.” Amerika elleni ellenszenv.
Fő
feladata:
Elemzés … összehasonlítás.
Politika működése, játszó köre. Analízise hallatlanul komplex.
Elmélete és módszertana: Racionalitás-elmélet!
Politikai
értelmezés eltérő irányai:
Politika célja: „jó élet, jó életű, erkölcsös polgárság, stb. … „
KARL POPPER: „Nem igazolható a mítoszok világába jut.”
Dialektikus történeti felfogás: „Frankfurti iskola” … MARCUSE, ADORNO, stb.
Politika
elosztó szerepe:
Hatalom
oszt el!
Demokráciában a politikai csoportok (pl. pártok) azonos jogúak.
Állam:
Tartós politikai intézmény (rendszer – tagság).
Tartós igazgatási jogrend.
Legitim erőszak, monopolhelyzet az állam területén.
Hatalom: MAX WEBER: Az az esély, ha erőnket mások ellen is az utolsó ismert szférán (, - d.cs.) belül is érvényesíteni tudjuk. .
A hatalom fajtái:
-
Akció-hatalom,
-
Szimbólum-hatalom,
-
Információs hatalom.
- Uralom: Autoritás --- tekintély-uralom, rendfenntartó erők …
Hatalom : HOBBES: Minden hatalom, érdekek, anyagi bázis védelme.
NIETZSCHE: „A hatalom
kozmikus
erő.”
MACHIAVELLI: Irányító erő …
MORGENTHAU: hatalom függ a népességtől, területtől, természeti kincsektől, stb.
A hatalom mint befolyás: ROBERT DAHL: tekintélytisztelet, becsapás, stb.
A hatalom funkcionalitása: Információ központosítása, újraelosztása.
Hozzászólások:
DEÁK
FERENC:
Politika
irányítás: hatalom.
BOKOR
LEVENTE:
A
politológia jellegzetes amerikanizmus.
„Közhatalom” elő sem fordul. „Természetjogi
dogmák” … minden ember egyenlőnek született.
KISS
MIKLÓS:
Politika:
tudomány. Politológia: politika működésének
tudománya. (Rendszer létszükséglete).
VITÁNYI
PÁL:
„Hatalom
megszerzése és megtartása” (LENIN: Állam és
forradalom)
JOG, KÖZGAZDASÁG hol van a
politológiából?
984. vitaülés:
RENDSZER
egésznapos
konferencia
2004 november
19., péntek, 10:30-tól, Kőbányai Szabó Ervin
Könyvtár a Pataky Művelődési Házban, Budapest
X., Szent László tér 7-14.
Program:
- 10:30: DETRE megnyitója
- 10:35: ZÁHONYI ANDRÁS: A mezopotámiai és görög pantheon rendszerelméleti megközelítése
- 11:15: MALECZKI JÓZSEF: A magyar nyelv rendszere
- 11:55: HORVÁTH TIBOR: A rendszer a történelemben – a társadalmi fejlődés elmélete
- 12:35: BOKOR LEVENTE: Heidegger a rendszerről
- 13:15: VITÁNYI PÁL: Rendszer – információ – kommunikáció rendszere
- 13:55: MAGYARI ZOLTÁN: Rend, rendszer, rendezettség
-
14.35
– 15:45: ebédszünet
-
15:45: RÁSZLAI
TIBOR: Az axiómákról+
kivonat ebben a
fájlban.
- 16:35: DETRE CSABA: Rendszerhalmaz – rendszerelmélet
- 17:15: FÁY ÁRPÁD: Rész és egész, a modell környezete
- F. LISKA TIBOR: A Liska-modellről
- OÓ ERZSÉBET: A Naprendszer fogalmának kialakulása
A
konferencia témafelelős szervezője: FÁY ÁRPÁD,
E-mail címe:
fay@ngo.hu
Beküldött előadáskivonatok:
Előadás nélküli írásbeli
hozzászólás:
CZAKÓ
GÁBOR (lásd: Supplementa 2004, Filozófiai
Vitakör konferenciák 2004 11 19.
DETRE
CSABA: Supplementa u. ott.
MALECZKI
JÓZSEF: Supplementa, u.ott.
RÁSZLAI
TIBOR előadáskivonata
(l. még
elektronikusan: Filozófiai Vitakör meghívói, FV
984, közvetlenül a meghívó szövege után).
Az
axióma fogalmáról, ahogy eddig nem beszéltünk
róla
Az a gondolat, hogy a matematikai axióma önmagában is meggyőző, világos tétel – Arisztotelésztől származik. De Proklos (Kr. U. V.sz.) másként definiálja: „Az axiómákat mindenki igaznak látja, és senki sem kételkedik érvényességüket illetően bennük.” Arisztotelész matematikai axiómákról alkotott téves elképzelése nemcsak az antik theoretikusat vezette félre, a mai embert is … A terminus becses értelemben veendő jelentése – Eukleidésznél a posztulátum fogalma értendő – magatartás –formáló.
Rászlai Tibor.
986. vitaülés:
TÓTH TIBOR: Az
empátia geométere: Pascal –
2004 november
23., kedd, 17:00, Bokor-lakás, Budapest VII.,
Bethlen Gábor tér 3., II.em. 1.
A nagyon hangulatos „Bokor-szemináriumok” következő előadója szintén Tóth Tibor volt, aki Pascal „Libido salvandi” – 1654 november 23-án kipattant gondolatának 350. évfordulójáról emlékezett meg egy átfogó Pascal-előadásról, lásd: Supplementa 2004, „A Filozófiai Vitakör története”, ezen belül „Tóth Tibor” mappa.
987. vitaülés:
SZABÓ TAMÁS:
Geometriai energia –
2004 november
26., péntek, 15:30,
MÁFI Ebédlő
Szabó Tamás előadásának valóságos horrorisztikus előzményei voltak: Az általa 2004 április elején létesített „yahoo levelezési körlistáról kiderült, hogy azt tulajdonképpen saját magának konstruálta, hogy azon ömlessze meglehetősen érthetetlen eszmefuttatásait és verseit. Ezt betetőzte azzal, hogy körleveleket küldött arról, hogy november 26.-i előadásához országgyűlési képviselőket, akadémikusokat hív meg, s ugyancsak kihívja az RTL Plusz televízió stábját, akiknek bemutatja majd a Filozófiai Vitakört, mint „modern gondolkodásra sarkalló” társaságot. Detre több levélben próbálta erről az előadót lebeszélni, de nem lehetett. Úgyhogy az előadás valóságos „ostrom készületben” indult. Szerencsére azok közül akiket említett, senki nem jelent meg, hanem mindössze öt ismerőse, barátja.
Az előadás végül is nem arról szólt, amit a címben jelölt, hanem már az elején leszögezte: Itt nem „geometriai”, hanem ki nem használt energiákról van szó. Megemlített egy a címhez vágó irodalmat is: VADKERTI LÁSZLÓ: Geometriai energia-készülék.
988. vitaülés:
24. (jubileumi) telehold-túra (Budai hg.)
Vezető: ANTÓK GERGELY
- 2004 november
27., szombat.
Útvonal: Normafától a kék körútvonal mentén a János-hegyi Kilátó Erzsébet kilátóhoz, és vissza.
Antók
Gergely beharangozója:
Éppen
két éve lesz, hogy teleholdkor egy kis
kirándulást tettünk. Most úgy tűnik, hogy hűvös
és esős időnk lesz. Hogy mégis miért érdemes
eljönni? Mert Dr. Detre Csaba a Filozófiai
Vitakör vezetője fog az Erzsébet kilátónál
előadást tartani a hajdani Mondschein Partykról
„A
Zentai Péter által 1965-1970 között szervezett
Mondscheinpartyk, mint a Filozófiai Vitakör
előzményei” címmel.
989. vitaülés:
DETRE
ÖRS: Perm-triász határképződményekben található
szferulák újszerű vizsgálatai
(A MÁFI Kozmikus
Anyag Kutató Csoporttal közös rendezvény). -
2004 december 2., csütörtök, 16h, MÁFI Igazgatói
Tanács-
Terem
Detre Örs ekkor már legalább 4 éve tagja volt a MÁFI Kozmikus Anyag Kutató Csoportjának, s a perm-triász határ problémáinak kutatásába kapcsolódott be. Itt azokról az eredményekről számolt be, amelyeket szakdolgozatában mutatott be: a szferulakutatás történetében első ízben mutatott be kettévágott szferulát, amelynek belseje is tanulmányozható. A vágott felületen a KFKI-ban és az ELTE TTK-n különféle mikroanalíziseket végeztek. Az eredmények arra utaltak, hogy a szferulák nagy valószínűséggel nem a perm-triász katasztrófát okozó közeli szupernóvából származik, mintahogyan azt Detre Cs. et al. 1998-ban feltételezték.
990. vitaülés:
A LÉLEK –
vitadélután
2004 december
3., péntek, 13:30, Kőbányai Szabó Ervin
Könyvtár, Budapest
X., Szent László tér 7-14.
Program:
13:30: TUDÓS-TAKÁCS JÁNOS: A test és lélek viszonya – a pszichofizikai parallelizmus elutasítása
14:15: DETRE CSABA: A lélek és a szellem helye egy evolúciós világmodellben
15:00: VITÁNYI PÁL: A marxizmus felfogása a lélekről
-
15:45:
Kávészünet –
16:15: TÓTH TIBOR: A lélek szellemi természete – Aquinói Szent Tamás szerint
17:00: SZÁNTÓ BORISZ: Az önépítés elve és szubsztanciája
17:45: SIMÁN KATALIN: A lélek, ahogy látjuk ahogy látni véljük, avagy lélekügyi barangolás a világtörténelemben
18:30: BÁNHIDI ANDRÁS: Miből van a lélek?
19:15: Disputa a nézetek látszólagos különbözőségének jegyében
A
vitadélutánra beküldött előadáskivonatok:
BÁNHIDI
ANDRÁS, BOKOR LEVENTE, DETRE CSABA, SZÁNTÓ
BORISZ (lásd:
SUPPLEMENTA 2004, „Filozófiai Vitakör
konferenciái” 2004 12 03 Lélek …)
993. vitaülés:
HARGITAI HENRIK:
A délafrikai Vredefort-dóm, és létrejöttének
planetológiai vonatkozásai –A
Föld legidősebb ismert becsapódásos krátere
(A
MÁFI Kozmikus Anyag Csoporttal közös rendezvény)
– 2004
december 9., csütörtök, 16h, MÁFI Igazgatói
Tanácsterem
A fiatal fizikus doktorandusz a Földön található legidősebb óriásmeteorit (kisbolygó) becsapódási kráterét mutatta be. A becsapódási esemény 2,2 milliárd éve történt, a kisbolygó egy vízzel borított 3 milliárd éves kőzetalapzatra csapódott be. A kráter átmérője 300 kilométer.
992. vitaülés:
SZÁNTÓ BORISZ:
Az értelem univerzuma –
2004 december
10., péntek, 15:30, MÁFI Ebédlő
Az
előadás annotációját lásd: SUPPLEMENTA 2004,
„Filozófiai Vitakör története” SZÁNTÓ 2004 12
10.
Az igen iniciózus előadást követő élénk vita elsősorban az anthrópomorfizmus kérdésében kulminált. Az előadót sok bírálat érte a túlzott formula-használat miatt.
995. rendezvény:
ÉVZÁRÓ
2004
december 17., péntek, 16:30, Kőbányai Szabó
Ervin Könyvtár, Budapest X, Szent László tér
7-14., Rendező KOVÁCS GYÖRGYI
Program:
-
Megemlékezés ZENTAI PÉTER alapító atyáról (1938
– 1984) halálának 20. évfordulóján
-
Zentai
Péter Emléklap átadása
-
2004.
évi tanulságok (programok, a Körlista jogi és
erkölcsi státusza), 2005. év tervek: A Honlap
előkészítése, 1000. összejövetel és kapcsolódó
rendezvények, stb.)
-
TÓTH
TIBOR: Hinni és hihetni egymásnak. Széchenyi
„Hitel”-ének nemzetnevelési céljai
- Fogadás
Detre
Csaba röviden megemlékezett a 20 éve elhunyt
Zentai Péterről. Utána átadta a ZENTAI PÉTER
Emléklapot TÓTH TIBORNAK, a 2004. ÉV EMBERÉNEK.
Laudációt
lásd: SUPPLEMENTA 2004, „Filozófiai Vitakör
története” – „Laudationes” – mappa.
A 2004. év áttekintésében már kiemelt problémává vált a „Yahoo-körlista” körüli bonyodalmak, s felmerült ennek megszüntetése. Detre célul tűzte ki 2005-re a vitaköri honlap elkészítését.
Tóth
Tibor előadásának teljes anyagát lásd:
SUPPLEMENTA 2004, „Filozófiai Vitakör története”
– „Tóth Tibor” – mappa.
994.
összejövetel:
Az
Interdiszciplináris Alapítvány Kuratóriumának
Évzáró Ülése -
2004 december
20., hétfő, 15h, MÁFI Igazgatói Tárgyaló.
Az évzárón a Kuratórium minden tagja jelen volt. A Kuratórium megvitatta ALMÁSI ÉVA és TEMESVÁRI ATTILA pályázatkészítők javaslatait. A Kuratórium döntése az volt, hogy elsősorban a Filozófiai Vitakör aktivitását kell támogatni. Pl. Honlap készítését, konferenciák rendezésére pályázni kell, amirel majd a két fiatal pályázatkészítőt fogják felkérni.
1002.
összejövetel:
25. telehold
-séta
2004 december
27., hétfő, 21:00-tól a Planetárium elől.
Népliget, „Bolyongás a bolygók körül”, vezető:
ANTÓK GERGELY.